Koncertélmény a nappalidban – 360 fokos hangzású videót készített Apey, az Elefánt és a Rackajam

2019.01.08. 14:00, Gaines

ambeo.jpg

Az, hogy egy koncert vagy egy stúdiófelvétel hogyan szólal meg, sokszor már a mikrofon kiválasztásánál eldől. Néha pedig egyedülálló élményben lehet része mind a zenészeknek, mind a közönségüknek egy jól elhelyezett vagy speciális mikrofonnak köszönhetően. Így történt ez nemrég az Akvárium Kluban, ahol a Sennheiser technikai segítségével 360 fokos hangzású minikoncerteket rögzítettek, majd erről 360 fokos videókat tettek közzé a YouTube-on. Az otthonról is elérhető koncertélményről három résztvevőt, az Elefánt frontemberét, Szendrői Csabát, Áron Andrást, azaz Apey-t, és Ferenczi Györgyöt kérdeztük, és persze az elkészült speciális videókat is megmutatjuk.

Magyarországon először négy különböző stílusú zenekar részvételével készült 360 fokos hangzású videó: az Elefánt, Ferenczi György és a Rackajam, az Anima Musicae Kamarazenekar és az Apey Akusztik vettek részt a projektben, és adtak tavaly nyár folyamán egy-egy családias, zártkörű minikoncertet az Akvárium Klub különböző termeiben. Az eseményekről készült, szintén 360 fokos klipek nézése közben tökéletes hangélményben lehet részünk, a kép forgatása közben ugyanis minden irányból máshogy halljuk a zenekart és a hangszereiket – ez a hangzás kizárólag fej- vagy fülhallgatóval érvényesül.

A különleges videók megvalósításának ötlete Rikk Dávid, az Akvárium Klub hangtechnikai vezetőjének fejéből pattant ki. A VR mikrofonnal és az AMBEO technológiával 2017-ben találkoztam egy zártkörű Sennheiser szemináriumon Bécsben, ahova az Audiopartner ajánlására kaptam meghívót, s amelynek az egyik fő témája a Virtual Reality jelene és jövője volt.” – meséli Dávid. „A hazafelé vezető úton született meg az ötlet a fejemben, hogy az MTV unplugged vagy épp az MR2 akusztik mintájára a VR technológia segítségével még közelebb hozzuk az emberekhez azt az intimitást, ami egy hangfelvételen szinte elérhetetlen volt eddig, viszont egy  stúdiókoncerten, egy unplugged eseményen vagy egy zenekari próbán magától értetődően tapintható a levegőben.”

A részt vevő előadók közül egyeseknek újdonság volt a 360 fokos technológia, mások pedig kapva kaptak az alkalmon, hogy kipróbálhassák. „Én erről a megkeresésig még soha nem hallottam” – mondja Apey. – „Az volt a feladat, hogy ne egyedül játsszak, mert azt nem túl izgalmas 360 fokban hallgatni, ezért hívtam Balasi Ádámot és Lee Olivért a ÉK zenekarból, hogy rakjunk össze egy minikoncertet. Igyekeztük minél natúrabbra venni a hangzást, mintha tényleg ott lenne az ember. Nagyon jó volt, nagyon jól éreztem magam.” Szendrői Csaba önmagában megtiszteltetésnek érezte, hogy részt vehet valamiben, amit a Sennheiser még nem nagyon csinált sehol a világon, „és az országunkban mi leszünk az egyik zenekar, akit méltónak találnak erre. Egy ideje léteznek már 360 fokos koncertvideók, ellenben az, hogy a hangot is lehet ilyen formában rögzíteni, majd erre alkalmas körülmények között meg is hallgatni, élvezni a panorámát, az nem egy mindennapos dolog. Főleg, hogy tele van a zenekarunk technokrata tagokkal, akiket különösen izgatnak az efféle lehetőségek.”

Ferenczi György zenekara, a Rackajam eleve szeret kísérletezni, a Csikhágó blues és a Kelet-Nyugat című lemezeiket például iPhone-nal vették fel élőben, a zenekar videoblogján pedig több mint kétszáz kisfilm szerepel, amelyek a telefonok fejlődésével egyre magasabb színvonalban kerülhetnek rögzítésre. „A Sennheiser négy irányban rögzítő, 360 fokos mikrofonrendszere nekünk épp tökéletesen profilba vág; gyakorlatilag élő lemezeket tud felvenni vele az ember stúdióminőségben. A felvétel, amit készítettünk, jól reprezentálja, hogy mi a jövő.”

