„Elzárni a boldogság kicsi szigetét a világ szörnyűségei elől” – Sallai László & Szabó Benedek-interjú

2018.10.26. 10:59, rerecorder

galaxisok005.jpg

2018 második fele a magyar zenében túlzás nélkül Szabó Benedekről és Sallai Lászlóról szól – legalábbis az alternatív színtéren belül. A Galaxisok eddigi legzeneibb és legkomplexebb lemezével (Lehet, hogy rólad álmodtam - dalkommentár erre) tért vissza, de a zajos-pszichpopos Zombie Girlfriend (amiben szintén mindketten játszanak) is megjelentetett egy új albumot, a csak Sallaihoz köthető Felső Tízezer friss LP-jéről pedig már szintén írtunk. Volt tehát miről kérdezni a 66. Recorder magazin címlapján is szereplő zenészeket, de világháborúkról, zenetanárokról és kivonulásról is beszélgettünk. A november 2-i lemezbemutató már sold out, de előtte való napon, 1-én is lesz egy „bónusz” koncert az A38-on, amire még kaphatók jegyek.

A Felső Tízezer (Majd lesz valahogy – a szerk.) és a Szabó Benedek és a Galaxisok (Lehet, hogy rólad álmodtam – a szerk.) idei lemezeinek megjelenése között alig két hónap telt el, emellett készült még egy új Zombie Girlfriend-album (Wind – a szerk.) is. Laci, te mindhárom kiadványban érintett vagy. Milyen volt három ennyire különböző zenei világban és szerepkörben párhuzamosan alkotni?

felso_10e_1.jpgSallai László: Az tényleg újdonság volt, hogy bár ezt a több zenekaros létet már hosszú ideje élem, ennyire még sosem értek össze a dolgok. Szerencsére a Felső Tízezer és a Galaxisok lemeze két szomszédos szobában készült, úgyhogy rohangáltam fel-alá közöttük és hallgattam a keveréseket. Nyilván előbbiben sokkal jobban benne voltam, utóbbiban inkább csak ilyen supervisori szerepem volt. Ebből a szempontból jó volt, hogy a különböző lemezekbe különböző mértékben folytam bele. De nem tudom, bevállalnék-e még egy ilyet jövő nyáron. Lehet, hogy inkább szétválasztanám a projekteket.


Van számodra bármi – érzésvilág, motívum, zenei megoldás –, ami a három lemezt összeköti?

László: A Felső Tízezerre és a Galaxisokra talán tudnék mondani ilyet, de olyat, amibe még a Zombie Girlfriend is beletartozik, már elég nehéz lenne.


Benedek, a Zombie Girlfrienddel kapcsolatban azt nyilatkoztad, hogy most van az utolsó esélyed arra, hogy úgy csináld meg a zenekart, ahogy mindig is szeretted volna. Mit jelent ez a gyakorlatban?

zombie_girlfriend_wind.jpgSzabó Benedek: Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy akkoriban szállt be Korándi Dávid (Cappuccino Projekt – a szerk.) a zenekarba, és onnantól volt egy olyan rövid időszak, amikor a Zombie Girlfriend úgy szólt, ahogy azt mindig is elképzeltem. De ennek vége, mert Dávid már ki is szállt a zenekarból, úgyhogy trióvá fogyatkoztunk. Szóval a lemez egyik felén még ő is gitározik, a másikon pedig csak én. Egyébként a Wind megjelenése számomra valahol egy sokkal nagyobb dolog, mint a Lehet, hogy rólad álmodtamé pedig arra is nagyon büszke vagyok, és nagyon örülök, hogy kész. De azt, hogy a Zombie Girlfriendnek megjelenik egy lemeze, amit tényleg egy komplett zenekar játszott fel, akár még másfél évvel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartottam. Volt idő, amikor úgy tűnt, teljesen elengedem az álmokat, amiket ezzel a zenekarral kapcsolatban szövögettem, ezért ez a lemezmegjelenés kicsit olyan, mintha visszamehettem volna a kamaszkoromba és újraélhettem volna pár dolgot, amikről azt gondoltam, örökre elvesztek; nagyon fontos és csodálatos dolog, hogy elkészült.


