Filmrecorder. "Kiverte a biztosítékot, hogy a monogámiát meg merem kérdőjelezni" - Nagypál Orsi-interjú

2018.10.11. 15:08, vferi

recorder_nagypal_orsi.jpg

A jövő héten a mozikba kerülő Nyitva című romantikus komédia olyan szórakoztató, hogy könnyen az év egyik legsikeresebb magyar filmje lehet. Nagypál Orsi rendezővel beszélgettünk arról, miért nem akarnak vetkőzni a hazai színésznők, lett-e a hatása a #metoo-mozgalomnak itthon, és miért nem látjuk egyszer sem szexelni a film főhőseit, akik öt évnyi együttlét után nyitottá teszik a kapcsolatukat. (Ez az interjú a Recorder magazin 66. számában jelent meg először.)

A filmed női főhőse megijed, mert öt év után a szex már nem a régi a párkapcsolatában. Ezután grafikont rajzol, és jegyzetfüzet mellett beszélik át a vágyaikat a fiújával. Ez életszerű?

Ez a két ember korábban nem beszélt egymással a szexről. Egyrészt először elmennek egy terápiára, és azt a beszélgetést folytatják otthon. Másrészt a lány karakteréből következik, hogy ő egy jegyzetfüzettel ül le beszélgetni a szexről. Az én fejemben ő egy eléggé kocka csaj. Radnay Csilla hozott egyfajta cukiságot a figurába, amivel egy kicsit ezt feloldotta, és szerethetővé tette. Ami jó, mert féltem, hogy egy idő után ellene fordulnak a nézők.

_mg_2568r.jpg
Bartsch Kata, Radnay Csilla és Tenki Réka a Nyitva forgatásán | Fotó Piti Marcell (Megafilm)

 

Fura, hogy egyszer sem látjuk őket szexelni, pedig az sok mindent elmondott volna róluk és a kapcsolatukról. Miért döntöttél így?

Eredetileg úgy terveztem, hogy a film az ő kicsit béna, nagyon rutinos szexjelenetükkel indul. Aztán egymás után láttam három filmet, ami ugyanígy kezdődik, ezért ezt kihúztam, nem akartam közhelyes lenni.

A lány miért a szex minőségén aggódik, és nem azon, hogy öt év után a fickó még meg sem kérte a kezét, gyerekekről pedig szó sem esett?

A házasság abszolút feszültségforrás közöttük, csak arról még annyit sem beszélnek, mint a szexről, de több utalás, kiszólás is van erre. Ez már az az életkor, amikor ezt a döntést meg kellene hozni, különben csak rabolják egymás idejét.

open-271-e1525698400519.jpg
Radnay Csilla és Kovács Lehel a Nyitva című filmben | Fotó: Piti Marcell (Megafilm)

 

A pár szexuális kalandozásai megmaradnak egy viszonylag konzervatív tartományban, például pasit nem hoznak be harmadiknak. Ez miért alakult így?

A tesztvetítésen a nézők már azon is felhördültek, hogy Jordán Adél vágyakozva nézi Radnay Csilla száját. Arra is nagyon heves reakciók érkeztek, amikor csak felmerült a két pasis édeshármas. Volt, akinél az is kiverte a biztosítékot, hogy egyáltalán a monogámiát meg merem kérdőjelezni. Messze van még ettől a magyar közvélemény. Lehetett volna feszegetni a határokat, de amikor megírtam a forgatókönyvet, ennyit éreztem lehetségesnek most.

Az egyetlen boldog pár a filmben, amelyik évek óta nyitott kapcsolatban él. Ezek szerint nem hiszel a monogámiában?

Szerintem valamelyik párnál működik, valamelyiknél nem. Ez nem is egyén-, hanem párfüggő. Amiben nem hiszek, az a rendszer, amiben mindenki számára kötelező a monogámia, akár hazugságok árán is. Ha valaki nem monogám típus, akkor ez vállalja, és ne összevissza csalja a férjét vagy a feleségét. Akkor már inkább legyenek őszinték az emberek. De mind másképp működünk. Van, akinél az működik, hogy tízévente egyszer becsúszik valami, de ezt mindketten tudjuk, és ezen túllépünk. Van, akit még az is zavar, ha a párja fantáziál valaki másról. Érdemes tisztázni ezeket az elvárásokat az elején.

_mg_4154r.jpg
Péterfy Bori és Radnay Csilla a Nyitva című filmben | Fotó: Piti Marcell (Megafilm)

 

A legtöbb film, ha előkerül benne a nyitott kapcsolat témája, inkább negatívan ábrázolja. Neked kifejezetten célod volt, hogy működőképes alternatívaként mutasd be?

Nem akartam letenni a voksomat egyik megoldás mellett sem, én csak a kérdést akartam feltenni. Hogy a nézők hogyan fogják a befejezést értelmezni, abban erősen benne lesz, hogy milyen választ akarnak kihallani a filmből.

A Nyitvát először drámának írtad meg. Hogy lett belőle vígjáték?

Négy éve dolgozom ezzel a történettel, és eredetileg nagyon más volt a sztori. A pár kapcsolata épp csak elkezdődött, és mások voltak a karakterek is. De úgy nem találtam fogást a történeten. Egyszer csak egy huszárvágással elkezdtem elölről az egészet, addigra már jött az az ötlet, hogy próbáljak meg vicceset írni. Az is benne volt, hogy elég szar passzban voltam, amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, és valószínűleg terápiás jelleggel próbáltam meg inkább viccelődni ezeken a párkapcsolati bénázásokon.

_mg_0751r.jpg
Radnay Csilla, Kovács Lehel és Nagypál Orsi a Nyitva forgatásán | Fotó: Piti Marcell (Megafilm)

 

Szerinted mi köti össze a két főhőst?

Szerintem ők nagyon passzolnak egymáshoz, értik egymás humorát, szeretik egymás hülyeségeit. Jók lennének együtt, ha nem kacsintgatnának mások felé.

Miért csúnyítottad el Radnay Csillát sportmelltartókkal és a nagyis fürdőruhával?

Fanni úszni jár, sportol, ezért van úszódresszben - szerintem ez nem elcsúnyítás. De amúgy egy olyan karaktert próbáltam mutatni, aki a saját nőiségét nem tudja jól viselni. Hiába van jó alakja, nem szereti magát mutogatni, inkább hord kényelmes, bő cuccokat. Szerettem volna, ha van ebben egy ív, hogy a vége felé már kicsit csinosabban öltözködik. De ezt sem akartam túlhangsúlyozni, hogy egyszer csak kibontja a haját, és bomba nő lesz belőle. Másrészt meg átlagembereket akartam mutatni. Nem akartam túl szép, túl tökéletes testű, túl megcsinált főszereplőket. Ők a pár a szomszédból. Jóravaló emberek, mindig befizetik a közös költséget, Fanni még a lakógyűlésekre is elmegy.

_mg_2755r.jpg
Jordán Adél és Radnay Csilla a Nyitva forgatásán | Fotó: Piti Marcell (Megafilm)

 

A pasit nagyon lehet bírni; ilyen volt már a forgatókönyvben is, vagy ezt Kovács Lehel tette hozzá?

Lehel képes volt humort vinni olyan jelenetekbe is, amik nem is voltak viccesnek szánva. Megtalálta azt a nagyon vékony mezsgyét, ahol ez még nem túljátszás vagy a szereplő karikatúrája.

A forgatás előtt azt ígérted, lesz meztelenség a filmben, de egy-két statisztát leszámítva végül nem lett. Hogyhogy?

A színésznők ódzkodnak a meztelenségtől, mert pontosan tudják, hogy mindenki ki fogja szedni azt a jelenetet egy hónap múlva a filmből, és utána az lesz a képernyővédője. Ezt vagy elfogadod teljes egészében, mint mondjuk Kerekes Vica, vagy nem vagy hajlandó vetkőzni. Egy csomó helyzetben nem éreztem szükségét, hogy levetkőztessem a színészeimet, amikor meg szükségét éreztem, falakba ütköztem. Volt olyan, hogy valakivel meg volt előre beszélve, hogy le fog vetkőzni, de aztán nem vetkőzött le a forgatáson. Nem főszereplőkről beszélek, az ő esetükben pontosan tudtam, hogy kinek mi fér bele. Azt gondoltam, fontosabb a színészi képesség, mint a vetkőzési hajlandóság.

Nem lehet ezt szerződésbe foglalni előre?

Dehogynem, és ezt meg is tettük, de senkit nem érdekel a szerződés abban a pillanatban. Ott van egy 50-60 fős stáb, elképesztő mennyiségű technikai eszköz, meg a helyszín kibérelve. Óriási költsége van a forgatásnak. Monopolhelyzetben vannak a színészek, nem reális, hogy ilyenkor keménykedsz velük. Nekem is nagy tanulság volt ez. Lehet, hogy forradalmat fogok csinálni, és legközelebb csak az jöhet el castingra, aki eleve meztelenül érkezik.

A filmből kiderül, hogy az utcai füttyögésről nagyon rossz a véleményed. Van olyan nő szerinted, akinek ez imponál?