Mindhárom alany kiemelte, hogy szinte semmire nem kellett külön figyelni a felvételnél, csak játszani. „Tíz perc volt a beállás. Az iPhone-os lemezt még úgy vettük fel, hogy körbeültük, és egy napig állítgattuk, ki hova üljön, milyen testtartásban, hogy jól szóljon. Most leültünk, muzsikáltunk tíz percet, és kész is volt, mindenfajta macera nélkül” – fogalmaz Ferenczi. „Olyan volt, mintha próbateremben játszottunk volna” – teszi hozzá Apey. „A dalokat külön nem kellett átalakítani erre az eseményre, nem kellett azt mondani, hogy most csak akusztikusan játszunk, vagy vegyük ki pont az akusztikus részeket, minden menjen be sávba, és úgy rögzítsünk. A szó jó értelmében vett hagyományos koncertet adtunk” – emlékszik vissza Szendrői.

A felvétel környezete is különleges volt, a zenészek az Akvárium Nagyhallján, bútorokkal körberakott gyűrűben, háttal álltak vagy ültek a közönségüknek egy speciálisan kialakított térben, ami Szendrőinek különösen nagy élményt nyújtott. „Nagyon szerettem magát ezt a teret, jó érzéssel töltött el, hogy körbeülnek minket, és úgy játszunk. Frontemberként úgy kellett kezelnem a helyzetet, hogy valójában ne is kerüljek velük semmilyen kontaktusba, mert elsősorban nem nekik játszottunk, és az volt a legfontosabb, hogy a dalokat megfelelő minőségben előadjuk. Emiatt izgultam a legjobban.” Ferenczi nem is nevezné koncertnek a felvételt, amely „azzal nyit meg hatalmas lehetőséget, hogy a Facebookos élő koncerteket például teljesen testközelivé tudja varázsolni, hiszen amikor az ember elforgatja a kamerát, akkor az a hangszer, ami felé forgatja, hangban sokkal erősebben szól, mint ami háttal van neki. Inkább a csetes koncerteket fogja forradalmasítani, és ez eszméletlen jó.”

A Sennheiser az elmúlt években kifejezetten sok energiát fektetett a térhatású, illetve a VR hangrögzítés, hangkeverés, lejátszási technológiák fejlesztésébe.  Ennek egyik eredményeként megalkottak egy olyan a gyakorlatban is jól működő térleképzési módszert - melynek alapja egy elméleti szinten már az 1970-es években létező technológia - amiből egészen a tavalyi évig kevés kifejezetten jól működő rendszer készült. A Sennheiser AMBEO 3D lényegében a 360 fokos valós hangtér rögzítésre képes, majd ezt átalakítja egy klasszikus kétcsatornás szetereo lehallgató rendszerre. A különlegessége abban áll, hogy az évek óta létező 360 fokos videóhoz nem egy statikus sztereo vagy surrond hang tartozik, hanem egy olyan dinamikus hang, ami a kép forgatásával megegyezően úgy változik, ahogy a valóságban is, mint mikor az ember forgatja a fejét.

És hogy mennyire kaptak vérszemet a részt vevő előadók a tapasztalatoktól? Szendrői épp mostanában került abba a fázisba, amikor énekesként a megfelelő mikrofon megtalálásával kísérletezik. Apey úgy fogalmazott, érdekes kuriózum volt laptopon visszanézni a videót, ahol már lehetett forgatni a képet, de „inkább megmaradok a klasszikus felvételeknél”. Ferenczi ellenben a minikoncert óta is bugzón kísérletezik: alkalma nyílt kipróbálni egy fülhallgatót, melynek mindkét oldalán be van építve egy-egy Sennheiser stúdiómikrofon, amivel „úgy tudom rögzíteni a szájharmonikát, hogy a hallgató még soha nem lehetett ennyire közel ahhoz, amit muzsikálok, és ha becsukja a szemét, olyan, mintha a saját fejében szólna a hangszer”; illetve egy, a mobiltelefonos filmezésben újító pici mikrofont, amivel akár ötven méterről is lehet mobiltelefonos felvételeket készíteni. „Amikor az ember a stúdióminőséget a kezében tudja vinni, azt csak az tudja értékelni, aki nagyon sok felvételt készített úgy, hogy nem volt lehetősége stúdiótechnikát kivinni. Rengeteg olyan kompromisszumot kellett kötni hang- és képminőségben, amit most már nem kell.”

Bepillantanál a forgatás kulisszái mögé? Itt a projekt werkfilmje:

A cikk a Sennheiser támogatásával készült.

https://recorder.blog.hu/2019/01/08/koncertelmeny_a_nappalidban_360_fokos_hangzasu_videot_keszitett_apey_az_elefant_es_a_rackajam
Koncertélmény a nappalidban – 360 fokos hangzású videót készített Apey, az Elefánt és a Rackajam

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2814534986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.