Februárban ismét Budapest lesz a dalszerzés fővárosa: a DEX előadója lesz Caramel, Dés László és a Margaret Island is

2018.12.28. 15:30, Recorder.hu

dex2019.jpg

2019. február 18-án és 19-én a közép-európai régió zenészeit, zeneszerzőit, producereit várja a magyar fővárosban megrendezett Dalszerző Expo (DEX). Az Artisjus által életre hívott rendezvényen a hazai és nemzetközi alkotói szcéna kulcsszereplőivel találkozhatnak majd a résztvevők – legyenek akár profi dalszerzők, kezdő zenei alkotók vagy kíváncsi zenerajongók. Az előadásokon, workshopokon, tanácsadásokon és nyitott stúdiós programokon gyakorlati tudásra és új szakmai kapcsolatokra is szert tehetnek - miközben megismerhetik a dalok, zenei művek születésének műhelytitkait. A külföldi előadók mellett Caramel, Dés László, Szakos Krisztián, a Margaret Island és az Apey & the Pea is szerepelnek a programban.

Másodszor vár mindenkit a DEX szakmai platformja a Budapest Music Centerben, ahol a résztvevők a könnyűzenétől kezdve az alkalmazott műfajokig mélyíthetik tudásukat a dalszerzés témakörében. A szerzői egyesület szakemberei által összeállított programban egyaránt feltűnnek előadások, mesterkurzusok, de élő alkotói folyamatok és személyre szabott tanácsadások, karriertippek is. A közép-európai szinten egyedülálló expo különlegessége, hogy a tudásmegosztás mellett nagy hangsúlyt fektet a kapcsolatépítésre is.

A program keretében a dalszerző szakma élvonalbeli képviselői osztják meg tapasztalataikat. Londonból érkezik az eseményre a k-popban is otthonosan mozgó Will Simms (FR), távol-keleti trendeket mutat be a szingapúri Ken Chong. A bécsi Zeneakadémia könnyűzenei tanszékének oktatója, egyben az Osztrák Zeneszerzők Szövetségének alelnöke és a pop-rock szakosztály vezetője Harald Hanisch (A) élő listening sessionre vár mindenkit, ahol rögtön szakmai tanácsokkal is szolgál.

A külföldi előadók mellett a hazai dalszerzői szcénából is kiemelkedő szakembereket sorakoztatnak fel a szervezők. Dés László a Vágy villamosa című balettzenéjének születéséről beszél alkotóelemző előadásán. Caramel saját alkotási folyamataiba enged majd exkluzív betekintést pódiumbeszélgetés keretében. Az első DEX legsikeresebb programjaival ismét találkozhatnak a résztvevők. Például újabb műhelytitkokat árul el Szakos Krisztián, a magyar pop egyik legsikeresebb szerző-producere, Rúzsa Magdi szerzőtársa: előadásán kiderül, hogy miként lesz sláger egy egyszerű dalból. Egy új zeneszám születését is végignézhetjük (szó szerint!) a két nap alatt az ötlettől egészen a masterelésig, iamyank, Jónás Vera és Thom Artway közös munkája során. Új program lesz az Így épül a dal, melyben egy friss dal elkészítésének folyamatát, a közben felmerülő döntéseket mutatják be élőben - hangszerekkel és énekkel - négy különböző műfajban a felkért előadók: a Margaret Island, az Apey & the Pea, Wolf Péter és Pejtsik Péter. Ebben az évben is fontos szerepet kap az elektronikus zene: Bakonyi Bálint és a zenei vloggerként is ismert Bánkuti Dániel kalauzolnak majd minket a kérdésben.

A DEX a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektet, így nem maradhatnak el az erre fókuszáló workshopok sem: Faltay Csaba, az alkalmazott zene egyik legelismertebb hazai szakértőjeként azt mutatja meg, hogy hogyan lehet reklámzenét alkotni, mik a legfontosabb szempontok és technikák és hogyan egyensúlyozzunk ügyesen a művészi alkotófolyamat és a rideg határidők közt. A zeneszerzés mellett a szövegírásban is kipróbálhatjuk magunkat: Johnny K Palmer előzetes instrukciói alapján írhatunk olyan angol nyelvű dalszöveget, amelyre biztosan mindenki felkapja a fejét.

Az első nap az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásával zárul, ahol kiderül, hogy kiket szavazott meg a szakma a könnyűzene, a komolyzene és az irodalom legjobb szerzőinek 2018-ban. Közvetlenül az expo után indul a svéd szervezésű Budapest Songwriting Camp, ahol a kiválasztott nyolc magyar résztvevő külföldi szerzőkkel dolgozik együtt.

Előadók névsora, program és kedvezményes jegyvásárlás december 31-ig ITT

Facebook event ITT.

Ízelítő a tavalyi DEX programjaiból:

 

 

https://recorder.blog.hu/2018/12/28/februarban_ismet_budapest_lesz_a_dalszerzes_fovarosa_a_dex_eloadoja_lesz_caramel_des_laszlo_es_a_mar
Februárban ismét Budapest lesz a dalszerzés fővárosa: a DEX előadója lesz Caramel, Dés László és a Margaret Island is
süti beállítások módosítása