De hogyan kerülnek a zenék a sorozatokba? Horváth Renátó (BuSH, Eastaste)

2018.11.13. 17:36, RRRecorder

madmen.jpg

Hogyan kerülnek zenék a filmsorozatokba, mennyit lehet ezzel keresni, be lehet-e futni egy jó elhelyezéssel? Erről beszélgettünk Horváth Renátóval, a magyar és közép-kelet-európai zenéket külföldre is értékesítő Eastaste ügynökség társalapítójával és a BuSH egyik szervezőjével, hogy eloszlassuk a hiedelmeket a sorozatzenékkel kapcsolatban.

A beszélgetés apropója a november 15-től 17-ig tartó Budapest Showcase Hub, ahol a régió feltörekvő zenekarai mellett például Thomas Golubić zenei rendező (Breaking Bad, Walking Dead, Better Call Saul) is meghallgatható – és mint kiderül, a tavalyi BuSH-nak köszönhető, hogy két magyar szám is landolt egy menő amerikai sorozatban (hogy mik, az még titok). A Recorder 67. számában megjelent interjú bővített változata.

Salamon Gergő (BuSH, Eastaste) mondta, hogy csak Amerikában 500 eredeti sorozat futott a legutóbbi idényben, ez átlagban tíz-tíz epizóddal, részenként 8 dallal számolva 40 ezer zeneszám. Milyen hatással van ez a mennyiségi robbanás erre a világra? Érezhető itt is a minőségi javulás, amiről sokat beszélnek már évek óta, vagy ez csak a legsikeresebb sorozatokra jellemző?

Az csak a legtetején érezhető, hogy a zene tényleg fontos és presztízsértékű, nagyon figyelnek rá, és van rá egyrészt büdzsé, másrészt vízió és igényesség az alkotók részéről. A legtöbbször nagyon kevés pénz van a zenére, arra például nem jut, hogy külön embert alkalmazzanak, aki ezzel foglalkozik. Ez sokkal gyorsabb, pörgősebb műfaj, mint a film, sokkal több tartalmat kell gyorsabban kidarálni, és kevesebb pénz van rá. Az, hogy rengeteg zene kell, egyben fordítottan arányos a díjazással, ami egy felhasználásra jut. Érvényesül a long tail-effektus is; a Netflixen a kiemelt filmek az ott lévő tartalom mondjuk 10%-át jelentik, és azok nagyon pörögnek, de nyilván azon túl sok tízezer más tartalom is van, amihez kell zene. És akkor még nem beszéltünk a gyerekműsorokról, amik mennyiségben minden más típusú tartalmon bőven túltesznek. A növekvő mennyiségi és szűkülő büdzsékereteket követi le az a trend is, hogy egyre több zenekönyvtárból vásárolhatsz éves előfizetés mellett korlátlan mennyiségű zenét.

SOROZATOK A FILMRECORDEREN

Milyen szempontok határozzák meg a zeneválasztást?

Sokszor az a meghatározó, hogy mikor játszódik a sorozat: ha nem mai, akkor a zenének gyakran az a funkciója, hogy megidézze az adott kort. Az is gyakori, hogy a karakter származását kell aláhúzni, például amerikai sorozatoknál sokszor találkozunk azzal, hogy egy kelet-európai szereplőhöz keresnek innen zenét. Ha egy sorozat szeretne minél maibb lenni, és szempont, hogy a zenéjét külön is lehessen kommunikálni, hogy promózza a filmet, akkor próbálnak minél kurrensebb, a chartokhoz igazodó zenéket választani, és ez gyakran ugye a hiphopot jelenti. Vagy éppen az ellenkezője: szembemennek azzal, hogy mi a népszerű, és kísérleti műfajokkal próbálnak meghökkenteni. Ami már régóta megy, és már ki is van tőle mindenki, de ettől még mindig alkalmazzák, az a feldolgozás. Abból is főleg az, amikor egy ismert slágert más kontextusba helyeznek át, például egy vidám dal kissé szomorú átdolgozása. Ez egyszerre hozza az ismert dallam és az újdonság előnyeit, ezért nagyon jól működő elegy.