A régebbi interjúidban mindig éreztem egyfajta sértettséget, vagy inkább tüskét, hogy nem az első zenekaroddal, a Gyökketővel vagy a Zombie Girlfrienddel lettél ismert, hanem a Galaxisokkal, ami – mint azt sokszor kihangsúlyoztad – szövegileg és zeneileg is távolabb van attól, mint amiket te általában hallgatsz.

Benedek: Ennek valószínűleg az az oka, hogy én általában mindig mást szeretnék csinálni, mint amit csinálok, és mindig azt gondolom, hogy a másik dolog a fontosabb, és nem az, amit épp csinálok. Ezek a hangsúlyok mindig attól függően változnak, hogy pont mivel foglalkozom. De úgy gondolom, hogy ha a Gyökkettő együtt maradt volna, most nagyjából olyan zenét csinálna, mint a Galaxisok. A Zombie Girlfrienddel kapcsolatban viszont tényleg azt érzem, hogy ha annak idején bizonyos döntéseket képes vagyok meghozni, karakánabbul állok a dolgokhoz és rendelkezem azokkal a tapasztalatokkal, amik most már megvannak, akkor talán kicsit többet is elérhettünk volna. De mint látható, mindig meg lehet próbálni újra. A Galaxisok és a Zombie Girlfriend két egyenrangú, ugyanolyan fontos zenekar az életemben. Egyik nélkül sem szeretnék létezni – ha az egyiket csinálom, a másik automatikusan elkezd hiányozni egy idő után.


Milyen döntésekre gondolsz?

Benedek: A dolgok man management részében nagyon rossz vagyok, illetve akkoriban még rosszabb voltam, azóta talán egy kicsit jobb a helyzet. A Zombie Girlfriend első aktív korszakában nagyon elégedetlen voltam az élő megszólalással, és nem tudtam eldönteni, hogy zeneileg merre akarom továbbvinni a dolgokat. Kijött az első lemez (a 2011-es The Great Plain – a szerk.), amit egyedül vettem fel és a mai napig nagyon szeretek, aztán jött a folytatás (a szintén 2011-es Music For Porn – a szerk.), amit meg nagyon utálok, pedig hát én akartam felvenni, de utólag kvázi megtagadtam. Ezeket a problémáimat viszont nem kommunikáltam a többiek felé. Ebből a – nincs rá jobb szó – gyávaságból aztán sok konfliktus származott. Aztán jött a Galaxisok, ami mellett el is sorvadt a Zombie Girlfriend, és nagyon hosszú időnek kellett eltelni ahhoz, hogy a saját fejemben helyrerakjak bizonyos dolgokat, illetve meghozzak bizonyos döntéseket, amiket meg kellett hozni, például kirúgni valakit. Még mindig sokat kell erről tanulnom, de biztosan jobb, ha az ember idejében túlesik ezeken, ahelyett, hogy évekig hagyná gerjedni a feszültségeket.


ELŐZŐ NAGYOBB INTERJÚNK SZABÓ BENDEKKEL 2015-BŐL.


A Galaxisok és a Zombie Girlfriend mellett neked is van még két másik projekted, egy analóg minimal wave-es szólóprojekt, az Oktogon és az EZ Basic-es/Models Can’t Fuck-os Szarvas Árpáddal és Kovácsovics Dáviddal közös Golden Sundays.

Benedek: A Golden Sundays-szel tavaly nyáron felvettünk egy négyszámos EP-t, az éneket kivéve, aztán az egész úgy maradt. Összeült a tagság, megírtunk három-négy számot, azóta nem történt semmi. Egyszer még kijöhet azért. Az Oktogonnál az én legendás következetlenségem és lustaságom okozza, hogy nincs lemez; felvettem egy számot, aminek az volt a címe, hogy Utálom, aztán kitaláltam, hogy ezt nem egyedül kellene csinálni; akkor Lázár Dodival újravettük és ketten jelentettük meg, de végül arra jutottam, hogy az Oktogon talán mégiscsak egy szólóprojekt. Ennek örömére azóta sem vettem fel semmit. Jövőre elképzelhető, hogy történni fog valami, de nem ígérem biztosra.


Laci, te egyébként a sok zenekar mellett sosem gondolkodtál egy klasszikus értelemben vett szólóprojekten?

László: Nagyon sokáig azt mondtam, hogy ennek semmi értelme nem lenne, mert a jelenkori zenekaraim teljesen kitöltik azokat a zenei perspektívákat, amik engem érdekelnek. De tavaly már elkezdtem azon gondolkodni, hogy valami nagyon mást csináljak, részben mert úgy érzem, hogy beleragadtam ebbe a „powerpop hazai nagykövete”-szerepbe, ami egyébként tök jó, örülök neki, csak azt gondolom, hogy én nem csak ezt tudom csinálni. Emiatt pedig vannak próbálkozások, de az egész még nem körvonalazódott. Jövőre elképzelhető. (nevetnek)

Benedek: Nagy évünk lesz jövőre! (nevetnek) Úgy képzelem, hogy semmit sem fogunk kiadni.


LEMEZTÁSKA HATÁSOK SZABÓ BENEDEKKEL.


Ha már helyzetekbe való beleragadás, a tavalyi Galaxisok-LP, a Focipályákon sétálsz át éjszaka szerintem egy fontos lemez volt a Galaxisok életében – ahogy Benedek fogalmazott, eltűntek a gátlások és zeneileg – de szövegileg úgyszintén – azt csináltátok, amit akartatok rajta.

Benedek: Ez egyrészt annak köszönhető, aminek az új lemez is. Ahogy az ember életében vannak olyan időszakok, amik semmiben sem hasonlítanak az azt megelőző időszakokra, úgy vannak olyan lemezek is, amik nem hasonlítanak a korábbiakra. Emellett az akkor jól dokumentált magánéleti válságaim következtében rövid időre elmentem pszichológushoz is, és ott hirtelen rájöttem, hogy… (szünetet tart) Én soha nem szerettem korábban a problémáimról beszélni, nagyon nehezen tudtam még a hozzám legközelebb állókkal is megvitatni őket, mindig elnevettem a dolgot, hogy minden oké. Aztán az élményeim hatására hirtelen elkezdtem nagyon aktívan beszélni róluk, amivel feltehetően halálba idegesítettem pár embert, de bennem egy nagy gát szakadt át ezzel. (nevet) Az a lemez ennek a megnyílásnak a lenyomata volt, nem csak szövegileg, hanem zeneileg is. Rájöttem, hogy azt csinálok, amit akarok. Míg a második lemez az első (a 2013-as Kapuzárási Piknik – a szerk.) másolata volt nagyobb slágerekkel, addig a harmadik már egy széttartóbb, szabadabb és bohémebb dolog lett. A mostani pedig megint valami egészen más lesz. Szóval a Focipályák jelentősége valami olyasmi volt, hogy lekerült rólam minden súly és rájöttem, hogy rövid az élet ahhoz, hogy ne azt csináljuk, amit szeretünk, vagy azon aggódjunk, hogy mások mit fognak szólni hozzá. Ráadásul egy olyan lemezről beszélünk, amit aztán szerettek is az emberek, úgyhogy még azok a félelmeink sem igazolódtak be, hogy esetleg azt mondja majd mindenki, hogy ez borzalmasan szar. Aztán lehet, hogy majd erre mondják! (nevet)


galaxisok008_1.jpg


Megszülethetett volna a Lehet, hogy rólad álmodtam, ha nincs a Focipályákon sétálsz át éjszaka?

Benedek: Azt hiszem, az elmúlt egy-két évben mindannyian sokkal többet kezdtünk foglalkozni a hangszerünkkel, hangszereinkkel; persze Ákost (Günsberger Ákos gitáros, aki a zenélés mellett gitároktató is – a szerk.) kivéve, aki mindig sokat foglalkozott ezzel. Nálam ez a Focipályák felvételei után, illetve azoknak a hatására kezdődött. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy mindenki jár tanárhoz. A Galaxisok első két lemeze szerintem egyértelműen nem a zenélésről szólt, a harmadik már kicsit igen, a negyedik lemez hangszerelő próbái során viszont arra gondoltam, hogy az a zenekar, ami mondjuk három évvel ezelőtt létezett, az nem biztos, hogy ilyen színvonalon el tudta volna játszani ezeket a számokat.

László: Szerintem az a furcsa, hogy a Focipályák-lemez nem volt egy annyira éles váltás, mint amekkorának mi akkor megéltük, viszont mint lépcső kellett, hogy most már sokkal bátrabban csináljunk sokkal másabb dolgokat. Ezért szerintem szükség volt rá. Egyébként én nem feltétlenül ebben a zenéléshez való hozzáállásban látom a lényeget, de az biztos, hogy sokszor megkaptuk a szövegcentrikus jelzőt a Galaxisokra, ami szerintem kicsit igazságtalan volt a harmadik lemez után, például. De most állig felfegyverkezve állunk ezek elé a vádak elé, mert nem hiszem, hogy továbbra is ránk lehet ilyesmit sütni.

Benedek: Éveken keresztül minden interjúban adtam ezt a „nép egyszerű gyermeke”-figurát, hogy én nem tudok gitározni, nem tudok énekelni, csak egy dalszerző vagyok. Ezt el is hittem. Aztán rájöttem, hogy – bár énekelni továbbra sem tudok túl jól –, legalább három hangszeren játszom elfogadhatóan, egyedül fel tudok venni egy komplett lemezt, ami nem egy rossz dolog, tehát nem vagyok olyan szar zenész, amilyennek gondoltam magam. Ezzel párhuzamosan el is kezdtem újra zenét tanulni; több mint másfél éve járok zongoraórákra, nemrég pedig elkezdtem basszusgitározni is. Egy csodálatos új világ nyílt ki előttem, egyrészt technikailag, másrészt hangszerelési kérdésekben. Az ember füle ilyenkor kinyílik, olyan megoldások is eszébe jutnak, amik korábban nem. Az új lemezen például elég sok ilyen van.


Eddig előbb kezdtétek el élőben játszani a dalokat és aztán vettétek fel őket stúdióban, de ez most megfordult – a számok követelték ezt meg, vagy csak így alakult?

Benedek: A nyár követelte meg. Úgy döntöttünk, pontosabban én úgy döntöttem, hogy nyáron fogjuk felvenni a lemezt, ami mindannyiunk életében nehézségeket okozott, mert ezerfelé voltunk. Elég fárasztó volt ez az időszak, főleg hogy én az egészet még megspékeltem egy Zombie Girlfriend-lemezfelvétellel, és mivel mindkét zenekarban én vagyok a dalszerző, az első perctől az utolsóig a stúdióban voltam. Laci ugyanezt megcsinálta a Felső Tízezerrel is. Az új számok eleve nem olyanok, amiket egy próba után színpadra raksz, másrészt pedig úgy gondoltam – és ezért nem jelent meg előzetesen egyetlen dal és videó sem –, hogy ez a lemez nem a slágerekről szól, egyben kell hallgatni. Ezért nem akartam elaprózni és itt-ott elpötyögtetni ezeket a számokat, hanem azt szerettem volna, hogy akkor hallja őket mindenki először, amikor megjelenik a lemez.


A Lehet, hogy rólad álmodtam szövegvilágának egyik visszatérő eleme az apokalipszis és a háborúk.

galaxisok_cover_1.jpgBenedek: Ez a lemez közérzeti része. Úgy érzem – és ezt most megpróbálom úgy mondani, hogy ne tűnjek valamiféle világvége-prófétának –, hogy errefelé sodródik a világ. Van az a sor az egyik számban, hogy „a harmincas éveknek mindjárt vége van”, mert engem nem csak az ország, de az egész világ hangulata is az 1930-as évekre emlékeztet, legalábbis arra, amit a történelemkönyvekből ismerek. Persze sokkal jobban örülnék, ha nem lenne háború, de jelenleg sokkal több esélyt látok rá, hogy lesz. Az ettől való félelmemet, az ezzel kapcsolatos gondolataimat próbáltam úgy leírni, hogy ne tűnjek egy metrón kiabáló, fogatlan néninek.

László: Erről az jutott eszembe, hogy mikor 2015-ben a Focipályákon lemezt csináltuk, akkor Benedekkel az ötös buszon utazva elmentünk a Keleti mellett, ahol akkor éppen tombolt a migrációs válság, és egyszer csak megszólalt, hogy mennyire nem érzi okénak, hogy kiad egy lemezt a saját problémáiról, miközben az általunk ismert világ az összeomlás szélén áll. Szóval ez a gondolat már akkoriban is megvolt, nem egy új dolog.

Benedek: Sőt, amikor 2013 tavaszán, a Kapuzárási Piknik című első Galaxisok-LP keverése közben megírtam a Philip Morris Blue című számot, úgy volt az első versszak, hogy „Mi van, ha nem lesz már jó idő soha, / vagy atomot lő ki Észak-Korea?” – mert akkoriban elég sokat fenyegetőztek ezzel. De aztán inkább egy szerelmes szám lett belőle. (nevetnek)


Laci, említetted, hogy a Galaxisokkal kapcsolatban már nem feltétlenül érzed relevánsnak a „szövegcentrikus” jelzőt, de mi a helyzet a Felső Tízezerrel?

László: Nekem ez mindig egy furcsa jelző volt, mert azt gondolom, hogy nincs olyan szövegcentrikus zenekar, amelyben a zene annyira hátul lenne, hogy már elhanyagolható. Dalszerzőként vagy zenehallgatóként sem tudnék olyan együttest mondani, aminél azt érzem, hogy itt csak a szövegen van a hangsúly. Ez valahol koncepcionálisan nem igazán igaz. Ha egyszerűbb zenét követel meg egy szöveg, vagy ha egy dalszerzőnek kicsit ilyen háromakkordos hozzáállása van, ami néha rám is jellemző – bár ebben a tekintetben szerintem mi is feszegettük a határainkat az új lemezzel –, akkor ez a kijelentés kicsit igazságtalan. De valahol úgy vagyok ezzel, hogy ha valaki így tudja értelmezni, nincs ellenemre. Persze remélem, hogy sokan meghallják, hogy ha csak két akkord van is az adott dalban, annak is van funkciója.


Dalszerző-szövegíróként hogyan érzel a Benedek által taglalt problémával kapcsolatban?

László: Erről elég sokat beszélgettünk, és amikor csináltuk a lemezt, megjelent valahol egy playlist, amiben a nyolcvanas évek legjobb, háborútól rettegő számai voltak összegyűjtve és engem teljesen lenyűgözött. Nem csak az, hogy mennyi jó szám van rajta, de az is, hogy mennyire sokféleképpen meg tudták közelíteni ezt a témát anélkül, hogy demagógnak hassanak. Azt gondolom, hogy a Galaxisok-lemeznek is valami hasonló a legnagyobb erénye; itt alapvetően nem valami népokításról van szó, vagy propagandáról, hanem a háború inkább, mint tematikaképző erő jelenik meg.


