Filmrecorder. Rettenthetetlen nőkről fog szólni az Oscar

2018.12.12. 11:00, vferi

header_13.jpg

Az őszi filmfesztiválokon az idei Oscar-szezon legjavát bemutatták és láttuk is Emma Stone, Keira Knightley, Natalie Portman és Nicole Kidman díjesélyes újdonságait. Már most biztosan kijelenthetjük, hogy a Roma és A kedvenc Oscar-díjas filmek lesznek három hónap múlva, de idén jobban látszik, mint valaha, hogy egyre kiszámíthatatlanabb a verseny és eltűnőben vannak a régen tuti befutónak számított, klasszikus Oscar-filmek. (Ez a cikk a Recorder magazin 67. számában megjelent írás bővített verziója a Filmrecorder rovatból.)

Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt tört ki a Weinstein-botrány és indult útjára a #metoo mozgalom. Akkor úgy tűnt, hogy a filmvilág soha sem lesz többé ugyanolyan és a változást leghamarabb a díjkiosztókon, illetve a filmfesztiválokon érezzük majd meg. Weinsteinnel együtt úgy tűnik, elmúlt a középutas A király beszéde/A dán lány/Csokoládé/The Artist, stb. típusú, Oscar-rendelésre készült filmek fénykora és a Holdfény, a Tűnj el!, A víz érintése valamint a Lady Bird után előtérbe kerülnek a korábban marginalizált női és afroamerikai hangok.

Az idei Oscar-szezont elnézve egyértelműen érezhető az új idők szele; a sikereiket lenyúló férfiak árnyékából előlépő zseniális asszonyokról, a felszívódott apák helyett extra teherrel megbirkózó erős anyákról és a férfiak által uralt szakmákban megkeményedett nőkről fog szólni a következő pár hónap. Komolyan kell számolni a Fekete párduc Oscar-esélyeivel, Spike Lee-t végre kárpótolhatja az Akadémia és két évvel a Holdfény után újra Oscar-közelbe kerülhet Barry Jenkins (If Beale Street Could Talk) egy szexuális zaklatással ártatlanul megvádolt fiatalember kálváriájával. Idén úgy tűnik három színes bőrű rendező is Oscar-jelölésig juthat a legjobb rendező kategóriában, ami azért is fontos, mert bár Jenkins és három évvel korábban Steve McQueen (12 év rabszolgaság) is elnyerték a fődíjat, de a rendezői kitüntetésről mindketten lemaradtak.

bealest_0.jpg
Kiki Layne és Stephan James az If Beale Street Could Talk című filmben

 

McQueen is újra versenyben van, bár a Nyughatatlan özvegyek sokkal inkább egy tökös akció-krimi, mint egy díjvadász dráma, de ahogy az imént említettem, a Tűnj el! Oscarja után már semmi sem zárható ki. Az egy 1983-as brit tévésorozaton alapuló filmet lehetett volna Ocean’s 8-típusú csajos bankrablós-thrillerként is pozicionálni, de McQueen és a forgatókönyvet jegyző Gillian Flynn (Holtodiglan, Éles tárgyak) inkább egy zaklatott tempójú, nyugtalanító társadalmi tablót akart készíteni, amelyben a faji- és nemi előítéletek kérdése, a korrupció és a dzsentrifikáció legalább olyan fontos összetevők, mint a krimi-csavarok.

McQueen ebben a műfajban sem tud hibázni, de már a szereposztással nyert ügye volt, hiszen végre tehetségéhez méltó főszereppel ajándékozta meg Viola Davist (ami egy 53 éves, színesbőrű színésznő esetében felér egy forradalmi lépéssel), de felejthetetlen alakítást nyújt Elizabeth Debicki, Cynthia Erivo, Colin Farrell és Robert Duvall is, csakúgy, mint az utóbbi évek két legfontosabb afroamerikai felfedezettje, Daniel Kaluuya (Tűnj el!) és Brian Tyree Henry (Atlanta). Műfaja miatt valószínű, hogy az Amerikai Filmakadémia nem veszi majd elég komolyan a Nyughatatlan özvegyeket, de Davisnek, Kaluuyának és Debickinek ott a helye a legjobb színészek között és McQueen is megérdemelne egy újabb rendezői Oscar-jelölést.

1663182_jpg-r_1920_1080-f_jpg-q_x-xxyxx.jpg
Daniel Kaluuya és Brian Tyree Henry a Nyughatatlan özvegyek című filmben

 

Öt éve az Oscar-átadó egyébként Steve McQueen és Alfonso Cuarón párharcáról szólt, és az Akadémia végül a 12 év rabszolgaságnak adta a fődíjat, Cuarónnak a Gravitációért pedig a rendezői szobrot. Idén jöhet a visszavágó, hiszen mindketten újra versenyben vannak a főbb kategóriákban, de egyelőre inkább arra érdemes fogadni, hogy Cuarón duplázik majd a rendezői kategóriában.

A saját gyerekkori élményeit feldolgozó Roma letaglózó, monumentális remekmű, ami érzelmileg és technikailag lenyűgözi a nézőt, az apa nélkül gyermeket nevelő anyák és pótanyák története pedig maximálisan beletrafál a korszellembe. Miután a velencei filmfesztiválon a tavalyi nyertes, szintén mexikói, és szintén Oscar-díjas Guillermo Del Toro (A víz érintése) zsűrijétől megkapta a fődíjat, kisebbfajta messiásvárás övezi a Romát, ám aki a Gravitáció- vagy Az ember gyermeke-szintű virtuóz közönségfilmre vár, csalódni fog.

A hetvenes évek Mexikóvárosának megidézése ugyanis egy lassú, aprócska részletekre odafigyelő, spanyol nyelvű, két és fél órás, fekete-fehér művészfilm, amit ráadásul a Netflix forgalmaz. Cuarón képei nagy vászonért kiáltanak és a streaming-óriás pár nagyvárosban mozikban is bemutatja a filmet, de a legtöbb nézőhöz így is tévén keresztül fog eljutni a Roma, és könnyen elképzelhető, hogy a pörgősebb történetekhez szokott előfizetők közül sokan 15-20 perc után más szórakozás után néznek.

Éppen ezért korai lenne éllovasnak kikiáltani a legjobb film Oscarjáért a Romát, de az szinte biztos, hogy Mexikóé lesz a legjobb idegen nyelvű film szobor, Cuarón pedig felzárkózhat honfitársához, Alejandro González Iñárrituhoz (A visszatérő, Birdman) a két Oscar-díjas rendezők elitklubjában. Ahhoz képest, hogy ez lehet majd hat évből az ötödik alkalom, hogy mexikói művész nyeri a legjobb rendezői Oscart, az idegen nyelvű filmek kategóriájában még egyszer sem nyert Mexikó.

roma-netflix-mexico-city.jpg
Alfonso Cuarón és Yalitza Aparicio a Roma című film forgatásán

 

Hogy mennyire elárasztották Hollywoodot a külföldi rendezők, mi sem bizonyítja jobban, hogy Cuarón és a Roma egyik legnagyobb konkurense a görög Jorgosz Lantimosz groteszk királynődrámája, A kedvenc lehet. Lantimosz felemelkedése meglepő, de örömteli folyamat volt, ami az Akadémia figyelmét sem kerülte el.

Gonosz kis fekete komédiája, a Dogtooth  hét éve az első jele volt annak, hogy már nem csak cuki kisgyerekes holokauszt-drámákkal lehet jelölést szerezni a legjobb külföldi filmek mezőnyében, az azóta kultfilmmé vált A homár pedig teljesen megérdemelten lett Oscar-jelölt két éve a forgatókönyvéért. Az angol nyelvű piac természetesen megtartotta a görög zsenit és bámulatosan bizarr filmjei mágnesként vonzzák a legnagyobb sztárokat.

A kedvenc három női főszereplője közül Olivia Colman és Rachel Weisz már dolgoztak Lantimosszal A homár-ban, de a húzónév most Hollywood legnépszerűbb fiatal színésznője, a Kaliforniai álom-ért két éve Oscart nyert Emma Stone. Mindhárman elképesztő alakítást nyújtanak, de míg Stone és Weisz szellemes riposztokkal vetélkednek az őrült királynő kegyeiért, Colman mélységes szomorúsággal is megtölti a tragikomikus karaktert.