A másik meghatározó szempont a zeneválasztásnál, hogy alapvetően karakterekben szoktak gondolkodni. Ha a zenei rendező komolyan veszi a dolgát, akkor szorosan együtt dolgozik a rendezővel és a forgatókönyvírókkal, hogy megértse, egy-egy szereplő honnan hova jut el, mik a motivációi – és ebből következően milyen zenét hallgatna, mi ad hozzá a legtöbbet a karakteréhez és történetszálához. Az, hogy egy szereplő a párjával milyen dalt énekel az autóban, az egy csomó mindent elárul róluk és a kapcsolatukról. Mindez meglehetősen szubjektív, ezért is van, hogy a music supervisorok csak javaslatokat tesznek (figyelembe véve a kreatív szempontok mellett az idő és a pénz tényezőjét is), a végső szót a rendező és a producer mondja ki, ők döntik el, hogy melyik dal az, ami továbbviszi a történetet.

Több The Moog-szám is hallható amerikai sorozatokban, ez az egyik, amire jó visszajelzéseket kapott a zenekar


Nagyjából milyen összegekről beszélhetünk, mi határozza meg, hogy ki miért mennyit fizet?

Kétféle összeg van, először az előre kifizetett, egyszeri jogosítási díj, azután pedig az elhangzás hosszától, a lejátszások számától, a műsorsávtól stb. függő jogdíj. Rengeteg zene közül lehet választani, és ez nagyon lenyomja az árakat. Általánosságban véve (nem a legnagyobbakra gondolok) egy ismertebb amerikai sorozatnak részenként 10-15 ezer dollár körül indul a zenei büdzséje, így a legtöbb dalért 500-1500 dollár jogosítási díjat fizetnek, és hiába próbálsz ennél többet kérni, nem fogják megadni, inkább választanak egy másikat. Legfeljebb az lehet kivétel, ha nagyon kell pont az a szám pont ahhoz a jelenethez, de ez ritka. Ez sokszor dokumentumfilmekben fordul elő, ha például egy archív felvételen egy bizonyos zene szól. Találkoztam ilyennel: egy kórus énekelt egy dalt, amiről kiderült, hogy nem népdal, mint gondolták. Elkezdtünk utánajárni, és az egyik szerzőről kiderült, hogy egy nagy zeneműkiadónál van, meg is tudtunk velük állapodni. A másik szerző viszont már nem zenél, lelkipásztor asszony lett Svédországban. A testvérét valahogy megtaláltam Facebookon, ő megadta a nővére elérhetőségét, sikerült is felvenni a kapcsolatot, de néhány üzenetváltás után teljesen eltűnt. Végül egy ismerősömet kértem meg, hogy menjen el abba a stockholmi templomba, ahol dolgozik.


Mennyire tud segíteni egy ilyen elhelyezés egy zenekart?

A kétezres évek elején-közepén még több példa volt arra, hogy nagyobb utóélete volt egy elhelyezésnek, de ez ma már ritka. Tudjuk, mennyi ideig tart az emberek figyelme. A legtöbbször legfeljebb annyit hoz, hogy többen shazamozzák a számot, mikor kijön az adott rész. Ez csak egy elem egy zenekar tevékenységei között; ha profik, odafigyelnek rá, de inkább csak hab a tortán. Már csak azért sem lehet ez egy karrier központi eleme, mert nem kontrollálható: nagyon sokan vesznek részt a döntéshozásban, millió helyen elvérezhet a te számod.

A BuSH-on előadást tartó Thomas Golubić aktuális nagy sorozata a Better Call Saul; nemrég egy epizód nyitójelenete az volt, hogy egy osztott képernyőn a két főszereplőt látod, néha egy térben vannak, máskor külön. Ehhez egy duettet keresett a rendező, amiben a Frank Sinatra Something Stupid című számát dolgozza fel egy friss, mai zenekar. Kiírtak egy versenyt, amit az izraeli Lola Marsh nyert meg. Ez most egy szép kis trófea a karrierjükben, amit meg lehet pörgetni a közösségi médiában, mindenki örül neki egy hétig, aztán jön a következő dolog. Hozzáadott azért a karrierjükhöz, de leginkább azt jelzi, hogy már olyan szinten vannak, hogy ilyenek is megtörténhetnek velük.


AZ EGYIK LEGJOBB SOROZATZENE, VALAHA - TWIN PEAKS: THE RETURN


A 2016-os BuSH-on a litván Carnival Youth menedzsere mesélte, hogy a zenekar legelső megjelentetett dalára bukkant rá a Carlsberg reklámjához egy kevésbé ismert számokat kereső ügynökség. Ez mennyire gyakori?

Ilyen is létezik, igen. Az én legelső jogosítási munkám még az Eastaste előtt a Volkova Sistersszel volt: egyszer csak a semmiből rámírt valaki a BBC-től, hogy ő a Top Gear zenei koordinátora, és valahol megtalálta a Trouble című számot, szeretnék felhasználni. A YouTube-on volt fenn a dal, volt rajta mondjuk 2-3 ezer lejátszás. Nyilván a music supervisorok próbálnak túrni mindenféle izgalmas, obskúrus, de azért használhatónak tűnő zenekarokat, dalokat; keresik az új trendeket, vagy hogy miből lehet menőt faragni. És emiatt egy kicsit többet keresgélnek kelet-európai zenekarok között is, hátha valami fura helyre jó lesz majd. Lehet, hogy most Tommy Cash, a Little Big és egyebek – például a divat – miatt is ez a „szoci trash” egy csomó helyen előkerül majd.

Pontosan hogy néz ki az a folyamat, ahogy egy zene bekerül egy sorozatba, kik itt a szereplők?

A filmeknél és a reklámoknál kicsit mások a szintek és a titulusok, de kiindulópont ugyanaz: a rendező vagy a kreatívok megálmodnak egy képi világot, és jó esetben egy zenei világot, és ehhez kell találni a megfelelő dalokat. Nyilván mindenkinek egy kicsit más az érdeke: van, aki a legegyszerűbben és legolcsóbban szeretné ezt megoldani; van, aki a lehető legizgalmasabb megoldást keresi függetlenül attól, hogy az mennyibe kerül. Ezek a felek általában olyan megfontolásoktól mentesen tesznek ilyen javaslatokat, hogy mondjuk mennyire könnyű, mennyi idő megszerezni egy dalt. Ez az a pont, ahol a reklámok és filmek nagyon sokszor – főleg az angolszász világban – igénybe vesznek egy zenei rendezőt avagy music supervisort, aki összehozza a három szempontot: az időt, a büdzsét és a kreatív szempontokat is figyelembe veszi. Az is fontos, hogy rengeteg zenét ismerjen, vagy legalább tudja a forrásokat, ahonnan olcsón, könnyen, jogtisztán lehet zenéket megszerezni. Mint mondtam, a zenei rendezők csak javaslatokat tesznek, a fenti szempontok szerint összegyűjtenek mondjuk 3-4, vagy akár 8-10 számot egy-egy zenei betétre, és a rendező és a producer dönti el, hogy melyik kell ezek közül.

A másik oldalon a kiadók és zeneműkiadók is próbálnak ilyen típusú felhasználásra zenéket értékesíteni, de vannak olyan szereplők, akiknek kifejezetten ez a dolguk, ezek a sync ügynökségek, mint amilyen az Eastaste is. Mi próbáljuk felhajtani a kapcsolatokat, és ezáltal azokat a melókat, ahol ilyen zenéket el lehet adni filmes vagy reklámos felhasználásra. Egyfajta hidat képezünk a két iparág, a zene és a film vagy a reklám között. Valamint megpróbáljuk begyűjteni és előtisztázni a zenéket. Ez azt jelenti, hogy először feltérképezzük az összes jogtulajdonost, tehát a kiadót és a szerzőket, és megállapodást kötünk velük. Ez lehet kizárólagos, tehát csak rajtunk keresztül lehet ilyen típusú értékesítést végezni, vagy nem kizárólagos, ami csak annyit jelent, hogy kapunk egy felhatalmazást arra, hogy ajánlgassuk a zenét, és tudjuk, hogy kit kell keresni, ha felhasználják.

Ez az előtisztázás nyilvánvalóan felgyorsítja a jogosítást. Ez mennyire fontos szempont?

Nagyon fontos, főleg reklámoknál. Sok esetben teljesen lehetetlen határidőkre, délutánra vagy másnapra kell megtalálni a megfelelő zenét nagyon komplex feladatokra. Ez nem menne, ha ekkor kezdenénk feltérképezni a kínálatot. Ezért próbálunk olyan zenéket begyűjteni, amikről azt gondoljuk, hogy jók lehetnek az olyan típusú felhasználásokra, amikkel általában dolgozunk – ez az Eastaste esetén egyébként a reklám. Tehát ha jön a karácsony, és ünnepi hangulatú rockzenét keres az ügyfél, azt máris tudunk neki ajánlani.

A nagyjátékfilmeknél általában több az idő, ott viszont az bonyolítja sokszor a feladatot, ha nem kortárs, hanem régebbi – de még nem közkinccsé lett, vagyis a szerzői jogi oltalom alól kikerült – zenét akarnak felhasználni, amiknél mondjuk meg kell az örökösöket. Ez egyfajta magánnyomozó meló: meg kell találni a kontaktokat, és aztán sokszor valamilyen családi helyzetbe kerülsz bele, hogy van mondjuk egy báty és egy mostohaanyu, akik esetleg nem is beszélnek egymással, és őket kell egy platformra hozni és megállapodást kötni velük. Jobb esetben van egy zeneműkiadó, de ez például Magyarországon elég ritka, főleg régebbi zenéknél.

A munkák felhajtása hogyan megy? Ott van ugye az a rengeteg felhasználás, másfelől a rengeteg zene.

Amerikában meglehetősen strukturáltan működik ez az iparág, tehát a kapuőrők a music supervisorok, velük kell jóban lenni, az ő érdeklődésüket kell felkelteni. Mint a zeneipar minden területén, ez is emberi kapcsolatokon múlik: el kell érni érni, hogy a napi több száz e-mail közül pont a tiédet nyissa meg az illető, és hogy majd te jussál eszébe, amikor olyan zenét keres, amit te tudsz neki ajánlani. Ez egy hosszú és sokszor teljesen esetleges folyamat, odaférkőzni valakinek a kegyei közé. Jó példa, hogy tavaly itt volt a BuSH-on Nora Felder, aki a Stranger Things supervisoraként lett igazán híres a szakmában, és végighallgatott egy csomó zenét, végignézett egy csomó koncertet. Mivel volt személyes élménye több zenekarral, valamint az egész közeggel kapcsolatban, ezért eszébe jutottunk, és neki köszönhetően landolt két magyar zenekar száma is egy tök jó amerikai sorozatban. Ez is mutatja, hogy jó zene bárhonnan jöhet, az a nagy feladat, hogy eljusson a megfelelő kezekbe.

horvath_renato2.jpeg

Horváth Renátó

Az amerikain kívül melyek még a nagyobb piacok sorozatok szempontjából?

Az ázsiai piac is óriási, de ott jellemzően ázsiai zenekarokat szoktak használni, nyugati zene ritkán kerül be. A K-pop ugye amúgy is tarol a világban, tehát van nekik elég sok jó, híres és ismert zenéjük. Még akkor is, ha egy a világban nagyot tarolt sorozatot vesznek át, gyakran előfordul, hogy remake-et készítenek belőle, tehát a forgatókönyvet és a formátumot veszik meg, és helyi rendezőkkel, színészekkel újra leforgatják, és ilyenkor is jellemzően helyi zenekarokat használnak.

Mint mondtam, Amerikában a leginkább strukturált a szakma, ezért az is ott látható a legjobban, hogy kivel kell jóban lenni. Más országokban ez már kevésbé egyértelmű. Nagy-Britanniában van még egy nagy szervezet, ami összefogja a music supervisorokat, ott lehet keresgélni, és ők szoktak más, mondjuk német és svéd sorozatokon is dolgozni. De ezen kívül gyakran az is kutatómunkát igényel, hogy megtudd, kivel kell networkölni.

A közép-kelet-európai régióra mi jellemző? Mennyire erősek ezek a piacok?

A lengyel piac erős, és ott a díjak is valamivel magasabbak. De azt is látni kell, hogy az Artisjus itthon nagyon jó munkát végez például az átláthatóság terén. Sok országban más a tapasztalatunk, a lengyel, román vagy szlovák zenészek sokkal árnyaltabban fogalmaznak a saját jogkezelőikkel kapcsolatban, sok a probléma. Emiatt általános egyébként, hogy a szerzők le sem jelentik a műveiket, annyira nem bíznak abban, hogy eljut majd hozzájuk az őket illető jogdíj. Amiből nyilván az következik, hogy ha felhasználják a zenéjüket, akkor azért nem kapnak jogdíjat. Másfelől sokszor hagy kivánnivalót maga után a tévék gyakorlata a a lejelentésekkel kapcsolatban, de erre itthon is volt példa.

A november 15. és 17. között sorra kerülő BuSH vendége lesz az említett Thomas Golubić (Breaking Bad, Walking Dead, Better Call Saul), aki több workshopot tart Balázs Ádámmal (ezekre előzetesen kellett jelentkezni), péntek dléután pedig a music supervisorok szerepéről tart előadást. A Budapest Showcase Hub honlapja itt van.

Interjú: Rónai András

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_3.png

https://recorder.blog.hu/2018/11/13/de_hogyan_kerulnek_a_zenek_a_sorozatokba_horvath_renato_bush
De hogyan kerülnek a zenék a sorozatokba? Horváth Renátó (BuSH, Eastaste)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7214370461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.