Az AWS, a Stubborn és a KIES is beszállt a jótékonysági akcióba. Adj egy Mesét, tegyél Te is a mesés gyerekkorért!

2018.10.13. 07:10, Recorder.hu

adj_egy_meset_650.jpg

Egy korábbi hasonló akciója sikerén felbuzdulva a Pauker Nyomda úgy döntött, idén ismét könyveket gyűjt rászoruló gyermekek és családok, valamint általános iskolák számára. A kezdeményezéshez csatlakozott a Jófogás is, hogy közös erővel tegyék még sikeresebbé az „Adj egy Mesét!” könyvgyűjtést, sőt októberben és novemberben három jószívű magyar rockzenekar koncertjein is le lehet adni a könyveket.

És hogy miért rendezik meg ismét az akciót? Mert az a tapasztalat, hogy a támogatni kívánt családok esetében pont a gyerekek szókincsének, fantáziájának, kreativitásának és szociális készségeinek fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges könyvek azok, amik az elsők között kerülnek le a családi bevásárlólistáról.

Emellett talán az sem szorul külön magyarázatra, hogy például egy jól megválasztott mesekönyv mekkora szerepet játszhat a gyerekkor és a családi élet teljesebbé tételében, a közös meseolvasás, mondókázás, a történetek továbbfűzése által. Éppen ezért tartják a kezdeményezők kiemelt fontosságúnak, hogy minden gyermek részesülhessen abban a csodában, amit a mesés gyermekkor nyújthat. A Pauker Nyomda és a Jófogás ebben a feladatban szeretne segítséget nyújtani a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, akik számára felajánlja a kampány ideje alatt összegyűlt könyveket.

Az „Adj egy Mesét” jótékonysági gyerekkönyvgyűjtés keretében október 31-ig várják a könyvadományokat két fővárosi helyszínen, illetve októberben és novemberben néhány budapesti és vidéki koncerten is. Az ezen időszak alatt összegyűjtött adománykönyveket hátrányos helyzetű családok, valamint olyan általános iskolák fogják megkapni, ahol jelenleg könyvhiány miatt nem működik iskolakönyvtár. Főleg 3-14 év közötti gyerekek számára várnak jó állapotú mesekönyveket, mondókás és verseskönyveket, ifjúsági regényeket és kötelező olvasmányokat..

A könyvgyűjtés állandó helyszínei október 31-ig:

Pauker Nyomda - 1047 Budapest, Baross utca 11-15. (hétköznap 9-16 óráig).

Jófogás Találkozási Pont - WestEnd City Center, aluljárószint (nyitvatartási időben).

Emellett még számos más eseményen is megjelennek az akció könyvgyűjtői, nagy sikerrel vettek részt például a Budapest Park szezonzáró Pöttömkert eseményén, de az alábbi koncerteken is várni fogják az adományozókat.

10.13. AWS lemezbemutató koncert - Budapest

10.25. KIES - Szeged

10.26. KIES - Kecskemét

11.09. Stubborn - Győr

11.10. KIES - Tiszakécske

Ugye Te is Adsz egy Mesét?

https://recorder.blog.hu/2018/10/13/az_aws_a_stubborn_es_a_kies_is_beszallt_a_jotekonysagi_akcioba_adj_egy_meset_tegyel_te_is_a_meses_gy
Az AWS, a Stubborn és a KIES is beszállt a jótékonysági akcióba. Adj egy Mesét, tegyél Te is a mesés gyerekkorért!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3414297341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.