Újra turnézik a Spice Girls, de van egy kis bökkenő

2018.11.06. 17:00, Gaines

spicegirls.jpg

Tombol a 90-es évek iránti nosztalgia, ezért minden idők egyik legsikeresebb lánycsapata is rászánta magát, hogy először Nagy-Britanniában, majd vélhetőleg az egész világon turnézzon. Pontosabban, a Spice Girls négyötöde, Victoria Beckham ugyanis köszöni szépen, de inkább kihagyja a bulit.

Hónapok óta zajlottak a sajtón keresztül a találgatások, utalgatások, üzengetések, ígérgetések, de a hivatalos bejelentésre mostanáig kellett várni: Melanie Brown, Melanie Chisholm, Geri Horner (2015-ös esküvője előtt: Halliwell) és Emma Bunton egy élő kapcsolást mímelő, kaotikus Instagram-videóposztban hirdették ki a jövő nyári dátumokat, #FriendshipNeverEnds hashtaggel. Victoria Beckham (azaz Posh Spice) hiányzása alapján sejthető volt, hogy négy főre redukálva lépnek majd színpadra, bár Mel B egy tévéinterjúban még bizakodott, hátha később csatlakozik. „Kár lenne, ha nem tenné.” Kár vagy nem kár, a hiányzó láncszem szintén az Instagramon erősítette meg, hogy egyéb irányú – divatszakmai – elfoglaltságai miatt nélküle csendülnek majd fel a Spice Girls-slágerek. Ezzel együtt vélhetőleg nincs harag: „Nagyon fontos részét képezte az életemnek, hogy a Spice Girls tagja voltam, és csak a legjobbakat, sok-sok szeretetet és jó mulatást kívánok nekik a jövő évi visszatérő turnéra.”

12 ZENEKAR, AMELY SOHA NEM FOG ÚJRA ÖSSZEÁLLNI - VAGY MÉGIS?


A csapat utoljára a 2012-es londoni olimpia záróünnepségén állt össze teljes létszámban, előtte pedig 2007-2008-ban vezényeltek le egy félbemaradt reunion turnét. Két évvel ezelőtt, 2016-ban úgy tűnt, hogy három fővel indulhat újra a Spice Girls: abban Victoria Beckham mellett Melanie Chisholm sem vett volna részt – előbbi üzleti karrierje, utóbbi szólólemeze miatt –, és egy Song For Her című új dal is napvilágot látott, ám Geri Horner teherbe esése után lefújták a projektet. Így viszont üdvözlendő, hogy legalább Mel C-t sikerült visszacsábítani, főleg, hogy a tagok nem unatkoztak a 2000 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal tartó hiátus alatt sem: mindegyikük adott ki szólólemezt (Victoria csak egyet, még 2001-ben, a legtöbbet, összesen hét albumot pedig Melanie C), vezettek vagy zsűriztek tévéműsorokban (Melanie B az X-faktor brit verziójában, Emma Bunton a Sütimester amerikai adaptációjában, Geri Horner az Australia’s Got Talentben).

A SPICE GIRLSÖS ÉDESSÉGEK MEGVOLTAK?


A jövő nyári miniturné június 1-től 15-ig tart, hat állomást – Manchestert, Coventryt, Sunderlandet, Edinburgh-t, Bristolt és Londont – érinti, jegyek pedig november 10-étől kaphatók. A rajongók kitörő örömét Adele reakciója reprezentálja a legjobban, aki egy kislánykori fotóval illusztrálta lelkesedését, melyen pizsamában vadul meg Spice Girls poszterekkel kitapétázott szobájában.

Alant a három Instagram-poszt érzelmi hullámvasútja, valamint az olimpiás fellépés:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Breaking Spice news... Tickets on sale Saturday 10.30am ✌� #GirlPower #FriendshipNeverEnds

Spice Girls (@spicegirls) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

HA! This is how I feel right now! I AM READY ✌�

Adele (@adele) által megosztott bejegyzés,

Címkék: spice girls
https://recorder.blog.hu/2018/11/06/ujra_turnezik_a_spice_girls_de_van_egy_kis_bokkeno
Újra turnézik a Spice Girls, de van egy kis bökkenő

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7214356645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása