Lemeztáska – Son Lux

2018.10.05. 11:01, rerecorder

son_lux_ny.jpg

A hazánkban már többször is fellépett, rendkívül népszerű Son Lux idén is adott egy koncertet a Dürer Kertben márciusban, amire egy hónappal a buli előtt elfogyott az összes jegy. Október 8-án, jövő hétfőn pótolhatnak azok, akik nem fértek be és ismételhetnek a rajongók az Akváriumban. Hogy segítsük a hangolódást, megkérdeztük Ryan Lott zenekaralapító-dalszerző-énekes-billentyűst hatásairól, kedvenc zenéiről – utóbbiba a trió másik két tagja is beleszólt.

(az interjú első felében Ryan Lott válaszolt)

Kedvenc zene gyerekkorból

blue.jpgAz első lemezemet ajándékba kaptam és a mai napig az egyik kedvencem. Joni Mitchelltől a Blue.


Legkorábbi zenei emlék

Az első zenei emlékeim családi autós kirándulásokról származnak. Ötéves koromban keresztülautóztunk az országon és emlékszem, ahogyan bizonyos dalok újra és újra felhangzottak az autómagnó rádiójából.


Első lemez, amit saját pénzeden vettél

A cd-k csak tinédzserkoromban jöttek divatba, így kisebb kölyökkoromban kizárólag kazettákat hallgattam.  Amikor először vettem zenét a saját pénzemen, akkor rögtön két kazettát vásároltam. Az egyik Elton Johntól volt a Goodbye Yellow Brick Road, a másik pedig Beethoven két zongoraversenyének felvétele volt. Azt hiszem az 1. és a 3. zongoraversenyé.


Zene, ami zenélésre késztetett

bartok.jpgBartók Bélától a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára. Az a felvétel, amit a Chicago Symphony Orchestra adott elő Fritz Reiner vezényletében.


Koncert, ami megváltoztatta az életed

Az első néhány Son Lux-fellépés zenekarként Iannel (Ian Chang dobos – a szerk.) és Rafiq-kal (Rafiq Bhatia gitáros – a szerk.).


Zenék, ami a Son Lux indulásakor hatottak rád

Portishead, Arvo Pärt, Sigur Rós, Radiohead, Bartók, Ligeti és rengeteg boom bap hiphop.


Zenék, amik a
Sisyphus (szupergrup Sufjan Stevens-szel, Serengetivel és Ryan Lottal) első EP-jére és albumára hatottak

Mindhármunk számára mindenhonnan érkeztek inspirációk ezekhez a lemezekhez. És azt hiszem mind inspirálódtunk egymás által is.


Hatások a Son Lux idén megjelent ötödik stúdiólemezéhez, a Brighter Woundshoz

Mindhárman zenei mindenevők vagyunk, úgyhogy lehetetlen megfogalmazni. Amit viszont mindhárman nagyon szeretünk, és aminek mélyen adósai vagyunk, az a sokféle tradicionális afrikai zene. Ez a hatás a felszín alatt ott van mindben, amit létrehozunk. Most először, ezen a turnén vagyunk együtt egy olyan zenésszel, aki ezen tradíciók egyikét képviseli. SK Kakraba (aki Budapesten is fellép a Son Lux előtt – a szerk.) a gyil mestere, ez a hagyományos ghánai hangszer hasonló a marimbához és a xilofonhoz. Remek lemezei vannak, amik digitálisan és vinylen is beszerezhetők.


A következő válaszok elé megjegyzést tett a Rafiq, innentől ő és Ian válaszolt: „Számunkra lehetetlenség abszolút kedvenceket megnevezni, minden zsánerben túl sok van ahhoz, hogy csak egyet válasszunk. A válaszokban így azért megnevezünk olyanokat, amiket nagyon szeretünk, de ezeknek nem az egyetlen kedvenceink.”


Kedvenc indiepop/rock zene

deerhooffriendopportunity.jpgIan: Friend Opportunity (a Deerhoof 2007-es LP-je).


Kedvenc elektronikus zenei lemez

Rafiq: Flying Lotus: Los Angeles.


Kedvenc filmzene

Rafiq: Angelo Badalamenti: Twin Peaks.


Minden idők legjobb lemeze

Ian: Dawn Of Midi: Dysnomia.


Zene, amitől boldog leszel

Ian: Toumani Diabaté, Sidiki Diabaté: Toumani & Sidiki.


Kedvenc heartbreak album

Rafiq: Radiohead: A Moon Shaped Pool.


Kedvenc szombat esti lemez

Ian: Little Dragon: Machine Dreams.


earl_h.jpgKedvenc vasárnap délelőtti lemez

Rafiq: Earl Hines: Paris Session.


Kedvenc zene utazáshoz

Rafiq: Alice Coltrane: Journey In Satchidananda.


Bűnös örömök dal

Ian: Janet Jackson: LUV.


Kedvenc 2018-as lemezek

Rafiq: mmph: Dear God, Hanna Benn: Divide, Jonsi, Paul Corley, Alex Somers: Liminal, MXXWLL: Beats Vol. 1.


az idei Son Lux-album, a Brighter Wounds



és a The Fool You Need klipje: 

https://recorder.blog.hu/2018/10/05/lemeztaska_son_lux
Lemeztáska – Son Lux

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6414282959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása