Lady Gaga bocsánatot kért az R. Kellyvel közös száma miatt, és levetette a netről

2019.01.12. 16:50, Gaines

kellygaga.jpg

A 2013-as Do What U Want (With My Body) című dalt mostantól nem lehet meghallgatni semelyik streaming szolgáltatón.

A héten beszámoltunk arról, hogy adásba került egy R. Kellyről szóló hatrészes dokuszéria, a Surviving R. Kelly, melyben megszólalnak többek között olyanok is, akik szexuális erőszakkal vádolják az r&b énekest, és ennek hatására egyre több zenésztársa határolódik el tőle. John Legend és Chance the Rapper a műsor keretein belül beszélt róla, hogy megbánták az R. Kellyvel való együttműködést, míg Questlove a Twitteren osztotta meg a véleményét. Azt azonban sokan kifogásolták, hogy Lady Gaga nem nyilatkozik Do What U Want című daláról, melyben R. Kelly is közreműködött. Néhány nappal a dokumentumsorozat fináléját követően, csütörtökön végül a közösség médián megosztott bejegyzésében kért bocsánatot az esetért.

„1000 százalékig kiállok ezek mellett a nők mellett, hiszek nekik, tudom, mennyit szenvednek és mennyire fáj ez nekik, meggyőződésem, hogy meg kell hallgatnunk és komolyan kell vennünk őket” – olvasható a nyilatkozatban. Lady Gaga úgy fogalmazott, hogy szexuális erőszak áldozataként élete egy sötét periódusában írta meg a dalt, amellyel „szélsőségesen dacos és provokatív” dolgot szeretett volna alkotni, mert nem dolgozta fel még az őt ért traumákat. „A dal címéből elég nyilvánvaló, akkoriban milyen torz volt a gondolkodásom.” Lady Gaga a bejegyzés végén megfogadta, soha többet nem fog együtt dolgozni R. Kellyvel, és leszedeti a közös dalt az iTunesról és a többi streaming oldalról, ami meg is történt; a számot már csak Christina Aguilerás változatban lehet elérni.

A YouTube-ról lekerült Lady Gaga és R. Kelly szexuálisan provokatív Saturday Night Live-os duettje is, néhány részlet azonban fellelhető a 2013-as American Music Awardos közös előadásukról, amelyben R. Kelly az Egyesült Államok elnökeként fogadja a Marilyn Monroe-nak öltözött Lady Gaga szolgálatait. A dalhoz eredetileg forgatott videoklip soha nem látott napvilágot: abban is szerepeltek volna Fehér Ház-beli jelenetek, és a kiszivárgott információk alapján van néhány snitt, amelyen R. Kelly sebészorvosként fogdossa az egy szál lepedővel letakart, műtőasztalon fekvő Lady Gagát, majd vonaglani kezd az elaltatott nő testén. A klipet az a Terry Richardson divatfotós rendezte, akit 2001 óta több modell is megvádolt szexuális zaklatással, és 2018 elején nyomozást indított ellene a New York-i Rendőrség Különleges Ügyosztálya. A dokumentumsorozat levetítése után egy georgiai ügyészség R. Kelly ellen is nyomozást indított.

https://recorder.blog.hu/2019/01/12/lady_gaga_bocsanatot_kert_az_r_kellyvel_kozos_szama_miatt_es_levetette_a_netrol
Lady Gaga bocsánatot kért az R. Kellyvel közös száma miatt, és levetette a netről
süti beállítások módosítása