Filmrecorder. „Nem kellett mélyre nyúlnom, hogy szomorú arcot vágjak” - Reisz Gábor-interjú

Ritka, hogy egy magyar film akkorát szóljon, mint Reisz Gábor debütálása, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, ami egyszerre lett kasszasiker és egy korosztály kultfilmje. Hasonló sorsra számíthat a rendező lehengerlő új filmje, az önéletrajzi ihletésű Rossz versek is, amelyben Reisz maga játssza a Merthner Tamás nevű főhőst, aki egy fájdalmas szakítás után a múltjában keresi az okokat. A 38 éves rendező elmeséli, miért érezte úgy, hogy kamera elé kell állnia, mit kezd a megnövekedett elvárásokkal, illetve mi a baja a reklámszakmával. (Ez a cikk a Recorder magazin 68. számában megjelent interjú bővített változata.)

Amikor a VAN-t bemutatták, már tudtad, hogy a következő filmed miről fog szólni?

Egy film noir volt a fejemben, de mire kijutottam Párizsba a féléves forgatókönyv-fejlesztési workshopra, addigra azt elvetettem. Aztán rájöttem, nekem nagyon fontos, hogy erős érzelmi kapcsolódási pontokat találjak egy filmtervben. A kísérletezés is fontos, minden eddigi filmemben ki akartam próbálni valami újat.

A Rossz versekben mi volt ez az új?

Az idővel játszani. A VAN-ban szerettem a térrel való játékot, a Rossz versekben ilyesmit akartam az idővel, hogy még szabadabb legyen a filmnyelve. És meg akartam mutatni azt a vizuális káoszt, ami a világban uralkodik, ami részben a reklámoknak, részben az okostelefonoknak köszönhető.

Milyen indíttatásból született a VAN, és milyen indíttatásból a Rossz versek?

A VAN-nál azt éreztem, nem igaz, hogy nincs egy olyan magyar film, amiben magamra ismerhetek, vagy arra a világra, amiben élek. A Rossz verseket az indította el, hogy elkezdtem az emlékeimet nagyon mélyen analizálni. Ez kellett ahhoz, hogy magánytól és melankóliától szenvedve azt érezzem, hogy dolgozom magamon. Ha valaki azt mondja a Rossz versekre, hogy terápiafilm, nem fogok tiltakozni.

Annak a lánynak, aki az életben szakított veled, szóltál, hogy ezt fel fogod dolgozni egy filmben?

Átküldtem neki a forgatókönyvet, nagyon szerette.

Mikor jutott eszedbe először, hogy neked kéne játszanod a főhőst?

Hosszú volt az út, mire eljutottam oda. Csináltunk egy próbafelvételt velem, és engem is meglepett, hogy kamera előtt is ugyanazt a hangot ütöm meg, mint egyébként. Időnyomás is volt, türelmetlenül döntöttem.

Reisz Gábor a Rossz versek című filmben

Mondhatjuk, hogy ebben a filmben te magadat játszod?

Amit én csinálok ebben a filmben a kamera előtt, az a színészet definíciójának a közelében sincs. Ezért ahogy a VAN-nál azt mondtam, hogy nem vagyok operatőr, csak felvettem a filmet, ebben az esetben sem tudom mondani, hogy színészkedtem volna. A színészet sokkal magasabb szintű – ezt úgy mondom, hogy közben imádok amatőrökkel dolgozni. Az is kell, hogy a színész képes legyen a személyiségéből valamit felfogni, azt irányítani, és összedolgozni az adott karakterrel.

A film főhőseként teszel olyat, amit az életben nem tennél?

Nem. Szerepelt a forgatókönyvben olyan instrukció, hogy „ordít” és „sír”. A forgatáson jöttem rá, hogy azért nem stimmel az a jelenet, mert én ezt soha nem csinálnám. Legfeljebb dühöngök.

Nem is kellett olyan dolgot csinálnod, amihez színészi tehetség kell?

Amit ma Magyarországon színészetnek hívunk, ahhoz nekem nincsen tehetségem. Nem kellett nagyon mélyre nyúlnom, hogy szomorú arcot vágjak, de amikor ott ülök egy levendulamezőn Nagy Katica mellett, és az a feladat, hogy szerelmespár vagyunk, és csókolózunk, akkor az egy megoldandó helyzet.

Nagy Katica és Reisz Gábor a Rossz versek című filmben

Amit a Rossz versekben látunk, az tényleg mind megtörtént veled?

Ez a film egy fikció. Az érdekelt, hogy mi van, ha az életem egy részét megfilmesítjük úgy, ahogy én emlékszem rá – de ahogy én emlékszem, az már fikció.

