Missy Elliott lehet az első női rapper, akit beiktatnak a Dalszerző Hírességek Csarnokába

2018.11.08. 09:48, Gaines

missy.png

Az intézmény vaskos lemaradásban van a hiphop műfajában, tavaly választottak maguk közé először rappert Jay-Z személyében. Ha megkésve is, de ezzel kiköszörülhetik a csorbát.

A Dalszerző Hírességek Csarnokát (amely nem azonos a Rock and Roll Hírességek Csarnokával) 1969-ben alapították, azóta közel négyszáz olyan dalszerzőt iktattak be, akik legalább húsz éve a pályán vannak, akkor írták meg első slágerüket. Missy Elliott bőven megfelel a kritériumoknak, hiszen 1997-ben jelent meg debütalbuma, a Supa Dupa Fly, és már előtte is szerepelt a Sista nevű formációban. Jay-Z után idén Jermaine Dupri rapper-dalszerző-producer is bekerült a Csarnokba (ő olyanokkal dolgozott együtt, mint Mariah Carey, Usher, Jay-Z, Janet Jackson, Ludacris és Alicia Keys), így zsinórban harmadjára képviseltetheti magát a hiphop, ha Elliottot is beiktatják.

MISSY ELLIOTT NEM TUD ROSSZ LENNI


Rajta kívül olyan előadókat jelöltek még idén, mint Mariah Carey, Jimmy Cliff, Mike Love a Beach Boysból, Chrissie Hynde a Pretendersből, Cat Stevens és az Eurythmics, a háttérfigura jelöltek között pedig ott szerepel az Eagles munkatársa, Jack Tempchin, és Dallas Austin, aki dolgozott a Boyz II Mennel, Madonnával a Bedtime Stories című lemezen, továbbá a TLC-vel, Pinkkel és Gwen Stefanival. A nevezettek közül hat dalszerzőt vagy dalszerző csapatot fognak végül kiválasztani, majd a jubileumi, 50. gálán beiktatni, a szavazásra jogosult tagok december 17-ig adhatják le voksaikat. Érdekesség, hogy idén a slágergyáros Nile Rodgerst választották a szervezet elnökévé.

NILE RODGERSRŐL NEMRÉG KÖZÖLTÜNK NAGY PORTRÉCIKKET


egy 1997-es sláger, amelynek Elliott a társszerzője:



és a legutóbbi, tavalyi száma:

https://recorder.blog.hu/2018/11/08/missy_elliott_lehet_az_elso_noi_rapper_akit_beiktatnak_a_dalszerzo_hiressegek_csarnokaba
Missy Elliott lehet az első női rapper, akit beiktatnak a Dalszerző Hírességek Csarnokába

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9014359703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.