Szerintem az ilyenfajta keresetlen, otromba, erőszakos megnyilvánulások senkinek nem esnek jól. A füttyögés, beszólás, bekurjantás, a „sunáználak, anyukám, bugyidat mutassad!” nagyon nem oké.

_mg_6719r.jpg
Herbai Máté operatőr, Radnay Csilla és Nagypál Orsi a Nyitva forgatásán | Fotó: Piti Marcell (Megafilm)

 

A Nyitvában te is felbukkansz egy jelenetben, pedig korábban azt mondtad, nem tudsz egyszerre rendezni és szerepelni. Milyen élmény volt a kamera elé állni?

Herbai Máté operatőrrel kitaláltuk, hogy legyen egy cameóm a filmben. Inkább csak amiatt stresszeltem, hogy ezzel lassítom a forgatást, mert még vissza is kellett néznem magamat. Vicces volt, mert Máté instruált. Megcsináltam a jelenetet, úgy éreztem, nagyon jól sikerült, erre Máté kidugja a fejét a kamera mögül: „Orsi, sok”. Álltam ott leforrázva, aztán nagyon röhögtünk. Utána nagyon visszavettem.

Párszor néma statisztaszerepben is neves színészek tűnnek fel a filmben. Kísértés volt, hogy ne adj Mucsi Zoltánnak egy mondatot?

Nem, eleve az volt a szándékunk, hogy a háttérben marad. Egy évre össze voltam zárva Kapával a Tóth János alatt. Mesélte, hogy ő mennyire bírja azokat az amerikai filmes gegeket, amikor egy híres színész csak úgy átsétál a képen. Mondtam neki, ha ez a vágyad, én nagyon szívesen valóra váltom. Így került Mucsi sörösüveggel a buszra.

42993673_243247463026090_87.jpg
Mucsi Zoltán a Nyitva forgatásán | Fotó: Piti Marcell (Megafilm)

 

A Nyitva forgatókönyvében voltak olyan részek, amiket a Filmalap máshogy akart volna?

Nem erőltettek rám semmit. Nagyon érdekes volt a forgatókönyv-fejlesztés, mert azt vettem észre, hogy ülök ezeken a megbeszéléseken, és egyszer csak kitör egy vita arról mondjuk, hogy a csókolózás megcsalásnak számít-e. Elkezdtek az emberek a saját magánéletükről beszélni. Azt gondoltam, hogy jó, akkor ez működik, ha még egy ilyen helyzetben is beszélgetést generál a témafelvetés.

Felteszem, érdeklődéssel figyelted, amikor begyűrűzött Magyarországra is a #metoo mozgalom. Szerinted lesz hatása?

Szerintem sokan elgondolkodnak majd azon, hogy mit engednek meg maguknak, és sokan elgondolkodnak, hogy mit engednek meg másoknak. Biztos vagyok benne, hogy ennek van hatása, csak nem biztos, hogy olyan, amit mindenki kitárgyal a nyilvánosság előtt. De hidd el, erről rettenetesen sok szó esett filmes és színházi körökben is.

_mg_7706r.jpg
Nagypál Orsi (középen, fülhallgatóval) a Nyitva forgatásán | Fotó: Piti Marcell (Megafilm)

 

Foglalkoztat, hogy hányan fogják megnézni a Nyitvát a mozikban?

Persze. Rettenetesen izgulok, nagyon érdekel, mi lesz a nézőszám, de próbálok nem gondolni erre, mert most már nincs ráhatásom. Annyit tudtam tenni, hogy megcsináltam a filmet olyanra, amilyen lett, és remélem, hogy ad majd valami jót a nézőknek, és nem úgy állnak fel a moziban, hogy elcsesztem két órát az életemből.

Voltak pofára esések a karrieredben, az előző filmterved például négy év után hiúsult meg. Ezen hogy tudtad magad túltenni?

Erre Lengyel Balázsnak volt egy nagyon jó dumája egyszer: ebben a szakmában, amit mi választottunk magunknak, nem tehetünk mást, mint keljfeljancsinak lenni. Behúznak egy nagyot, kidőlsz, és ugyanazzal a lendülettel vigyorogva és lelkesen felállsz.

interjú: Varga Ferenc
headerfotó: Valami Hektor

https://recorder.blog.hu/2018/10/11/_kiverte_a_biztositekot_hogy_a_monogamiat_meg_merem_kerdojelezni_nagypal_orsi-interju
Filmrecorder. "Kiverte a biztosítékot, hogy a monogámiát meg merem kérdőjelezni" - Nagypál Orsi-interjú
süti beállítások módosítása