dangelo.png

Még csak néhány napja jelent meg a Rockstar Games nagyszabású, western tematikájú, hiperrealisztikus videojátéka, de máris a Red Dead Redemption 2-től hangos az internet, röpködnek a dicshimnuszok, frusztrált ellenvélemények, a fejlesztők agyondolgoztatását érintő kritikák. Számunkra érdekesebb a kísérőzene, amelyen olyan előre bejelentett nevek közreműködtek, mint Brian Eno és a U2 harcostársa, Daniel Lanois, valamint a héten a Trafóban fellépő Colin Stetson. És D’Angelo, aki viszont teljes meglepetésként fakad dalra.

A neo-soul fenomén hosszú, több mint egy évtizedes hallgatás után 2014-ben tért vissza diadalmasan a szenzációs Black Messiah című albumával, el is vitte a legjobb r&b dalnak és albumnak járó Grammy-díjakat, azóta viszont ismét hallgatásba burkolózott, pedig 2015-ben azt nyilatkozta, hogy készül egy új, a Black Messiah-t kiegészítő anyaggal.

ÖSSZEFOGLALÓNK A 90-ES ÉVEKBELI NEOSOULRÓL


Négy év után az első új D’Angelo szerzemény tehát stikában, egy játékban jelenik meg, annak is a mélyén: több órányi játék után, két küldetés között úszik be a főszereplő útjának egyik sorsfordító pillanatában, megtörve a nagyzenekari kíséretet. Az Unshaken címet viselő, melankolikus szám a játék környezetéhez igazodva akusztikus hangszerelésű, a folk, a blues és a gospel közös keresztmetszetében helyezkedik el, ami részben elrugaszkodás D’Angelo telt-füstös funk-soulhangzásától, énekhangja azonban összetéveszthetetlen. Állandó zenésztársait (?uestlove-ot és Pino Palladinót) hátrahagyva ezúttal Lanois-val, a remek jazzdobos Brian Blade-del, illetve a Meters és a Neville Brothers perkásával, Cyril Neville-lel játszik együtt, és Lanois társszerzőként is fel van tüntetve.


Itt az új D’Angelo-dal, becsüljük meg, mert ki tudja, mikor jön még egy, és mellesleg nagyon jó:

Címkék: videojáték dangelo
https://recorder.blog.hu/2018/10/30/csak_nem_d_angelo_tunik_fel_az_ev_egyik_legnagyobbat_szolo_jatekaban_a_red_dead_redemption_2-ben
Csak nem D’Angelo tűnik fel az év egyik legnagyobbat szóló játékában, a Red Dead Redemption 2-ben?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1314333767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása