„Még a tisztábbnál is tisztábbnak kell lenni” – Budapest Voices-interjú

2018.12.15. 08:50, Gaines

voices.jpg

A Budapest Voices egyedi a cappella formáció, a megszokott öt-hat fős kórus helyett ugyanis tizenketten énekelnek benne, és még egy dobossal is kiegészülnek. A 2013-ban alakult csapat két nagylemezén és három számos EP-jén mai magyar zenekaroktól dolgoz fel slágereket, főleg underground előadóktól, repertorájuk Péterfy Boritól a Kispálon és a Quimbyn át a Tankcsapdáig terjed, és még annál is tovább. Legfrissebb Akusztik-fellépésük december 17-én kerül adásba az M2 Petőfi TV-n (exkluzív ízelítő a koncertből itt), ennek kapcsán beszélgettünk a kórus két tagjával, Lajtai Katival és Szélig Évivel a dalválasztásokról, a hangszerek énekhangra való átültetéséről, és a fizikailag megterhelő koncertekről.

Hogyan kerültetek be a Budapest Voicesba?

Lajtai Kati: Kezdem én, mert én előbb csatlakoztam, a Budapest Voices alakulásával kerültem be. Warnusz Zsuzsa – a kórus vezetője – álmodta meg a kórust, ő állította össze, hány főből álljon, milyen hangfajok szerepeljenek benne. Utána kezdett gondolkodni szűkebb, majd egyre tágabb körben, hogy ki jöhet szóba. Én egy telefont kaptam annak idején tőle, és azonnal lecsaptam az ötletre. Nagyon tetszett önmagában is, de nem is sejthettem, hogy ez a tizenhárom fős brigád – négy férfi és nyolc női énekessel és egy dobossal – milyen jó csapat lesz. Nemcsak az ötlet jó, nemcsak művészileg, zeneileg izgalmas kihívás, hanem emberileg is remek társaság. Szóval én a legelejétől csöppentem bele, Évi kicsit később érkezett.

Szélig Éva: Igen, a kórus már majdnem három éve működött, amikor csatlakoztam. Tagcsere révén kerültem be, megüresedett egy poszt, a kapcsolat pedig onnan jött, hogy Zsuzsi tanított engem a Kőbányai Zenestúdióban. Téged tanított, Kati?

LK: Engem pont nem, de én is a kőbányai közös fészek miatt kerültem be.

SZÉ: Sőt, a kórus egyik szopránja, Faith Ildi volt az énektanárom, Gulyás Erika pedig mindenki szolfézstanára, innen jött a kapcsolódás. Én nagyon örültem neki, amikor eszükbe jutottam, előtte két Budapest Voices-koncerten is voltam már, de még csak nézőként, így bele tudtam magam képzelni, de nem gondoltam volna, hogy fel fognak hívni, mert már akkor nagyon stabil csapatnak tűntek. Aztán egyszer csak csörgött a telefon.

voices_dupla.jpg


Akartam is kérdezni: mielőtt megérkezett a felkérés, felmerült-e bennetek, hogy szívesen énekelnétek a cappella kórusban?

LK: Nekem nem jutott eszembe, viszont azonnal megtetszett, egy percig sem gondolkodtam rajta. Az általános iskolás tanulmányaimból vannak kóruséneklős tapasztalataim, és azok jó emlékként, élményként maradtak meg bennem. De égből pottyant ötlet, megkeresés volt.


Miben más az, hogy egy hagyományos a cappella felálláshoz képest tizenketten vagytok, és egy ütőhangszeressel egészültök ki?

SZÉ: Erre azért van szükség, mert az a koncepció, hogy hangszereket, hangszercsoportokat szólaltatunk meg szekciónként: vannak, akik gitároznak a szájukkal, mások fúvósok, vagy vonósok, és természetesen a fő szólam is meg van szólamozva, tehát vokalisták is kellenek. Innentől egyértelművé válik, miért kell tizenkét ember.

LK: A dobost is kérdezted, ez egy különlegesség. Mivel a magyar underground rockzenei világból merítünk, olyan előadóktól dolgozunk fel dalokat, ahol a dob megőrzi az ütősséget, a hangok talpalávalóját. Ezáltal nem tisztán a cappella a kórus, ez tény, viszont egy fokkal… ütősebb. (nevet) Amennyire vicces ez a hasonlat, tényleg eggyel dögösebb, ha egy dob szól mellettünk.

SZÉ: A választott stílushoz, a rockhoz is sokkal jobban passzol ez a hangzás, mintha beatbox szólna a kórusban, ettől mégis csak kicsit oldschoolosabb marad.


Kati, te szoprán vagy, Évi, te pedig alt. Mindig adott, hogy milyen hangszerszólamokat fogtok megszólaltatni? Van specialitásotok?

LK: Ez a hangból adódik. A hangszerelésben is vannak magas vagy mély hangfekvésű hangszerek, egy akkordnak vagy egy gitárrifnek az alsó húrjait mondjuk az alt, a felső pilincka vagy a fúvósszekcióban a trombita valószínűleg a szoprán szólama. Így lehet hasonlítgatni a hangszerek karakterét az énekhangokéval.

SZÉ: Nekem ez nagyon izgalmas volt, amikor bekerültem. Akkor egy három éve működő, összeforrott produkció volt a Budapest Voices, ahol nektek már természetesen mentek ezek a dolgok. Én a próbák alatt még folyamatosan fedeztem fel, hogy kikkel fonódom éppen össze, ami mindig máshogy alakul. Különben pedig Zsuzsi reszortja, hogy ezt hogyan álmodja meg.

LK: A középső szólamoknál változó még, merrefelé csapódsz. Én a legtetején viszonylag permanensen vagy trombitát, vagy a gitár tetejét hozom… valamit sipítozni fogok. (nevet) De a középső szólamoknak nehezebb dolguk van, hullámzik, kikkel dolgoznak, játszanak össze.


Közösen választotok dalokat, vagy ez is a kórusvezető döntése?

SZÉ: Valamelyest közös, mert mindannyian ötletelünk, de Zsuzsi szűrőjén megy keresztül, aki szétszálazza a dalokat, és újból felépíti, a Budapest Voices sajátos formájába önti.

LK: Zeneszerzőként áll a dologhoz. Nem gépiesen másol, hogy ott egy dal, és én csak leírom, ki mit játszik majd; átformálja, átírja, akár még a stílust átülteti latinba, dzsesszbe, vagy olyan középrészt alkot, aminek köze nincs az eredetihez. Mind szövegében, mind zenéjében ő bólint rá, hogy el tud-e képzelni valamit az ötleteinkből.

SZÉ: Az is izgalmas ebben, hogy Zsuzsi mindig tiszteletben tartja a dalokat és a szövegeket. Sok mindenbe nem nyúl bele, vagy csak nagyon finoman.

LK: Ez igaz. Nem forgatja ki teljesen a dalokat, de nem is pont ugyanazt halljuk, hisz az úgy unalmas lenne.


Miután kiszemeltek egy dalt, utána hogyan születik meg a végleges verzió?

LK: Nem bonyolult. Zsuzsi ír egy 13 szólamú kottát, és elhozza nekünk. Aztán jön az első próba. Otthon tudja ugyan magának gépileg szimulálni, de más azért élőben kipróbálni a szótagokat, hangzásokat. Rajtunk korrigál. Ott érzi, ha valami mégsem jól szól, mi is visszajelzünk. Egy, maximum két próba alatt összeáll a végeredmény.

SZÉ: Ez is egy csoda, mert nem sokat változtat Zsuzsi – ami most elhangzott, azok kis nüanszok. Ő már konyhakészen hozza a dalokat.

LK: Mi nem nagyon szólunk bele, de igazából nem is igényeltem soha.


Az is adja magát, hogy a szólót ki énekli?

SZÉ: Akad olyan dal is, amikor Zsuzsi fejében megszületik a választás, de meg szokott hallgatni több jelentkezőt. Összeülünk egy kis szeánsz erejéig – itt sincs versengés, örülünk egymásnak.


A jelenlegi repertoárból melyik dal áll a legközelebb hozzátok?

SZÉ: Mondjuk háromra?

LK: Nem tudom, ugyanazt fogjuk-e mondani.

SZÉ: Szerintem igen.

(egyszerre)

LK és SZÉ: Zazie!

SZÉ: Nálam még a Szívbűvölő, az Autó egy szerpentinen is.

LK: Az az igazság, amíg még a próbafolyamatok zajlottak, vagy készültek a lemezek, mindig az utolsó, éppen próbált dal volt a kedvenc, hiszen az az újdonság. Én azért is szeretem a Zazie-t, mert elég régóta, már az első lemeztől kezdve rágtam Zsuzsi fülét – aki zenésze is volt az Emil.Rulez!-nek, együtt dolgozott Hajós Andrással –, hogy válasszunk tőlük valamit. Nagyon jó hangulata lett, igazi laza, szexi, jó kis nóta.


És mely dalok okozták a legtöbb nehézséget, kihívást énektechnikailag?

SZÉ: Énektechnikailag nincs ilyen, mert Zsuzsi tudja, hol vannak a korlátaink.

LK: Én a szélén vagyok, hangilag a legtetején, azért én néha küzdök néha a magasakkal. Fárasztó. Nem úgy megy, hogy énekelsz egy csapatban, lemegy a verze-refrén, aztán jön egy gitárszóló. Pláne a Crystalban, ahol dobáltuk egymásnak a refréneket, verzéket [Lajtai 1998-tól 2010-ig volt a Crystal együttes énekese – a szerk]. Itt az első másodperctől az utolsóig, az összes dalban dolgozni kell, ráadásul nekem szélsőséges magasságban.

Amúgy a legnagyobb kihívás, amit egyben a legjobban élvezek is, a PASO-koktélunk – a Hello Gagarint és A Tenkes Kapitányát tettük egy mixbe. Ott nagyon sokféle hangon kell megszólalnom egy dalon belül, megállás nélkül, a fütyüléstől kezdve az operaáriázáson keresztül az esztamozásig, óra-tiktakolásig, magas népdalos éneklésig, tempós váltásokkal.

SZÉ: Valóban nem könnyű feladat a koncerteket végigénekelni így, hogy egy másodpercre sem léphetünk ki. Még a tisztábbnál is tisztábbnak kell lenni, ami nagy felelősség. Velem előfordult, hogy egy koncert után nem bírtam menni, és nem azért, mert ugrándozunk, azt nem is lehet. Bár egyszer kipróbáltuk, pont a PASO-ra…

LK: Az eredeti énekes megállás nélkül ugrál, és kitaláltam, hogy a sok korábban említett kihívás ellenére kövessük a példáját, és joggingoljunk a dal közben végig, a magassarkút lerúgva. Az volt a legkomolyabb mutatvány, de sikerült.

SZÉ: Utána megbeszéltük, hogy többször ilyet nem csinálunk.

 

VISSZHANGOK A BUDAPEST VOICES-RÓL


Felkerült a YouTube-csatornátokra egy Red Hot Chili Peppers-feldolgozás is, pedig nem szoktatok angol nyelvű dalokat énekelni. Ez is csak egyszeri alkalom?

LK: A By The Way kakukktojás, a kalandozás kedvéért vettük fel. Nem is tudom, honnan jött az ötlet, talán csak annyi, hogy mi lenne, ha mégis választanánk valamit, ami nem magyar.

SZÉ: Amikor előbb kérdezted a nehézségeket, ez eszembe jutott. Szintén nem énektechnikai szempontból, hanem az angol kiejtés miatt. Mind tanultunk, beszélünk angolul különböző szinten, de felvételen más megfelelni. Volt néhány gyakorlókörünk, amikor megbeszéltük, hogyan ejtsük azokat a szavakat; én énekeltem sokat külföldön, és sosem éltem meg ezt ekkora problémának, mint ennél a dalnál, mert felvettük, klip is készült belőle, megmarad.


Milyen reakciót kaptok az eredeti előadóktól?

LK: Mielőtt lemezre kerülnek a dalok, mindig meg kell kérdezni az eredeti előadót, és kapnak is egy próbatermi verziót, hogy el tudják képzelni, mi történik a dalukkal. Én úgy tudom, nem volt rá példa, hogy ne lettek volna  lelkesek. Volt zenekar, amelyik a kész dalt vagy klipet büszkén reklámozta. Ilyenkor más megvilágításba kerül a szám. Azt a visszajelzést kapom, hogy sokszor nagyobb hangsúlyt nyer a dalszöveg ilyen formában előadva, mint eredetiben. Nem biztos, hogy mindig igaz, az Anna and the Barbies dala, a Gombóc esetében például Pásztor Anna szövegei nagyon hangsúlyosan világítanak az eredeti produkcióban is. De mondjuk egy zúzós rockszám esetén – ezt mondta más is, és nekem is hasonló a véleményem – csak énekhangok előadásában nagyobb reflektorfény kerül a szövegekre.

Ha már Anna and the Barbies - íme az egy évvel ezelőtti teljes Akusztik-koncert:


Januárban lesz két újévi koncertetek, részben különböző setlisttel. Erről tudtok még mesélni?

LK: Természetesen ilyenkor nem szokás lelőlni az újévi poént – ami meglepetésszámba megy, azt még nem mondjuk el. A Marczibányi Téri Művelődési Központ intimebb közeg, nem több ezres nézőközönségű hely, viszont sokak számára elérhetővé szerettük volna tenni a koncertet, ezért döntöttünk a duplakoncert mellett. Aztán jött a csavar, hogy ne legyen egészen ugyanaz a kettő, hogy ha valaki folytatásos teleregényt akar belőlünk nézni, az beülhessen mindkettőre. A két koncert dramaturgiai eltérései még alakulnak, de természetesen a nagyágyúk mindkét koncerten ott lesznek, óriási nagy különbségekre nem kell számítani.

Budapest Voices Akusztik tehát december 16-án, vasárnap este 22:00-kor a Petőfi Rádióban, december 17-én, hétfőn 22:40-kor pedig az M2 Petőfi TV-n. Az adás online is streamelhető a mediaklikk.hu oldalon, valamint keddtől elérhető az M2 Petőfi TV YouTube-csatornáján is.

Január 4-én és 5-én pedig újévi duplakoncert a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Facebook-esemény. És a második.

A zenekar Facebook-oldala.

Csoportkép: Máté Balázs

https://recorder.blog.hu/2018/12/15/_meg_a_tisztabbnal_is_tisztabbnak_kell_lenni_budapest_voices-interju
„Még a tisztábbnál is tisztábbnak kell lenni” – Budapest Voices-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5114482116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.