Dalpremier! MMAMT: Folyó

2018.12.11. 18:00, Gaines

mmamt_01.jpg

Egyedi Péter, aki a Recorder magazin 68. lapszámának címlapjára is felkerült, az elmúlt 10 évben az Óriást vezette, korábban az Isten Háta Mögöttben és az Annabarbiban játszott, ezen kívül a Rájátszás zenei rendezője, az aktuális underground zene aktív résztvevője. A 2000-es évek eleje óta rögzíti saját dalait Mindenkinek megvan a maga története néven, amelyekből többet publikált is, bemutatkozó lemezével viszont régóta adós volt már. A január 15-én megjelenő szólólemezről most a záródal hallgatható meg elsőként a Recorderen.

A MMAMT eredetileg Egyedi egy szál gitáros hálószobaprojektje volt, intim, lecsupaszított, rendkívül őszinte dalokkal; mára nagyzenekaros, izgalmas és szabad zenei kaland lett. A Folyó a 13 dalt tartalmazó bemutatkozó album záródala, törékeny, introspektív, téli estékhez illő zene, ízléses fúvóskísérettel, Bon Iver és Sufjan Stevens indie folkjának hangulatában.

Annyira egyértelműen és egyszerűen foglal most össze engem ez a dal, hogy nem volt kérdés: ezt mutatom meg először, még ha ezzel le is lövöm a lemez lezárását” – mondta el Egyedi. A 2014-ben született szerzemény idén kapta meg végleges szövegét. „Nagyjából egy éve került helyre bennem a saját közlésem, hogy mi is vagyok én, mit és hogyan szeretnék. Amikor ez megvolt, hirtelen minden egyértelművé vált és szinte magától kezdtek történni a dolgok. A Folyó is így nyerte el végleges szövegét és hangszerelését” – tette hozzá a szerző.

TAVALYELŐTT INTERJÚZTUNK EGYEDI PÉTERREL


A Folyó minimalista megszólalása és hangszerelése nem jellemzi a bemutatkozó lemez egészét, Egyedi a lemezkészítés során sokféle hangzással és hangszereléssel kísérletezett. „Eddig az egy szál gitáros dalok voltak rám jellemzők, az új lemezen viszont ezek lesznek kisebbségben. Nem szabtam semmilyen határt a megszólalás tekintetében; a Folyóban megjelenő fúvósszekció csak az egyike a többféle újításnak, amik a bemutatkozó MMAMT-lemez szerves részévé váltak” – mesélte Egyedi.


a bemutatkozó MMAMT-lemez tehát január 15-én jelenik meg a zajzajzaj kiadó gondozásában, a lemezbemutató koncert március 6-án lesz az A38 Hajón. Facebook-esemény.


és akkor következzen a minimalista, bensőséges Folyó:

a MMAMT Facebook-oldala

címlapfotó: Marosi Viktor

https://recorder.blog.hu/2018/12/11/dalpremier_mmamt_folyo
Dalpremier! MMAMT: Folyó

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4314471602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.