Klubkörkép – TRIP Hajó

2018.12.28. 15:00, Gaines

trip_01.jpg

Folytatódik Klubkörkép-sorozatunk, a vidéki koncert- és partihelyszínek után idén kizárólagosan fővárosi klubokat mutatunk be. Köztük legendásakat és viszonylag frisseket, olyanokat, amiket manapság gyakran emlegetnek interjúkban a zenészek a legjobbak között és olyanokat, amiket mi ajánlunk meglátogatásra. Akár zenész, akár közönség vagy, ajánlónkból megtudhatod, hogy mire számíthatsz ezeken a helyeken. A sort az ELLÁTÓházzal nyitottuk, most a TRIP Hajó következik..

Sorozatunkata debreceni Roncsbárral kezdtük, onnan ugrottunk Pécsre, a Nappaliba, aztán északra, Győrbe a Rómer Házba, majd az országhatáron is átkeltünk a nagyváradi Moszkva Kávézó kedvéért, vissza Pécsre, a Pécsi Est Caféba, fel északra, Miskolcra a HELYNEKEMbe, végül dél felé tartva előbb a szarvasi Granárium Zebra Clubot mutattuk be, majd pedig a szegedi JATE Klubot. Tavaly a Trafóval indítottunk, mentünk a Lärmbe, az A38 Hajóra, a Toldi Klubba, az Akvárium Klubba és aztán ismét kitekintettünk vidékre, a debreceni Incognito Club után a szintén debreceni Nagyerdei Víztorony volt a következő állomás, cikksorozat-zárásra pedig visszatértünk Budapestre, a Dürer Kertbe.

1. Klub neve: TRIP

2. Tulajdonosa / üzemeltetője: Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány

3. Mióta létezik? 2017 szeptembere

4. Címe / elérhetőségei: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 2-es móló – www.tripart.hu

5. Általános nyitva tartása: rendezvényfüggő

6. Milyen stílusokat képviselnek? Zene és színház. Ami a zenét illeti, gyakorlatilag minden stílus megtalálható – akusztikus koncertek, alter, techno, goa, rock, világzene, de vannak filmvetítések, egyéb rendezvények is.

7. Befogadóképessége: 400 fő

trip_04.jpg

8. Termeinek száma: 3 db, ezek közül a legnagyobb alkalmas nagyobb koncertek lebonyolítására, a két kisebb terem dj-knek, beszélgetéseknek, rendezvényeknek, esetleg kisebb akusztikus koncerteknek tud helyet adni

9. Kerthelyisége van? a hajó fedélzete nyáron teraszként funkcionál

10. Technikai felszereltsége: a legnagyobb terem beépített színpaddal, profi hang és fénytechnikával rendelkezik

11. Backstage felszereltsége: mosdó, zuhanyzó, öltöző asztalok, külön kijárat a teraszra

12. Pultok száma: 1, nyáron a teraszon plusz 2

13. Mellékhelyiségek száma: 1 nagy

14. Egyéb szolgáltatásai: színházi előadások, filmvetítések, könyvbemutatók, céges rendezvények

15. Hány koncert/rendezvény volt 2017-ben? 17 (szeptember közepétől december végéig)

16. Hány koncert/rendezvény volt 2018-ban végig? 176 (és még hátravan 5)

17. Hány koncert/rendezvény várható az év hátralévő részében? 5

18. Milyen konkrét műsortervek vannak az idei évadra (2019 nyaráig)? A TRIP állandó színházi társulata a Maladype Színház. A jövőben szeretne a szövegcentrikus zene központjává válni, ahol olyan produkciókat látunk vendégül illetve hozunk létre, ahol a szöveg és a zene tökéletesen kiegészítik egymást (pl. Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól, Kollár-Klemencz László, Kiss Tibi és Vastag Gábor, Frenk stb.) Ezen kívül folyamatos az együttműködés állandó partnereinkkel, a Chily Teammel, a British Mooddal vagy éppen a Szoba Studióval, és januártól nálunk kap helyet a Hangfoglaló könnyűzenei filmklubja is. Tavasztól újra megnyitjuk a csodálatos panorámájú teraszunkat, ahol egész nyáron akusztikus koncertekkel és dj-kkel várunk majd mindenkit.

19. Legsikeresebb koncertek: Heti érvágás koncertek (Beck Zoli, Kardos-Horváth János, Bérczesi Róbert, Szabó Benedek), Színházak Éjszakája Afterbuli színészzenekarokkal, Korai Trancemission koncertek, Cseh Tamás dalai a Vodku fiaitól koncertek, British Mood és Szoba Studio bulik.

trip_32.jpg

20. Teltházas koncertek száma / évad: kb. 5-10

21. Jellemző jegyárak: a bulikra 1000 Ft és 3000 Ft között mozognak a jegyárak, a koncertekre 1500 – 6000 Ft között.

22. Klubtörténet: A TRIP hajó üzemeltetője az Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány, amely korábban az Átriumot, előtte pedig a Merlint üzemeltette. A TRIP 2017 szeptembere óta állomásozik a Batthyány téren, a hajó korábban Kassa néven járta a tengert, a magyar folyami/tengerjáró hajók utolsó megmaradt darabja. A TRIP nem csak egy zenei klub, hanem több színházi előadásnak és egyéb kulturális rendezvényeknek (könyvbemutatók, konferenciák, beszélgetések) is helyet ad.

23. A klub történetének három legemlékezetesebb pillanata:
1. István, a király karaoke est augusztus 19-én a teraszon – hiánypótló össznépi karaokezás Novák Péter vezényletével, az önként bejelentkező Szalóki Ágival Réka szerepében államalapításunk előestéjén, a Parlamenttel szemben a Dunán…

2. Színházak Éjszakája afterbuli, ahol több színészzenekar is fellépett, és itt lépett fel először élőben noÁr is

3. A Vodku fiai már több alkalommal is zenéltek a hajón, egyik legemlékezetesebb koncertüket nyáron a teraszon adták, amelyet félidőben egy hatalmas vihar szakított félbe, ám szerencsére gyorsan leköltözött a koncert a hajó gyomrába, így folytatódhatott a koncert.

trip_eloadas.jpg

trip_eloadas2.jpg

trip_eloadas3.jpg

trip_eloadas4.jpg

trip_eloadas5.jpg

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_3_1.png

https://recorder.blog.hu/2018/12/28/klubkorkep_trip_hajo
Klubkörkép – TRIP Hajó

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9014519054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása