Ilyen volt a tavalyi év utolsó fesztiválja - téli Fekete Zaj a Dürer Kertben

2019.01.20. 12:17, FRecorder

feketezaj_01_014_1.jpg

A Fekete Zaj nagy, nyári, szabadteres fesztiválként hosszú szünet után tavaly éledt újra, ráadásul rögtön a szezon egyik legkülönlegesebb programjával, a feltámadást viszont már felvezette egy kisebb, egynapos rendezvény a Dürer Kertben 2017 legvégén. 2018-at pedig, az év utolsó fesztiváljaként ennek a folytatása zárta, négy teremben, húsz zenekarral és kiegészítő programokkal.

A Zaj alapjáraton a sötétebb hangulatú zenék kisebb kitekintésekkel fűszerezett gyűjtőhelye, ezen túl viszont nincsenek műfaji korlátok, így most is nagyszerűen megfért egymás mellett a metal, a post-punk, a dark wave, az industrial, a post rock vagy éppen a kísérletezőbb elektronikus zene. És akkor ezek mellé jöttek még az olyan, elsőre kakukktojásnak tűnő, de az eklektikus felhozatalban mégis nagyszerűen működő zenekarok, mint a Jazzékiel vagy a punk klasszikusok feldolgozásában utazó Lopunk. A két headliner a '80-as évek dark-wave hangzását megidéző török She Past Away és a mexikói Hocico mellékprojektje, az industrialt az anyazenekarnál rockosabb irányba elvivő Rabia Sorda volt, de rajtuk kívül még három másik külföldi vendége is volt a fesztiválnak: két post-punk csapat, az olasz Geometric Vision és az este egyik legjobb koncertjét lenyomó  francia Dear Deer, valamint a Fotelbárban nagyot alkotó osztrák synthpop / dark wave duó, a Mitra Mitra.

A program háromnegyedét kitevő hazai felhozatalból a Zaj legállandóbb fellépője, a VHK mellett ezúttal a Dürer középső termét teljesen megtöltő, a ritual industrial és a belassult metal közt egyensúlyozó Entrópia Architektúra, valamint a csúcsformáját hozó Pozvakowski és Black Bartók emelkedett ki a mezőnyből, ha pedig valakinek nem volt elég négy teremnyi élő zene, akkor volt még kiállítás, fanzine-es pult és afterparty is. Folytatás nyáron, újra a Mátrában augusztus 16-a és 19-e közt.

Frank Olivér (infinitebeat.hu) képei

NAGYTEREM

Deer Dear (FR)

feketezaj_01_001.jpg

feketezaj_01_002.jpg

Geometric Vision (IT)

feketezaj_01_003.jpg

feketezaj_01_004.jpg

Vágtázó Halottkémek

feketezaj_01_005.jpg

feketezaj_01_006.jpg

feketezaj_01_007.jpg

She Past Away (TUR)

feketezaj_01_008.jpg

feketezaj_01_009.jpg

feketezaj_01_010.jpg

Rabia Sorda (MEX)

feketezaj_01_011.jpg

feketezaj_01_012.jpg

feketezaj_01_013.jpg

feketezaj_01_014_2.jpg

FOTELBÁR

Mitra Mitra (AT)

feketezaj_02_001.jpg

feketezaj_02_002.jpg

Longbong

feketezaj_02_003.jpg

Guruzsmás

feketezaj_02_004.jpg

Arkas

feketezaj_02_005.jpg

feketezaj_02_006.jpg

ROOM 041

Pozvakowski

feketezaj_03_001.jpg

ANEZ

feketezaj_03_002.jpg

feketezaj_03_003.jpg

Jazzékiel

feketezaj_03_004.jpg

feketezaj_03_005.jpg

Entrópia Architektúra

feketezaj_03_006.jpg

feketezaj_03_007.jpg

Black Bartók

feketezaj_03_008.jpg

feketezaj_03_009.jpg

KISTEREM

Svoid

feketezaj_04_001.jpg

feketezaj_04_002.jpg

Slogan

feketezaj_04_003.jpg

feketezaj_04_004.jpg

Dystopia

feketezaj_04_005.jpg

Hippikiller

feketezaj_04_006.jpg

Lajka

feketezaj_04_007.jpg

Lopunk

feketezaj_04_008.jpg

feketezaj_04_009.jpg

feketezaj_05_001.jpg

feketezaj_05_002.jpg

feketezaj_05_003.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/01/20/ilyen_volt_az_ev_utolso_fesztivalja_teli_fekete_zaj_a_durer_kertben
Ilyen volt a tavalyi év utolsó fesztiválja - téli Fekete Zaj a Dürer Kertben
süti beállítások módosítása