Sok nézőt irritált a VAN főhősének a személyisége. Ez meglepett?

Igen, rohadtul meglepett. Nem tudom már, melyik közönségtalálkozón volt, amikor először mondta ki valaki, hogy nem tudja eldönteni, hogy ő megölelné vagy pofán baszná egy péklapáttal ezt a gyereket. Aztán ez felbukkant kritikákban és kommentekben is, de én egyáltalán nem értettem, hogy miért írják ezt. Viszont most nyáron az Eötvös-gimnáziumban levetítették a VAN-t, elkezdtem nézni, és ledöbbentem, hogy Jézusom, mennyire idegesítő tud lenni ez a karakter. Úgyhogy megértettem ezt a kritikát, de elképesztő, hogy ennyi időnek kellett eltelnie.

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben

Cél volt, hogy a Rossz versek főhőse szimpatikusabb legyen, akivel könnyebben tud azonosulni a néző?

Nem gondoltam erre, de azóta felmerült bennem, hogy milyennek fogják látni az emberek a Rossz versek főhősét a VAN-éhoz képest. És szerintem az lesz az ítélet, hogy Áron mennyire vicces, én meg egy bamba fasz vagyok. Itt most fontos volt, hogy a valósághoz közelebb legyen a figura.

Így, hogy te játszod a főhőst, sikerült azt elmondanod a filmmel, amit szerettél volna?

Csak azt tudom, ha elfojtom azt az érzést, aminek a hatására eldöntöttem, hogy én fogom játszani a főhőst, akkor nagyon erős feszültség maradt volna bennem, és egy örök kérdőjel. Így ez nincs. Egyetlenegy dolgot mérlegeltem, hogy nem lesz-e nárcisztikus színe ennek az egésznek. De úgy tudom, nem ez a benyomása annak, aki megnézi ezt a filmet. Ha egy külsős rendező vagyok, akkor sem választok erre a szerepre filmes szépséget. Nem értek egyet azzal, hogy a filmekbe szép embereket kell rakni.

Rácz Imola a Rossz versek című filmben

Pedig ha megnézzük, elég szép embereket válogattál a Rossz versekbe.

A filmes, valóságtól távol álló, koncepció mentes szépség zavar. Katica például nagyon szép, de az ő karaktere ebben a filmben egy emlékkép. Az emlékeket, így a múltbéli szereplőket filmszerűen akartuk ábrázolni, ilyen értelemben szépnek vagy eltúlozva csúnyának. A jelen időre ezzel szemben valóságként tekintettem, igyekeztem életszerűvé tenni, mind a felvételi mód, a mozgások, a színészi játék tekintetében. Ott majdnem mindig improvizáció van, igaz, azért is mert egy haikut se tudnék megtanulni, akkora memóriám.

A Rossz versek közel harmincszor annyi pénzből készült, mint az első filmed. Mondtad, hogy egyszerre jó és rossz nagyobb költségvetésből forgatni. Mi benne a rossz?

A nyomás. Százvalahány helyszínen forgattunk, rengeteg ember várta tőlem a választ. Egy ilyen hatalmas gépezetben kellett elérni a felszabadultságot, de remek stábunk volt, ezért sikerült.

Korábban mesélted, hogy ebbe a filmbe többször belehaltál, de nemcsak te, hanem mindenki. Mi volt benne olyan nehéz?

A VAN úgy nézett ki, hogy megírtam tíz oldalt, ennyi volt a forgatókönyv, és rá két hónapra nekiestünk a forgatásnak Ferenczik Áronnal és a háromfős stábbal Rév Marci lakásán. A Rossz verseknél volt forgatókönyv-fejlesztés, beszélgetés külföldi script doktorokkal. Már az előkészítése is sokáig tartott, aztán rekordhosszúságú volt a forgatása, és még egy évig vágtuk. Minden fázisban elértünk a végkimerülés határára.

Reisz Gábor, Berkes Júlia producer és Tálas Zsófia vágó a Rossz versek készítése közben

Volt benned néha bizonytalanság, hogy mit akarsz?

Mindig van bennem bizonytalanság. Az összes rendező azt próbálja magából sugározni, hogy ő tudja, mit akar. Ezt is kell sugározni, hiszen ha rendezőként nem tudod, akkor a stáb többi tagja azt fogja gondolni, hogy hülye vagy, és nem fogják csinálni, amit mondasz. Nekem szükségem van rá, hogy felvállaljam a bizonytalanságot, ugyanakkor van olyan is, amikor pontosan tudom, hogy mit akarok, de szeretem nyitva hagyni az ablakokat. Hogy legyen valami, ami behozhatja azt a szabadságot, amitől elkezd önállóan lélegezni egy anyag.

Amiatt, hogy a VAN sikeresebb lett, mint bárki várta volna, érezted, hogy a Filmalap aranygyerekként kezel?

Nem hiszem, de az biztos, hogy jobb esélyekkel indultunk a VAN miatt. Szerették már a legelső tervet is, jó volt fejleszteni. A Rossz versek forgatókönyvének az első oldalából lejön, hogy kísérletező a film, ugyanakkor az érzelmek és a humor is erősen jelen van folyamatosan. Nem konvencionális az egész, így is kezelték.

Volt olyan javaslatuk, amit később beépítettél a forgatókönyvbe?

Leginkább az apa-fia viszonynak az elmélyítése az ő érdemük is.

Kovács Zsolt a Rossz versek című filmben

Meglepő, hogy az apa, aki az egyik legszimpatikusabb figura a filmben, egy ponton elkezdi emlegetni a migránsokat.

Az volt a cél, hogy megmutassuk, hogy mostanában egy vasárnapi ebédnél ilyen viták zajlanak. Amikor Párizsból hazaérkeztem, pont akkor tetőzött a menekültválság. Megdöbbentett az egész, és aztán látva ezeket a vitákat, amiknek hol tanúja, hol résztvevője voltam, elképesztőnek találtam, hogy az emberekből mi tud előjönni. Meg az is, hogy mennyire nem tudunk nevetni magunkon, csak ilyen összeszorított ajkakkal, görcsösen komolyan venni mindent. Ez iszonyatosan zavart. Ha van még egy erős indítéka a filmnek, akkor ez. Aztán ahogy változott a könyv, ez valamivel kisebb hangsúlyt kapott.

Te tudsz nevetni a politikai-közéleti történéseken?

Rengeteget nevetek rajtuk, és így egyben magamon is valahol. Úgy teszünk, mintha attól, hogy valaki elvégez egy egyetemet, felvesz egy zakót, és komoly arccal mikrofonba beszél, minden igaz lenne, amit mond. Olyan tiszta társadalomkritika, mint amilyet más országokból jövő tévésorozatokban és filmekben látok, baromira kevés születik Magyarországon. Pedig erre szükség van, szerintem nem akkor tiszta egy társadalom, ha makulátlan, hanem ha képes a tükörbe nézni, és adott esetben kiröhögni magát. A magyar humor különlegessége az önirónia, mégse hallani túl sok önironikus politikusról errefelé.

Végeztetek kutatásokat a filmhez, hogy hitelesen meg tudjátok jeleníteni a 90-es éveket?

Tasnádi Zsófi díszlettervezővel nézegettünk régi VHS házivideókat az OSA archívumában. Sokáig az volt az irány, hogy pontosan rekreáljuk az akkori világot. Egy ponton rájöttünk, hogy ha egy ember emlékezik, akkor a jelen idő erősen visszahat az emlékekre. Ezért is van, hogy bizonyos személyek, akik a jelenkorban játszódó részben szerepelnek, megjelennek a múltban is, más karakterként. Az emlékek szerintem mindig álomszerűek, random és logikátlan módon működnek a tudatalattiból.

Egy csomó ikonikus 90-es évekbeli óriásplakát jelenik meg a filmben. Nehéz volt őket beszerezni?

Olyanokat irtó nehéz volt találni, amik aha-élményt okoznak. Furcsamód leginkább a politikai plakátok okoznak ilyet, de a Postabank és a Malév is működik még szerintem. Egy külön kis csapat hónapokon át dolgozott a jogosításukon.

A főhősnek egy időben kialakul az a szokása, hogy lefejeli az óriásplakátokat. Ezt te is csináltad?

Igen. A 90-es évek közepén kezdődött ez az egész, gimnáziumi punkos lázadás volt, amikor mindent rossznak tartottam, ami egy kicsit is a globalizációhoz köthető, és harcoltam ellene.

Csak olyan plakátokat fejeltél le, amiknek az üzenetével nem értettél egyet?

Igen. És mint egy tisztességes kamasz esetében, majdnem minden ebbe a körbe tartozott. Aztán egy adott ponton befejeztem.

Reisz Gábor a Rossz versek című filmben

Az egyik jelenetben ijesztően hitelesen idézed meg a Szomszédok című tévésorozatot. Annak mi a titka?

Pontosan ugyanazzal a kamerával és világítási konstrukcióval vettük fel azt a jelenetet, amit a Szomszédokban használtak- És irtó fontos a vágás is, megtalálni azt a nagyon sajátos tempót, ahogyan az eredeti Szomszédok működik.

A VAN-t tőlünk nyugatabbra egyáltalán nem értették. Ezt a filmet univerzálisabbnak érzed?

Amikor írtam, azt gondoltam, hogy az. De van benne egy-két annyira magyar specifikus dolog, amit nem fognak érteni Nyugaton. Például a francia koproducer is kérdezte a Szomszédokról, hogy ez meg mi túró. A feliratos változatban ki is van írva, hogy „teleregény”.

Kíméletlenül kifigurázod a reklámszakmát a filmben. Voltak vele tapasztalataid?

A VAN után próbálkoztam pár tenderrel, hálistennek egyik sem sikerült. Nagyon távol áll tőlem ez a világ, ezek a velejéig nyálas megfogalmazások nevetségesek nekem. Tudom, hogy Magyarországon a filmrendezők nagy része ebből él, szerintem ez egy anyagi kényszerhelyzet. Én kölcsönből tudtam átvészelni a VAN utáni időszakot, de azt éreztem, hogy inkább elmegyek pultozni, vagy megint adok egy esélyt a testnevelésnek. Egy Filmművészeti Egyetem után kudarcnak fognám fel, ha reklámokat csinálnék. Akkor miért nézzük végig Truffaut, Godard és Orson Welles filmjeit, ha utána mobilszolgáltatóknak instruáljuk a félamatőr modelleket a Városmajorban?! Mondták többen, hogy gondoljam ezt át. Amikor évek múlva jönnek a kis porontyok, majd átgondolom, de addigra már valószínűleg úgysem akar senki reklámot csináltatni velem.

Reisz Gábor (középen) a Rossz versek egyik reklámügynökségi jelenetében

Azon gondolkoztál, hogy miért van olyan rossz hírük a második filmeknek? Azok miért szoktak kevésbé jól sikerülni?

Ezzel nem tudtam nem foglalkozni. Van egy filmterved, és rájössz, hogy ez ugyanaz a vonal, amivel kezdtél, és ehhez képest csinálod a másodikat. Amikor ezt felismertem, azt mondtam magamban, hogy leszarom. Nem lehet, hogy ez befolyásoljon engem. Ezt egy viszonylag bátor dolognak tartottam akkor, de most azt látom, az emberek azt hiszik, ez a könnyebbik út. Pedig nehezebb nem figyelembe venni az első film sikerének a nyomását és az ezekkel kapcsolatos elvárásokat. Amikor visszajöttem Párizsból, elmentem egy filmes karácsonyi buliba, ott cigizett a hely előtt Török Feri, meglátott messziről, és elkezdett sírva röhögni rajtam. Azt mondta: „Te mennyire rá fogsz baszni! Vért izzadsz, mindent megteszel, hogy csinálj valami jót, és nem lesz elég nekik.” Ez tök sokszor eszembe jut.

Bánt, ha valakit a Rossz versek a VAN-ra emlékezteti?

Iszonyú baromság összehasonlítgatni két filmet, de tudom, hogy az emberek így működnek. A fesztiválokon is nyerteseket hirdetnek. Ha mélyen belegondolsz tök abszurd az egész, mert ilyen formán a többi film mind vesztes.

A főhős egy fájdalmas szakítás után újragondolja az életét. Adná magát a párhuzam a Pop, csajok satöbbivel, de te tiltakoztál ez ellen. Akkor mi az előképe ennek a filmnek?

Leginkább az Egy makulátlan elme örök ragyogása. Az íráskor nem ezen agyaltam, de amikor kész volt a forgatókönyv, felmerült, hogy azzal több a hasonlóság.

Kate Winslet és Jim Carrey az Egy makulátlan elme örök ragyogásában / Reisz Gábor és Nagy Katica a Rossz versekben

Az Annie Hall nem jutott eszedbe?

Az Annie Hall nálam mindennek az alfája és omegája. Sokszor a YouTube-on véletlenül feljön a sorbaállós rész, rákattintok, utána feljön egy másik, és azon kapom magam, hogy megnéztem az egész Annie Hallt.

Már két filmet rendeztél, aminek a kiindulópontja a szakítás. El tudod képzelni, hogy egyszer a szerelem boldog időszakáról csinálj filmet?

Ezt szerettem volna most is, de nem jött össze. Talán nem is lett volna annyira izgalmas a film szempontjából. Kevés olyan filmet láttam, ami nem erős konfliktusok és szakítások mentén beszél a szerelemről.

Reisz Gábor a Rossz versek című filmben

Szerinted te hogy fogsz erre a filmre gondolni évek múlva?

Azt tervezem, hogy a bemutató után nagyon sokáig nem nézem vissza, mondjuk öt évig. Valószínűleg az első reakcióm az lesz, hogy úristen, akkor még volt hajam?!

interjú: Varga Ferenc
headerfotó: Pozsonyi Janka