Merész, de indokolt döntés, hogy a három színésznő közül a legkevésbé ismert nevet kampányolják a legjobb női főszereplők mezőnyében és a jelenlegi állapot szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Colman (aki időközben II. Erzsébet királynőként is látható lesz a The Crown 3. évadában) legyőzze Lady Gagát (Csillag születik) és Glenn Close-t (The Wife).

olivia-colman-the-favourite-top-10-movie-performance-best-of-culture-2018.jpg
Rachel Weisz és Olivia Colman A kedvenc című filmben

 

A fő- és mellékszereplői kategóriák közötti sakkozás merült fel elsőként a Vox Lux Oscar-kampányával kapcsolatban is. A korábban színészként megismert, mindössze 30 éves Brady Corbet második rendezése pedig nem egy tipikus díjhajhász dráma, sőt, nehéz bármilyen műfajba beskatulyázni. Egy iskolai lövöldözés túlélőjének képtelen popkarrierjéről szól és pont a különleges, anti-Csillag születik mivolta emeli ki a díjszezon filmjei közül.

A torontói filmfesztiválon talált csak forgalmazóra, aki úgy döntött, hogy a film második felében feltűnő Natalie Portmant a mellékszereplők mezőnyében indítja. A döntés vitatható, hiszen Portman az egyértelmű húzónév és lehetetlen másra figyelni a feltűnése után, de az biztos, hogy alakítása ott van korábbi Oscar-sikerei, a Fekete hattyú és a Jackie szintjén.

Mivel az Oscar-átadón többnyire a fiatal, gyönyörű sztárszínésznőket részesítik előnyben, némileg meglepő, hogy Keira Knightleynak még nincs Oscarja. Kétszer jelölték eddig és egy kevésbé erős évben a Colette-tel, mint a francia írónő, aki a férje neve alatt jelentette meg első regényeit, tuti befutó lehetne.

A probléma, hogy idén pont egy ugyanilyen sztorival van versenyben Glenn Close (a The Wife-ban a férje irodalmi Nobel-díjat nyer a nő által írt regényekért), ráadásul a Claudine-novellák szerzőjének eredettörténete sokkal kevésbé érdekes, mint az, amikor a film utolsó harmadában ledobja a szexuális béklyóit és feminista/meleg ikonná válik. A karakter egy kicsit merészebb feldolgozásért kiált, amiben az egyre érdekesebb színésznővé érő Keira Knightley is biztos partner lett volna.

4730408_jpg-r_1920_1080-f_jpg-q_x-xxyxx.jpg
Keira Knightley a Colette című filmben

 

Knightleyhoz és Portmanhez hasonlóan Nicole Kidmanre is odafigyel az Akadémia, ha a díjszezonra időzítik egy új filmjét, ráadásul a Hatalmas kis hazugságok óta újra a csúcson van és idén nem csak ötödik, hanem mindjárt a hatodik Oscar-jelölését is begyűjtheti, ha a Boy Erased mellékszereplőjeként is befér a legjobb ötbe.

A Destroyer című éjsötét krimi főszerepéért elképesztő átváltozáson ment keresztül. Alkoholista, rosszéletű zsaruként szinte felismerhetetlen a porcelánbőrű, kortalan színésznő, de a profi smink mellett egészen elképesztő ahogy a mozgásával is teljességgel átlényegül egy kiégett emberi ronccsá. Kár, hogy a Destroyer története egy közepes bűnügyi sorozat esetében sem lenne túl eredeti, Kidman zsenialitása sokkal jobb filmet érdemelt volna.

destroyer.jpg
Nicole Kidman a Destroyer című filmben

 

Noha az idei díjszezonban nem látszik a tavalyi Lady Birdhöz hasonló sikersztori lehetősége és kizártnak tűnik, hogy Greta Gerwig után idén is legyen női legjobb rendező jelölt, az egyértelmű, hogy sokkal több női főhősről szóló filmet pozicionálnak az Oscar-szezonra, mint korábban.

A férfi oldalon viszont szokatlan csend honol és DiCaprio látatlanban előre odaítélt Oscarja óta nem volt ilyen eseménytelen a legjobb férfi főszereplő verseny. A fogadóirodáknál stabilan vezet Bradley Cooper a Csillag születikkel és előnyét csak Christian Bale ingathatja meg a decemberben bemutatásra kerülő (az első kritikák szerint biztos Oscar-befutó) Dick Cheney-filmbiográfiával, a Vice-szal.

Egy ideig jelölésre esélyesnek tűnt a Logan és A legnagyobb showman sikere után karrierje legjobb napjait élő Hugh Jackman is a The Front Runnerrel, de Jason Reitman újdonsága részben a zeitgeist áldozata, hiszen a Kavanaugh-botrány után Amerikában senkinek sincs kedve hőst csinálni egy nőcsábász elnökjelöltből.

Pedig Gary Hart története releváns napjainkban és Reitman szerint, ha 1988-ban végül ő indul az idősebb Bush ellen, akkor lehet, hogy később megúszta volna a világ a fiatalabb Bush, vagy akár Trump jelenlegi elnökségét is. Ez ugyan nem derül ki a The Front Runnerből, de az igen, hogy az amerikai közvélemény tűréshatára az internet, Monica Lewinsky vagy Trump puncimarkolászós megjegyzései előtt lényegesen alacsonyabbra volt beállítva és a makulátlan magánélet a legtöbb választó szemében igenis előfeltétel volt.

04frontrunner-context1-superjumbo.jpg
Hugh Jackman a The Front Runner című filmben

 

A politikai témájú filmek és sorozatok számára egyébként újabban kétségtelenül a valóság jelenti a legnagyobb konkurenciát, hiszen a tényekre fittyet hányó politizálás korában nehéz meghökkenni egy hazudozó, vagy egy feleségét megcsaló politikus története láttán. Éppen ezért hiába nyújtja élete legjobb alakítását Hugh Jackman és hiába örvendetes, hogy Jason Reitman a Juno-Egek ura-Pszichoszingli sikerszéria utáni megbicsaklását követően végérvényesen kilábalt a kreatív gödörből (idén a Pszichoanyu című filmje is remekül sikerült), címével ellentétben a The Front Runnerből nem lesz a díjszezon éllovasa, csak egy futottak még versenyzője.

Nagyobb reményekkel indul neki a kampánynak a torontói filmfesztivál közönségdíjasa (A király beszéde, a Gettómilliomos és a Kaliforniai álom is ezzel az elismeréssel kezdték a diadalmenetüket), a Green Book, bár a korábban komédiákkal (Keresd a nőt!, Dumb és Dumber – Dilibogyók) befutott Peter Farrelly közönségfilmje, ha lehet, még retrográdabb szemlélettel rendelkezik. Persze, az Akadémia imádja a keserédes tanmeséket arról, hogy a rasszizmus rossz dolog és pláne nagyon szereti, ha ezt a tanulságot egy fehér karakter szemszögéből vonhatjuk le. Itt a Miss Daisy sofőrjének fordított verzióját láthatjuk, mert a hatvanéves Viggo Mortensen alakítja a kora harmincas éveiben járó olasz-amerikai sofőrt és Mahershala Ali a kifinomult, afroamerikai zongoristát.

greenbook-true-story-lede.jpg
Viggo Mortensen és Mahershala Ali a Green Book című filmben

 

A Green Book ártalmatlan, bájos film, két szerethető főszereplői alakítással (bár az már kiderült, hogy Mortensent fő-, Alit pedig mellékszereplőként kampányolják, utóbbi meg is nyerheti három éven belül a második Oscarját), a kilencvenes években valóban azonnali Oscar-éllovasnak minősült volna, de 2018-ban ennél már előrébb kellene tartania a filmvilágnak.

Mortensen kiváló színész, de unalmas a szalonrasszista, olasz bumburnyák karaktere illetve fejlődéstörténete, minden fordulat kiszámítható és közhelyes és a túlcsorduló jóindulat pedig végső soron émelyítő. Csak remélni lehet, hogy az Akadémia évek óta tartó tagcseréje azt eredményezi majd, hogy a Green Book helyett a BlacKkKlansman – Csuklyások, a Fekete párduc, a Nyughatatlan özvegyek és az If Beale Street Could Talk erősíti majd a politikai korrektségre és sokszínűségre törekvés kvótáját.

szerző: Onozó Róbert

https://recorder.blog.hu/2018/12/12/filmrecorder_rettenthetetlen_nokrol_fog_szolni_az_oscar
Filmrecorder. Rettenthetetlen nőkről fog szólni az Oscar

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3114396122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.