A Middlemist Red dala egy menő amerikai sorozatban csendült fel

2018.12.21. 14:56, Gaines

middlemist_3.jpg

A 2016-os Ripple Soul című lemezen szereplő Evermore a Ray Donovan című bűnügyi sorozat hatodik évadában szólalt meg betétdalként. De hogy került oda?

A válasz röviden: a Budapest Showcase Hubnak köszönhetően. November elején beszélgettünk a BuSH egyik szervezőjével, Horváth Renátóval, ő mesélte az alábbiakat: „Tavaly itt volt a BuSH-on Nora Felder, aki a Stranger Things supervisoraként lett igazán híres a szakmában, és végighallgatott egy csomó zenét, végignézett egy csomó koncertet. Mivel volt személyes élménye több zenekarral, valamint az egész közeggel kapcsolatban, ezért eszébe jutottunk, és neki köszönhetően landolt két magyar zenekar száma is egy tök jó amerikai sorozatban. Ez is mutatja, hogy jó zene bárhonnan jöhet, az a nagy feladat, hogy eljusson a megfelelő kezekbe.”

A TELJES INTERJÚT ÉRDEMES ELOLVASNI HORVÁTH RENÁTÓVAL


A két szerencsés példa közül az egyik még nem nyilvános, a másik azonban a Middlemist Red felbukkanása a Showtime kábelcsatorna 2013 óta futó, Liev Schreiber és Jon Voight főszereplésével készült antihősös sorozatában. A hatodik évad negyedik részében, amely november 18-án került adásba Pudge címmel, egy kocsmai jelenetben szól a háttérben az Evermore, miközben a címszereplő elintézőember jövendőbeli sógorának ügyes-bajos dolgait – egy uzsorásnak tartozik a problémás srác – hallgatja. „Mivel mások a magyar, a kanadai és az amerikai törvények, három hónapunkba telt szerződést kötni, majd utána újabb három hónap múlva használták fel először a zenénket, összegezve tehát fél év alatt kaptuk meg az első ajánlatot” – mesélt a zenekar a BuSH honlapján a folyamatról, melynek révén a zenék értékesítésére szakosodott sync ügynökségek közvetítésével eljuthat egy magyar dal egy amerikai sorozatba. „Minden kezdet időbe telik, de nagyon bízunk benne, hogy több számunk is nemzetközi produkciókban fog majd szerepelni.” Alább meg is lehet tekinteni a jelenetet.

https://recorder.blog.hu/2018/12/21/a_middlemist_red_dala_egy_meno_amerikai_sorozatban_csendult_fel
A Middlemist Red dala egy menő amerikai sorozatban csendült fel

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4614504950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.