The Party’s Over? - A brit klubkultúra 21. századi átalakulása

2018.10.14. 19:55, drecorder0

fabricjo.jpg

Hatóságilag és ingatlanlobbi miatt bezárt klubok, a külvárosokba kiszorítva visszatérő rave-kultúra, a mix cd-k halála – a brit klubélet jelentős átalakuláson megy keresztül. Mindez persze világviszonylatban sem ismeretlen jelenség. (A cikk a Recorder magazin 66. számában jelent meg először)

kode9_burialoke.jpgAz ikonikus londoni fabric klub két ikonikus mixsorozata, a fabric és FabricLive a hamarosan érkező jubileumi századik részekkel lezárul. Lehet, hogy nem ezek a mix cd-k voltak a legismertebbek a partizók körében – elég csak a DJ-Kicks, a Global Underground, a Back To Mine, a LateNightTales, a Balance vagy a Renaissance válogatásait említeni – ám tizenhét éven át ezek a mixek örökítették meg a legjobban az organikusan fejlődő brit elektronikuszenei életet. A fabric sorozat inkább a pénteki klubestek megfontolt 4/4-ét hozza (Terry Francistől Nina Kravizig), míg a FabricLive a kísérletezőbb, underground irányzatok otthona, közte a rádiós legenda, John Peel egyetlen dj-szettjével (FabricLive.07). Csakhogy ma már a cd-k sem érdeklik a zenehallgatókat, pláne a dj-mix cd-k. A FabricLive záróepizódját Burial és Kode9 fogja keverni, e cikk írásakor a 100. fabric gazdája még nem ismert. A fabric klub és társainak kálváriája azonban annál inkább. 

FRISSÍTÉS: a századik fabric-mixlemezt Craig Richards, Terry Francis és a klub társalapítója, Keith Reilly jegyzi. A tripla cd október 26-án kerül a piacra.

 

First Night Back In London

A „betört ablak elve” a nyolcvanas évek híres kriminológiai elmélete, ami a bűnözést a rendetlenséggel és a törvények betartatásának hiányával azonosítja. Ha valaki betört ablakot lát, hajlamosabb szemetelni, graffitizni, vagy akár még egy ablakot betörni – mégis ki törődne az ő tetteivel, ha a betört ablakokat sem cserélik? Ez az elmélet azt feltételezi, hogy a hatalom a rossz környékeket valami nemes célból akarja rendbehozni. De mi van akkor, ha pont a hatalom szorítja ki a társadalmat ezekre a peremvidékekre és hagyja, hogy ők tegyék azokat vonzóvá? Vagy ő hagyja betörni az ablakokat?

Az izlandi turisták mindig undorral nézik a Kék Lagúna medencéiben fekve, hogy átellenben egy geotermikus erőmű rondítja a kilátást. Pedig pont az erőmű szolgáltatja a felesleges termálvizet, amiben fürdenek. A kelet-londoni épületkomplexumok lakói pont ilyen tudatlanul ágálnak a kerületük képviselőinél a környék klubjai ellen. Hackney, Dalston, Farringdon, Elephant and Castle és Holloway kerületeiben húsz éve még senki sem akart lakni – aztán a lelakott gyárépületekbe beköltöztek a művészek és az egyetemisták, majd klubokat és stúdiókat építettek belőlük. Aztán jöttek az ingatlanfejlesztők.

London Calling

A londoni klubkultúra kialakulása nem csak az elektronikus zene fejlődésében játszott fontos szerepet, hanem a néhány évtizeddel korábban a gyarmatokról a szigetországba érkezett „Windrush-generáció” integrálásában is. Az 1988-89-es „Szerelem második nyaraként” emlegetett, MDMA-vel fűtött rave-eken mindenkit szívesen láttak, származásra és nemi identitásra való tekintet nélkül. A világháborúból hazatért helyiek és bevándorlók unokái már közösen hoztak létre zenei irányzatokat – az acid house után jött a triphop, a jungle, aztán a drum and bass, a uk garage, a dubstep és a grime. A mezőkön és elhagyatott raktárépületekben zajló rave-ek szervezői összegyűjtöttek annyi tőkét, hogy elindíthassák a saját klubjaikat, platformot biztosítva az új stílusoknak. A mintát a „madchesteri superclub”, a nyolcvanas években alapított Haçienda szolgáltatta. A New Order tagjai által gründolt klubot a zenekar lemezeladásai tartották a felszínen. Mire a tulajok rájöttek, hogy miért nincs fogyasztás a bárban, addigra a drogdílerek már rég beszivárogtak a klubba, és egy 16 éves lány meg is halt – egy ecstasy-tól. Az első brit bulizó, akit aztán országszerte több követett. A Haçiendát ideiglenesen bezárták, de az újranyitás után becsődölt. Helyén ma egy lakókomplexum a Haçienda Buildings áll.

A HAÇIENDÁRÓL ÉS A FACTORY FÉNYKORÁRÓL ITT OLVASHATTOK HOSSZABBAN

London’s Burning

A kilencvenes években a klubok több szempontból is a legfontosabb keltetőházai lettek a tánczenei életnek. Az internet elterjedése előtt még szűk vevőkörzetben sugárzott kalózrádiókból vagy a lemezboltok eladóitól lehetett megtudni az elektronikus zene csapásirányait. Sokan kazettára vették a rádióból felvett mixeket, amiket sokszorosítva a környező városok piacain adtak el, aranyáron. A klubok közben zarándokhellyé váltak, környékükre egyre többen költöztek.

A brit gazdaság az ezredfordulón kezdett magához térni a Thatcher-korszak lakásprivatizációjából és Major-korszak munkanélküliségéből. A lakáshitel olcsó lett, de nem épültek új ingatlanok, így 2000 és 2007 közt megduplázódtak a árak. Aztán ahogy a világválság során kipukkadt az ingatlanlufi, az árak újra zuhanni kezdtek. A bankok és ingatlanfejlesztők érinthetetlenek voltak – következmények nélkül, egyre gátlástalanabbul tértek vissza a piacra. A klubok bezáratásáért kezdtek lobbizni a hatóságoknál, ujjal mutogatva a betört ablakokra, halálesetekre és zajszennyezésre.

I Fought The Law

Partner volt ebben az akkori polgármester, Boris Johnson is, aki sajnálkozva fordította el a fejét, miközben a klubok sora zárt be: 2005 és 2015 közt az engedéllyel rendelkező helyek száma 3144-ről 1733-ra csökkent – és csak Londonban 151 melegbár volt kénytelen lehúzni a rolót. A módszer mindig ugyanaz: a klubok tehetetlenek a legtöbbször testüregekben becsempészett drogok ellen, álruhás rendőrök elkapják a dílert – akit végül elengednek és inkább a klub engedélyét vonják be, vagy korlátozzák azt éjféli nyitvatartásra, ellehetetlenítve működtetést. A kerület képviselői saját érdemüknek könyvelik el a bezáratásokat, a lakók elégedetten alszanak (és szavaznak rájuk), az ingatlanlobbi pedig tömi minden érdekelt fél zsebét, miközben új ablakok kerülnek a régi és új épületekre. Ugye ismerős ez Magyarországon is?

City Of The Dead

Jó, nem feltétlenül kell konteót kreálni ott, ahol más tényezők is játszanak: a közösségi média újrarendezte a szórakozási, társkeresési és zenehallgatási szokásokat. A dohányzási tilalom, a pubok hosszabb nyitvatartása és az irreális fogyasztási árak kiszorították a fiatalokat, akiknek a vásárlóereje is csökkent a tandíjak és lakbérek emelkedésével. Inkább a nyárra spórolnak, hogy fesztiválkörútra menjenek, ahol három nap alatt megnézhetik az összes kedvencüket, vagy elrepülnek valamelyik horvát tengerpartra, a belépőárak töredékéért. Vagy azt teszik, mint az előző generáció húsz éve: egy zónával kijjebb költöznek, ahol még viszonylag olcsón lehet élni és szórakozni – és a zene is izgalmasabb. Annyira még nem sikerült teljesen dzsentrifikálni az egész szigetet, hogy ne lehessen újraértelmezni a rave-eket – lásd: a manchesteri Warehouse Project vagy londoni Printworks sikersztoriját.

spotify_fabric2.jpg

Last Gang In Town

2016 szeptemberében két fiatal is meghalt a fabricben, túlzott kábítószer-fogyasztás miatt. A helyi hatóságok bevonták a klub engedélyét a jól bevált séma szerint. London új polgármestere, a pakisztáni bevándorlók gyereke, Sadiq Khan kiállt a klub és a 24 órás éjszakai élet mellett. A fabric vezetői rájöttek, hogy az újranyitást is úgy kell promozni, mint egy bulit: közösségi finanszírozást indítottak, és minden felületen szembementek a korrupt városvezetéssel. Dj-k, promoterek, fesztiválszervezők és bulizók közel 120 millió forintnyi fontot kalapoztak össze, amit végül nem a klub jogi költségei, hanem az éjszakai élet és a klubkultúra fenntartására fordítottak. A szemben álló felek ugyanis időközben megegyeztek. Új működési feltételeket fogadtak el: a beléptetés alsó korhatárát tizenkilenc évre emelték, teljes drogstopot rendeltek el (aminek megszegői sosem léphetnek be újra), új biztonsági céget alkalmaztak, akiknek szigorított előírásokat kell betartatniuk alaposabb motozás, igazolvány-szkennelés, CCTV-rendszer és beépített biztonságiak bevezetésével. Két éve mindkét fél tartja magát a megállapodáshoz.

 A fabric épülete messziről úgy tűnik, mintha az ablakai betörtek volna – pedig csak hangszigetelt és sötétített panelek, rajtuk a klub logójával, a buddhista békeszimbólummal.

Salamon Csaba 

+ 10 legendás brit klub, amit a 21. században zártak be

# Home (Leicester Square, 1999-2001)
A hatóságok elvették az engedélyüket drogárusítás miatt.


# Cream (Liverpool, 1992-2002)
A klubot ledózerolták, Creamfields Festivalként él tovább.


# Gatecrasher (Sheffield, 1996-2007)
Leégett, majd Birminghambe költözött, ahol késelések miatt 2015-ben végleg bezárt.


# Astoria (Soho, 1976-2009)
A Crossrail-vasúthálózat bővítése miatt ledózerolták.


# The End (West End, 1995-2009)
A tulajdonosok átengedték az épületet egy ingatlanfejlesztőnek – az építkezés végül meghiúsult.


# The Fridge (Brixton, 1981-2010)
Csődbe ment az engedélyének felfüggesztése miatt, Electric Brixtonként nyitott ki újra, más vezetőséggel.


# Cable (London Bridge, 2009-2013)
Bezárták a vasúti hálózat bővítése miatt.


# The Arches (Glasgow, 1991-2015)
Elvesztette működési engedélyét, miután egy bedrogozott vendég összeesett és meghalt a tánctéren.


# Plastic People (Shoreditch, 2000-2015)
A tulajdonosok nem tudták fenntartani.


# The Rainbow Venues (Birmingham, 2004-2017)
Két, kábítószerrel összefüggő haláleset miatt bezárták.

https://recorder.blog.hu/2018/10/14/the_party_s_over_a_brit_klubkultura_21_szazadik_atalakulasa
The Party’s Over? - A brit klubkultúra 21. századi átalakulása

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3414300795

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.