Ha már szóba került, a friss Felső Tízezer, a Majd lesz valahogy tényleg ellép a tőletek megszokott kilencvenes évekbeli hangzások-zenekarok világától az egy évtizeddel korábbiak felé, hangsúlyosabb lett a szintetizátor szerepe, felerősödtek az eddig is meglévő poppunk-rockos hatások.

Benedek: Valaki azt mondta a lemezbemutató koncerten, hogy Laci a magyar Billie Joe Armstrong! (nevetnek)

László: Ezek nagyrészt tőlem jöttek, főleg azért, mert az utóbbi időben a gitárzene elvesztette nálam azt a szerepet, amit régen betöltött. Egyszerűen unom az új lemezeket, belefásultam ezekbe a típusú zenékbe, inkább a karcosabb-punkosabb dolgok voltak, amik örömet tudtak nyújtani. Bár ez talán annyira nem nyilvánvaló, de a Majd lesz valahogy írásakor tényleg nagyon sokat hallgattam ilyeneket, mondhatni kapaszkodtam beléjük, mert úgy éreztem, hogy a gitárzenével ez maradt az egyetlen kapcsolatom. Meg sokszor azt érzem, hogy ezt a fajta stílust itthon kevesen csinálják jól, az itthoni poppunk kimerül a Green Day-féle bohóckodásban, pedig a műfaj szerintem jóval szélesebb érzelmi-értelmi skálát el tud érni.

galaxisok004_1.jpg


Benedek,
egy régebbi interjúdban azt nyilatkoztad, hogy sokáig egyfajta kívülállónak érezted magad a Galaxisokon belül, ami akkor változott meg, mikor a kettőtök magánéletete is. Most viszont, a Majd lesz valahogy és a Lehet, hogy rólad álmodtam alapján teljesen más élethelyzetben vagytok Lacival.

Benedek: A lemezek sok tekintetben olyanok, mint a regények vagy a filmek. Meg kell várni, amíg összejön tíz szám, emiatt pedig előfordulhat, hogy egy album fő témája olyasvalami, amit te már meghaladtál. Például a Focipályák inkább 2016 nyarára reflektált, és nem 2017 februárjára, amikor megjelent. Mindig van egy ilyen csúszás, de ez van, ha az ember nagylemezben gondolkodik. Másrészt a kettőnk élete az elmúlt években ellentétes irányt járt be: amikor felköltöztem Pestre, belevetettem magam az éjszakába, nagyon sok embert ismertem és engem is sokan ismertek. Aztán szép lassan elindult egy félig ösztönös, félig tudatos kivonulás, amiben persze voltak hullámvölgyek, de az utóbbi másfél évet már abszolút ez jellemezte. Úgy éreztem, jobb, ha otthon maradok zongorázni és a barátnőmmel filmeket nézni, mert ki tudja, meddig csinálhatjuk még ezt. Az új lemez is ennek a kivonulásnak a lenyomata. Arról szól, hogyan próbálod meg a boldogságod kicsi szigetét elzárva tartani a világ szörnyűségei elől, és hogy ez hosszú távon mennyire lehetetlen. Mégis folyton próbálkozunk.


interjú:
Kollár Bálint
fotó: Komróczki Dia


és akkor a Lehet, hogy rólad álmodtam című remek Szabó Benedek és a Galaxisok-album: 


a friss Felső Tízezer-lemez: 


és az új Zombie Girlfriend: 

https://recorder.blog.hu/2018/10/26/_elzarni_a_boldogsag_kicsi_szigetet_a_vilag_szornyusegei_elol_sallai_laszlo_szabo_benedek-interju
„Elzárni a boldogság kicsi szigetét a világ szörnyűségei elől” – Sallai László & Szabó Benedek-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6314304575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.