Dokumentumsorozat hatására indul nyomozás R. Kelly ellen

2019.01.09. 16:48, Gaines

surviving.jpg

Az R. Kelly életét és botrányait feldolgozó, hat részes Lifetime-sorozat megbolygatta a zenészközösséget, és konkrét jogi következményei is lehetnek.

R. Kelly ügyes-bajos dolgairól, vagy fogalmazzunk úgy, méretes bűnlajstromáról az elmúlt években többször is beszámoltunk, csoda, hogy még mindig szabadlábon van. Távirati stílusban összefoglalva: az r&b énekes már a kilencvenes évek végén bíróság elé került kiskorúval folytatott szex vádjával, hogy aztán a 2000-es évek elejétől sorra jelenjenek meg vele kapcsolatban leleplező cikkek. 2002-ben pisiszex-videó került nyilvánosságra, megintcsak kiskorúval, és gyerekpornóval vádolták; egy 2017-es Buzzfeed-cikk feltárta, hogy R. Kelly szexrabszolgákat tart, amit egy évvel később megerősítettek egy BBC-dokumentumfilmben megszólaltatott szereplők. R. Kelly tagadta a vádakat, sőt, 19 perces dalban mosdatta magát.

Az R. Kelly körül évről évre dagadó botrányt, amibe egy-két kísérletet – például a számai rádiós lejátszásának bojkottjára irányuló #MuteRKelly kampány – kivéve valahogy mégsem bukott bele, most egy hat részes, a Lifetime-csatornán levetített dokumentumsorozat ad talán végső löketet. A Surviving R. Kelly január 3-tól 5-ig került adásba, nyilatkozott benne John Legend, Chance The Rapper, Stephanie „Sparkle” Edwards, aki R. Kelly protezsáltjaként adta ki debütalbumát, valamint R. Kelly állítólagos áldozatai és azok hozzátartozói, és már az első epizód levetítése előtt is vihart kavart.

Kezdve azzal, hogy sokan megjegyezték, fura, milyen kevés zenész volt hajlandó kamerák elé állni a dokusorozatban; a projekt producere, dream hampton filmrendező-kritikus például azt nyilatkozta, megkereste Jay-Z-t, Mary J. Blige-ot, Lil’ Kimet, Erykah Badut, Dave Chappelle-t és Lady Gagát is – akik közül többen is közreműködtek R. Kellyvel a múltban –, de egyikük sem állt kötélnek. „Emlékszel, Ahmir [Ahmir Thompson, azaz Questlove – szerk.] azt mondta: „Bármit kérhetsz tőlem, csak ezt ne.” Nem azért, mert támogatják, hanem mert túl zavaros és zűrös az egész. Márpedig pont az ilyen hátat fordítás miatt folytatódhatott zavartalanul mostanáig.” Questlove egy azóta már törölt tweetjében reagált az elhangzottakra, mondván: „Mindig is szar alaknak gondoltam Kelst. Azért mondtam nemet az RKelly dokuban való részvételre, amit egyébként 10000000 százalékig támogatok, mert nem akartam a „régi szép idők” szegmensben szerepelni, ahol a „zsenialitásáról” kellett volna áradoznom.” John Legend a maga részéről úgy fogalmazott, nem érzi különösebben bátornak magát, amiért szerepet vállalt: „Hiszek ezeknek a nőknek, és szarok a sorozatos gyerekerőszakolók védelmére. Ilyen egyszerű a döntés.” Chance the Rapper pedig úgy fogalmaz az utolsó epizódban, megbánta, hogy valaha együtt dolgozott R. Kellyvel.

A dokuszériában szóba kerül Aaliyah is, aki állítólag 1994-ben, mindössze 15 évesen összeházasodott az akkor 27 éves R. Kellyvel (aki 12 éves kora óta ismerte). A fiatalon elhunyt énekesnő édesanyja még a premier előtt nyílt levelet tett közzé, melyben cáfolta azokat az állításokat, amelyeket R. Kelly egykori táncosa, Jovante Cunningham mond a produkcióban. Nevezetesen, hogy látta, ahogy R. Kelly és Aaliyah „szeretkeznek” egy turnébuszban. Aaliyah édesanyja hazugnak nevezte Cunninghamet, aki csak Aaliyah hagyatékát szabotálja, hozzátéve, hogy a férjével minden turnéra és interjúra elkísérték a lányukat a karrierje során.

Természetesen a váltig tagadó, önmaga ártatlanságát hol kérkedve, hol mártírszerepben valló R. Kelly is azonnal akcióba lépett a dokumentumsorozat alkotóival szemben. A TMZ szerint az énekes ügyvédje még a premier előtt levelet küldött a Lifetime-nak, perrel fenyegetőzve, ha a csatorna levetítik az epizódokat, amelyek szerintük pénzszerzés és hírnév hajszolása céljából koholt hamis vádakat tartalmaznak. A Lifetime jogi képviselői nem hátráltak meg, és azzal válaszoltak, hogy a csatorna „mindig is támogatta a nők történeteit”. R. Kelly ezután teljes offenzívát indított, vagy legalábbis azzal fenyegetőzött, hogy mindenkit be fog perelni, akinek köze volt a dokuszériához, sőt, egy különösen gusztustalan és kétségbeesett húzással külön weboldalt kíván szentelni a vádlói lejáratásának SurvivingLies.com cím alatt. Hétfőn a TMZ felfedezett egy azonos nevű, azonos céllal indított Facebook-oldalt, amit a Facebook még aznap levetetett, miután az oldalon lévő bejegyzések két, a dokusorozatban megszólaló túlélőt is elkezdtek beszennyezni. Egy decemberi, premier előtti, zártkörű sajtóvetítést pedig azért kellett megszakítani, mert valaki azzal fenyegetőzött, hogy lövöldözés lesz a helyszínen, Lifetime és R. Kelly volt felesége, Andrea Kelly szerint pedig e mögött is az énekes állhatott.

ITT HOSSZAN ÍRTUNK AZ R. KELLY ELLENI VÁDAKRÓL


A dokumentumsorozat hatása az elkövetkező napokban-hetekben minden bizonnyal tovább fog még gyűrűzni, az már biztos, hogy két dallasi rádió is levette a műsoráról R. Kelly dalait, Georgia állam egyik ügyészsége pedig nyomozást rendelt el az énekes ellen, mert több nő is azzal vádolta, hogy georgiai házában túszként tartotta fova őket, és már felvették a kapcsolatot két állítólagos túlélő családjával is.

Címkék: hír r kelly
https://recorder.blog.hu/2019/01/09/dokumentumsorozat_hatasara_indul_nyomozas_r_kelly_ellen
Dokumentumsorozat hatására indul nyomozás R. Kelly ellen
süti beállítások módosítása