Korea hagyományai. A teljesen idegen zene.

2018.12.08. 17:59, trecorder

rec067_jing_1_650.jpg
Amikor a zene és a nyelv párhuzamáról beszélek, sokszor használom példának a koreait, nyilván a teljes idegensége, nehéz megközelíthetősége miatt. Vannak ismerős hangzású és struktúrájú nyelvek, mint mondjuk számunkra az olasz: egy-két szót el tudunk kapni, felismerünk, élőbeszédben is érezzük, hogy egy mondatnak hol van vége, és hogy dühös vagy érzelmes, unott vagy feldobott a mondat. Cikkünk a Recorder magazin 67. lapszámában jelent meg.

Hasonlóan vagyunk az olasz zenével is, megvannak a fogódzók, hogy gyorsan dekódolni tudjuk a harmóniavilágot és az érzelmi töltetet is. Ugyanez viszont nem igaz sok más nyelvre és zenére, így például a koreaira sem. Pedig érdemes belefektetni némi energiát a megértésébe. Chico Buarque írt egy regényt Budapest címmel. Arról szól a történet, hogy egy brazil férfi Isztambulból Rio de Janeiro felé tartva kényszerleszállás miatt egy éjszakát tartózkodik Ferihegyen a tranzitszállóban, és mivel nem tud aludni, egész éjjel a Duna TV-t nézi és egyetlen kukkot sem ért belőle. Úgy fogalmaz az elbeszélő, hogy olyan számára a magyar nyelv, mintha késsel próbálna elvágni egy folyót: nincs rajta fogás, semmit sem tud vele kezdeni, még az érzelmi irányát sem érti. Ilyen egy nyelv, és ilyen egy zene is, amikor először hallod. A koreai hagyományos zene nyugati fejjel és füllel elég nehezen megközelíthető – teljesen más a társadalmi kontextusa, az eszközrendszere, a dallamai vagy éppen a tempói. Sok a ceremoniális szerepet betöltő zene, vagy a számunkra végtelenül hosszúnak tűnő, 7-8 órán át tartó előadás – legalábbis a hagyományvilágban, ma már persze nem ez a jellemző előadása még a tradicionális műfajoknak sem.

Nézzük először a főbb koreai műfajokat.

A pansori nagyon színpadias, végletes gesztusokkal van tele színpadi és zenei jelenségként is. Egy énekes és egy dobos adja elő. Az énekes hol recitál, hol énekel, hol kiabál. Nagyon kemény és hosszú képzésen kell részt venniük az énekeseknek, már csak azért is, mert a reportoár elsajátítása nagyon időigényes: egy előadás akár 8 órán keresztül is tarthat.

A sinawi a koreai sámánizmus egyik zenéje. Sok esetben egyszerre létezett udvari zeneként és népzenei változatokban. Nagy zenekar adja elő, nem kötött hangszerhez. Használnak benne bukot, janggut, daegeumot, haegeumot, bambuszfuvolát, újabban geomungo-t is – erről a sok fura nevű hangszerről majd külön.

Az arirang egy népdal (néha azt mondják, az egyetlen koreai népdal), amely mégis sok népdal. Ennek a változataira épül a koreai népdalkincs. 3600 ismert variánsa van az arirangnak, amelynek szövege tájegységről tájegységre változik, de az mindegyikben benne van, hogy „arirang, arirang, arirayo”. A legrégebbi ismert verziót 600 évesnek becsülik, de írásos nyom csak 1756-ból van, az első felvétel pedig a hangrögzítés hajnaláról, 1896-ból. A legrégebbinek tartott verzióban két szerelmes egy folyó szemközti partjain énekel egymásnak, mert a víz túl magas és nem tudnak átkelni egymáshoz. Egy időben, a japán megszállás idején a koreai ellenállás jelképe, himnusza volt ez a dal.  Az arirang az UNESCO kulturális világörökségi listáján is szerepel, kuriózumként kétszer is, egyszer, 2012-ben dél-koreai, 2014-ben pedig észak-korai hagyományként regisztrálták. A két hagyomány persze teljesen ugyanaz, hiszen az ország kettéosztása történelmi léptékkel nézve viszonylag friss fejlemény. Ilyen politikai határokon átnyúló hagyományok esetén az érintett országok közösen szoktak pályázni a védettségre, mint például Argentína és Uruguay a tangó esetében. Ez persze Észak-Korea részéről elképzelhetetlen lett volna, így kétszeresen is védett az arirang.

rec067_korean_music_nongak_650.jpg
                                                                               Nongak

A gogak olyan dalforma, amelynek külön van férfi és női ága, mint egy sportágnak. Namchang a férfiak dalainak a neve, yeochang a nőké. 26 férfi-dal létezik, és 15 női. A namchang-ok mély, erős, zengő hangokra, a yeochangok értelemszerűen magas és vékony hangokra épülnek. A kíséretben geomungo és gayageum llletve danso vagy piri található. Mind az arirang, mind a gagok nagyon fontos pillére a koreai identitásnak. A nongak egyfajta népünnepély, felvonulás, amely dobok és furulyák mellett mutatványosok, akrobaták, csepűrágók közös zajongására épül.

Hangszerek

Citerafélék

Az ajaeng egy húros hangszer, ránézésre olyan, mint egy óriás citera, a földön ülve, a térdre fektetve játszanak rajta. A népzenében használt ajaengnek általában kilenc húrja van, az udvari zenében pedig inkább a héthúrost használták. A vonó itt általában egy bot, szőr nélkül, de újabban egyre többen használnak európai vonót, mert az lágyítja az ajaeng kemény hangját. A koreai népzene műfajai közül az ajaeng többen is játszhat kulcsszerepet: leginkább a pansori-ban, a sanjo-ban, ami instrumentális improvizált zene és a sinawi-ban.

A gayageum egy szintén citeraformájú, de jóval több húrral rendelkező és pengetett húros hangszer – egyik elterjedt haszálata, hogy a puneori nevű, a koreai félsziget keleti részén honos sámánritmust adják az ajaeng dallama alá.

A koreai népzene egyik legmeghatározóbb hangszere a geumungo, egy citeraféle, a neve is azt jelenti: fekete citera, jóllehet nem mindig fekete a hangszer. A 4. századból származó geomungo csak távolról hasonlít a mi citeránkra: másfél méter hosszú, nagyjából 25 cm széles, viszont csak hat húrja volt – ma már azonban 11, sőt 16 húros változatot is használnak. A teste általában gesztenyefából készül. A geomungo abban is különbözik a citerától, hogy általában a földön ülve játszanak rajta.

rec067_piri_flute_300.jpgFuvolák és furulyák

A danso igen könnyen felismerhető hangú, bambuszból készült harántfurulya. Ugyanez a daegeum is, csak sokkal nagyobb. A piri szintén egy bambuszfurulya, csak más tartásban játszanak rajta.

Ütőhangszerek

A koreai népzenében kulcsszerepet játszanak az ütőhangszerek, vannak kizárólag dobokra épülő hagyományok, nem egyre ezek közül ma világszerte népszerű dobshow-k alapulnak. A legfontosabb ütőhangszer a már említett janggu, a homokóra-alakú, fektetett dob, amelynek mindkét oldalát ütik. Nagyméretű sámándob a buk, kétfejű dob pedig a nodo, hordóalakú, öblös dob a dungbuk. Ezenkívül különböző gongok és harangok is részei az ilyen ütőhangszeres előadásoknak, így a kisebb ggwaenggwari , vagy a nagyobb méretű jing.

Szerző: Weyer Balázs

Gyorstalpaló playlist:


https://recorder.blog.hu/2018/12/08/korea_a_teljesen_idegen_zene
Korea hagyományai. A teljesen idegen zene.

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8214372083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.