A skandinávok az elmúlt évtizedekben külön iparágat húztak rá a csavaros, sötét hangulatú thrillerekre, és az idei CineFest fődíjas filmje, A bűnös a műfaj sallangmentes, mindenfajta barokkos túlzástól mentes mintapéldája. Egy helyszínnel, egy főszereplővel képes végig lekötni, idegőrlő feszültséget kelteni. A 66. Recorder magazin Filmrecorder rovatából.
Nem könnyű másfél órán keresztül, egyetlen helyszínbe zárva, puszta telefonbeszélgetésekkel feszültséget teremteni úgy, hogy a néző figyelme egy másodpercig se lankadjon. A dánok idei Oscar-nevezése, A bűnös lazán megugorja a lécet: áramvonalasra klopfolt thriller, egy gramm zsír sincs rajta. Gustav Möller rendező-társforgatókönyvíró (aki svéd, de ez ne zavarjon össze senkit) hasonló premisszából indul ki, mint A hívás Halle Berryvel – a rendőrségi segélyhívó diszpécseréhez befut egy hívás egy nőtől, aki azt állítja, elrabolták –, de még a finálénál sem engedi ki főszereplőjét a négy fal közül. Meg a nézőt sem. Nincs flashback, vizuális trükkök. Csak a klausztrofóbia, meg a vékony, láthatatlan telefonvonal, amely egy emberélet záloga.
A forgatókönyv pontos ütemben adagolja az információkat, amelyek mindig csavarnak egyet-egyet a felvázolt alapszituáción, és egyre mélyebbre taszítják a kétségbeesésben a diszpécsert. Asger (Jakob Cedergren) ráadásul eleve nem egy türelmes ember: műszakja végén tart, és csak vágja a centit, hogy visszatérhessen a terepre, amitől egy másnapi, eleinte homályban hagyott bírósági meghallgatás választja el. Asger alfahím, lekezelő, nem egy rokonszenves figura, és a karakterdráma abból fakad, ahogy a válság során hozott, logikusnak tűnő, ám nem egyszer katasztrofálisnak bizonyuló döntései felmorzsolják gunyoros pökhendiségét.
Cedergren jó arányérzékkel, visszafogottan kalauzol végig Asger nehéz percein, és néha ugyan hiányoltam a szuggesztívebb alakítást, a puritán skandináv stílhez valószínűleg nem passzolt volna egy Tom Hardy- (Locke) vagy Colin Farrell-féle intenzitás (A fülke). A film hatása alig mutat túl a játékidőn, legfeljebb annyi gondolkodnivalóval enged el, hogy az előítéleteink a legnagyobb jószándék ellenére is tévútra vezethetnek (avagy: „te mit tettél volna az ő helyében”). De amíg bent rekedünk az egyre sötétebb, a főhős profilját árnyékba borító, csak a hívásjelző pokolbéli lámpája által megvilágított snittekben, addig mi sem tudunk másra koncentrálni, csak az átkozott telefonra. Fent a vásznon, nem a zsebünkben.
szerző: Huszár András
