Engem érints, ne a képernyőt - Rec.hu

2018.10.04. 18:26, RRRecorder

pete_promo1.jpg

Diszkógömb a mikróban, számítógépözvegy, igazi ellenőr. A magyar downtempo egyik kulcslemeze újra, hiphop-soul-jazz Mármint Gaye-jel, rockzenész, aki nem nézi le az elektronikát. A hűség szexi! A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Szeptember 12-én jelent meg Palya Bea új lemeze, a Hazatalálok, legalábbis CD-n, mert a netre - első körben a YouTube-ra és a Deezerre - darabonként kerünek ki az új dalok. Elsőként a Hazatalálok én című klipes dal, amibe nem véletlenül kerültek be az énekesnő legnépszerűbb - a YouTube-on már hárommilliós nézettségű - Szabadon részletei; mint a leírásában olvasható: "ahogyan az életemet írtam épp újra, úgy vettem sorra a korábbi dalom, a Szabadon szavait és hangjait". Azóta még három másik is hallható online, alább a mókás, bár témájában nem épp felhőtlen Számítógépözvegy (ebből származik a cikk címe); itt van az Édesbús teher, aminek tanulsága: "a hűség izgalmas, a hűség szexi"; itt pedig az Amúgy egy jó ember, ami arról szól (női szemmel, de nem feltétlenül), hogy "hogyan marasztaljuk benne magunkat olyan kapcsolatban, ami már nem jó nekünk". HonlapFacebook.


A magyar downtempo / triphop egyik kulcslemeze, Savages Five Finger Discount 2008-ban jelent meg, limitált példányszámú CD-n. 2016-ban a görög Melting Records adta ki újra vinylen; a kísérőszövegben az olvasható, hogy egyes számok, például a You're My Chocolate különösen népszerűek lettek a görög downtempo szcénában. Most pedig, az eredeti megjelenés után tíz évvel itt a kibővített verzió a Mana Mana gondozásában (ennek egyik alapítója Savages, a másik állandó társa, Suefo). A Five Finger Discount - The Rarity Shop Expansion második lemezén demóverziók, ritkaságok és remixek találhatók. Az, hogy demó, itt azt jelenti, hogy ez a zene nem olyan sűrű, mint ami az eredeti albumon hallható, és ami annak egyik vonzerejét adja, kiemelve a műfaj átlagából (a másik vonzerő meg a különösen vidám, önfeledt hangulata). De ha nem a végső verziókhoz viszonyítgatunk, hanem önmagukban hallgatjuk ezeket a számokat, akkor nem lesz hiányérzetünk, jól működő downtempo darabok ezek is. (A Mana Mana Bandcampjén található lejátszóban a második lemez régi-új számai hallhatók csak; maga a Five Finger Discount a Melting Records oldalán hallgatható végig.) Savages y Suefo Facebook


A Fafafa nevű zenekart / projektet a nagylemezzel legutóbb 2017 elején - ráadásul itt a Recorderen - jelentkező Fülöp "Fancy Dress Party" Péter hozta össze, többek között zenekarának volt tagjaival (akik közül néhányan az Urbanplayer szerint a titokzatos Sex Ridersben is játszanak, kezd oszlani a misztérium!). Nyolcszámos első albumuk meglehetősen repetitív, gitáros-elektronikus újhullámos tánczene, erős lo-fi ízzel, és az is jólesően érződik rajta, hogy a zenekar hitvallása nagyjából annyi, hogy "számokat írni tök jó, valszeg majd írunk még sokat" (bár ezután az is ott van, hogy "vagy fasztudja"). Van egy videó isFancy Dress Party Facebook


Csütörtök este, cikkünk megjelenése után nem sokkal kezdődik a Budapest Ritmo, részletes ajánlónk itt olvasható, viszont e rovatba kínálkozik a felvezető videó: villamosos gerillakoncert a Recorderen többször méltatott Dalinda énektrióval. A kommentek nagy része egy csomó szívecske, nem véletlenül. Van benne ellenőr és bácsi is, és állítólag egyikük sem beépített, hanem igazi ellenőr és igazi bácsi. (Itt van egy másik, rövidebb is.) HonlapFacebook, legközelebbi koncert: október 4., Szimpla Kert.


Többször írtunk már az instrumentális hiphoppal foglalkozó Blunt Shelter kiadóról (legutóbb itt - itt pedig interjúnk olvasható). A legújabb megjelenésük az Angliában élő magyar Soul:Ctrl debütáló EP-je. A leírás trippy elektronika és aranykori lo-fi boom bap keverékét ígéri, és ezt is nyújtja a 12 szám, különböző arányokban: hol wonky-s struktúrák és kattogások, hol meg klasszikus jazzes hangminták dominálnak. Az ezt megelőző, nyár végi Blunt Shelter-kiadvány pedig a svéd Sraw rövidke válogatása korábbi számaiból, leporolva és átstrukturálva. Ritkán hallani ennyire szellemes instrumentális hiphopot. Soul:Ctrl Facebook


A PrePost Records improvizatív koncertek felvételeit adja ki kazettán és digitálisan. Legutóbbi megjelenésük Baen Mow+Czrjk, vagyis Molnár Bence (Rhodes, szinti) és Czirják Tamás (dob, Moog basszus) duója. Ők az Amoeba tagjai (Czirják Tamás amúgy most Palya Beával is zenél), így nem meglepő módon hiphopos-soulos jazzt játszanak, vagy ugyanezeket más sorrendben. A két hangszerre csupaszított megszólalás és a hangulat, a lüktetés izgalmasan hat egymásra. A Jazzbois néven adott koncerten néhány számban fellépett az - egyszer Mármint Gaye néven bemutatkozó - Sabák Péter (interjúnk itt), és a Slow Village-tag Nash is. Ők hallhatók a kazetta A oldalán (a fizikai kazetta mellett az itt található lejátszóban - ugyanott letöltés is van, akár veszteségmentes is, ajánlott adományozni is mellé), míg a B oldalon csak a két hangszeres. A zenében idézetek hallhatók a Slow Village és az Amoeba mellett J Dilla, Flying Lotus, D'Angelo és Yussef Kamaal számaiból is. Alább a Kisüzemben adott két koncert közül a második, az instrumentális felállás videófelvétele. Amoeba FacebookPrePost Records Facebook.


Pete
(avagy PƎTE) Dénes Ádám gitáros, dalszerző, producer, aki főleg rock és metalzenekarokban játszott (Naturus, Toscrew, Mayflower), megjelentette első elektronikus zenei szólólemezét. A múltját azért nem tagadta meg, sok torzított gitár hallható a főként kemény breakbeatekre épülő, helyenként acides buggyogásokat, máshol kórust, egy számban pedig rapet is bevető számokban. Nem egyszer a Prodigy is eszünkbe juthat. A hamarosan CD-n, bónusz számokkal kiegészítve is megjelenő albumhoz tartozó sajtóanyagban Pete talán meglepő nyilatkozatot tesz: "Rock/metál zenészként hajlamosak vagyunk lenézni az elektronikus műfajt, de jelentem, hogy legalább annyi kihívás van ebben is. Beszippantott ez a világ, az biztos, és nem fog elengedni jó darabig." Ő látható egyébként a cikk elején lévő fotón. Facebook


Naponta 2100 videó kerül fel a YouTube-ra, és 21 000 poszt a Facebookra,* amik a közösségi média börtönében és az okostelefonok bűvkörében töltött élet veszélyeire figyelmeztetnek, a valódi valóságot ajánlva figyelmünkbe ezek helyett. (* Nem biztos, hogy egészen pontos adatok.) A Down For Whatever zenekar második magyar nyelvű száma, a Művilág is ebbe a kategóriába tartozik, de ők legalább hozzáteszik, hogy ők sem mások. (Diószegi Kiki énekes a sajtóanyagban: "Ugyanúgy hibás vagyok, és jól látom magamat a sorok mögött.") Ráadásul a metalcore-os zúzás elég meggyőzően hozza a kibukott hangulatot. A Down For Whatever egyébként a napokban első, kéthetes nemzetközi turnéjára Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban. Honlap, Facebook, legközelebbi hazai koncert: október 31., TrafoClub, Gödöllő.


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2018/10/04/engem_erints_ne_a_kepernyot_rec_hu
Engem érints, ne a képernyőt - Rec.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8914281769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.