A Stopsonic formáció tavaly jelentette meg első, űrszintis-kísérleti elektropopos nagylemezét, a Jewel Huntert, az ezen szereplő Now and Here című nosztalgikus-melankolikus, de közben mégis bulizós számhoz érkezett most egy friss házivideós klip, amely a Recorderen debütál.
A három tagú csapat eredettörténete a 2015-ös Rakéta fesztiválig vezethető vissza, ahol Varga Zsuzsa énekes-dalszerző és állandó gitáros-dalszerző társa, Kovács Péter a közönségben a koncertek csúszása miatt véletlenül elcsíphette Nita projektjét, az imanexperimentet, és meghívták a tervezett új zenekarba harmadik tagnak-kütyüsnek-vokalistának.
A Now and Here-hez készült klip sorban az utolsó a lemezről, a dalról ezt mesélte nekünk a zenekar: „A Now and Here arról az érzésről szól, amit az ember gyakran átél azzal, hogy nem képes az adott pillanatban 100%-osan jelen lenni. Fél meghozni döntéseket, túlgondolja a dolgokat, vagy tépelődik a rosszul elsült, megtörtént szituk miatt. De közben nem maradhat le semmiről.”
Ehhez az érzésvilághoz idomult a videó alapkoncepciója is: „A zenekar tagjai a nyarat távol egymástól töltötték, és közben minden oldalon gyűltek fel kisvideók, képes üzenetek, ebből jött az ötlet, hogy vágjuk mindezt egy klippé. A Now and Here picit kakukktojás a lemez chill-es, álomszerű, kisérletező számai közt, de mi szeretünk játszani, egy ilyen táncos, popos szám és kedves videó egy másik oldalunkat mutatja meg.
A munka kb úgy zajlott, hogy egy kiapadhatatlan mappából laza lánccá fűztük a képeket, minden zenekartag szubjektív élményeit mutatjuk meg, keresve a közös pontokat. Nagyon személyes anyag, kicsit amatőr, kicsit trash, de elég közel áll a szívünkhöz. Ráadásul a klipből még kiderül az is, hogy ki a deszkás, ki a búvár és ki a bringás. Ez a klip egyben azt is jelenti, hogy itt az idő, hogy belemerüljünk az új számokba, a második lemez írása és felvételei megkezdődtek, úgyhogy a Stopsonic-ot kedvelők a jövőben is hallhatnak a csapatról.”
Lesz tehát folytatás, érdemes lesz sasolni a Stopsonic Facebook-oldalát.
és akkor lássuk a számsorrendben második, a klipek sorában búcsúzó dalt a debütlemezről, Now and here: