Joe Perryt kórházba kellett szállítani a szombati fellépése után

2018.11.12. 17:29, Gaines

joe-perry_1.jpg

Az Aerosmith gitárosa meglepetésvendégként ugrott be Billy Joel Madison Square Gardenben tartott szombati koncertjére. Miután lement a színpadról, rosszul lett az öltözőben; mentővel szállították kórházba, a gitáros menedzsmentje szerint stabilizálódott az állapota.

A TMZ írta meg, hogy Joe Perry a Walk This Way közös előadását követően légszomjra panaszkodott, majd összeesett az öltözőben. A kiérkező mentősök mintegy negyven percen keresztül látták el a 68 éves zenészt, és oxigént adtak neki, mielőtt bevitték volna a kórházba. Perrynek ugyan le kellett mondania a Rock And Roll Fantasy Camp nevű eseményen való szereplését, ám a hivatalos közleményben az áll, hogy már a hónapban folytatná a turnézást.

Nem ez az első eset, hogy Perry rosszul lesz egy koncertjén. 2016-ban szintén New Yorkban esett össze, méghozzá a színpadon, a Hollywood Vampires nevű szupergrupp tagjaként, amelyben Alice Cooperrel és Johnny Deppel játszik. A két évvel ezelőtti eszméletvesztést kimerültséggel és kiszáradással magyarázták, Cooper azt nyilatkozta a Rolling Stone-nak, hogy míg az Aerosmith hetente kétszer szokott fellépni, addig ők kilenc nap alatt nyolc koncertet tartottak, és Perry nem bírta a megterhelő iramot. „Szünet nélkül nyomtunk le 25-30 számot. Negyedik sebességfokozatban, 24 órás pihenő szakasz nélkül. Előző éjszaka mondta, hogy két napja egy falatot sem evett.” Perrynek januárban jelent meg negyedik szólólemeze, a Sweetzerland Manifesto.

Címkék: aerosmith joe perry
https://recorder.blog.hu/2018/11/12/joe_perryt_korhazba_kellett_szallitani_a_fellepese_utan
Joe Perryt kórházba kellett szállítani a szombati fellépése után

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr414368475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.