Dele Sosimi, Sena Dagadu, Mabon Dawud Republic - szombaton újra Felabration Budapest a Trafóban

2018.10.17. 16:00, Recorder.hu

felabration2018_650.jpg

A tavalyi nagy sikerű, teltházas, három órás Fela Kuti-emlékest után idén október 20-án újra lesz Felabration Budapest a Trafóban.

2018-ban rendezték az első magyarországi (és egyben közép-európai) Felabration-estet, mely az első hazai afrobeat zenekar, a szupergrupnak is nevezhető The The Mabon Dawud Republic debütálása is volt. A zenekar azóta önálló repertoárral koncertezik, júniusban megjelent egy kislemezük 7”-es vinylen, a Budabeats lemezkiadó gondozásában, jövőre pedig kiadja első nagylemezét is olyan neves vendégelőadókkal, mint Pat Thomas, Dele Sosimi vagy Stevo Atambire.

A második Felabration Budapest méltó folytatása lesz az elsőnek: új műsorral, vokalistákkal és vizuális elemekkel. A kibővített zenekar és Dele Sosimi mellé ezúttal Sena Dagadu, Saïd Tichiti és M3nsa csatlakoznak.

Fela Anikulapo Kuti a polgárháborútól és korrupciótól sújtott, káosz uralta Nigériában lett egy merőben új, elsöprő erejű zenei stílus, az afrobeat megteremtője és az ország egyik legmeghatározóbb közszereplője, az elnyomó rendszer elleni harc első számú hangadója, akinek a zene volt az első számú fegyvere. Fela zenéje, az afrobeat egyedi fúziója a jazznek, a hetvenes évek amerikai funkjának, a tradicionális nyugat-afrikai és a korabeli ghánai-nigériai high life stílusoknak. Jellemzően nagy létszámú zenekarral, ütős és hatalmas fúvós szekcióval, táncosokkal kiegészülve adnak elő átlagosan 15-20 perces kompozíciókat, energikus szólókkal és rendszerellenes, társadalmi igazságtalanságokról szóló szövegekkel.

Dele Sosimi a hetvenes évek végén csatlakozott az átalakulóban lévő, frissen Egypt 80-re keresztelt zenekarhoz. Fela 1984-es bebörtönzését követően ő vette át a zenekarvezetői pozíciót, hangszereléssel és a következő zenészgeneráció kinevelésével foglalkozott. 1986 és 1995 között Dele csatlakozott Fela legidősebb fia, Femi Kuti Positive Force nevű zenekarához, mellyel több világkörüli turnén és három stúdiólemezen szerepelt. 1995 óta Londonban él és dolgozik. Számos egyéb közreműködés (például Tony Allen) mellett megalapította saját zenekarát, a Dele Sosimi Afrobeat Orchestrát, amely a rendszeres stúdiófelvételek és fellépések mellett a londoni Felabration állandó házigazdája.

Az emlékest megvalósulását az IndieGogón is támogathatod ITT.

Az október 20-ai előadás Facebook eventje ITT.

Jegyvásárlás ITT.

Közreműködő vendégelőadók:

Dele Sosimi, Sena Dagadu, Saïd Tichiti, M3nsa Cynthia Adjovi, Danny Anyim (Ghana) - tánc

Közreműködő zenészek, énekesek: Csernus Szilvi, Telma Lincoln, Ábrahám Sára - vokál, Szőke Barna, Mészáros Ádám – gitár, Hock Ernő – basszusgitár, Zahár Fanni – alt szaxofon, fuvola, Meggyes Ádám, Csizmadia Dávid – trombita, Weisz Gábor, Kováts Gergő – tenor- és bariton szaxofon, Abbas Murad – harsona, Bognár Szabolcs – billentyűs hangszerek, shekere, Halmos András, Czirják Tamás, Krecsmáry Zsolt, Boros Levente, Szarvas Dávid – dob, ütőhangszerek

Esteban De La Torre - vizuál

https://recorder.blog.hu/2018/10/17/dele_sosimi_sena_dagadu_mabon_dawud_republic_szombaton_ujra_felabration_budapest_a_trafoban
Dele Sosimi, Sena Dagadu, Mabon Dawud Republic - szombaton újra Felabration Budapest a Trafóban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6114307185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.