minimal.jpg

A szegedi minimál Bogart magát ugyan stoner/pszichedelikus rockként határozza meg, de a blues még ezeknél is erősebb a zenéjükben. Mármint a blues nyers, mocskos, mániákus fajtája

minimal_bogart.jpgKiadó: Stoned Ganesha Records

Megjelenés: 2018. augusztus

Stílus: nyers pszicho-blues

Kulcsdal: Barkolepsy, Or A Bestiary Of Barkotic Sleep

A 2008-ban alakult szegedi minimál Bogart 2014-től 2017-ig három instrumentális psych-blues albumot adott ki, főleg az első címe árulkodó: Cosmic Caveman Blues. Az idei lemezen szerepel először ének, pontosabban a gitáros The Stoned Hun épphogy/majdnem éneke, amire a címbeli ugatás is elég jó közelítés (néha szinte a paródia felé közelít, de ez jó). Ezzel párhuzamosan a gitárhangzás sok helyütt morcosabb lett, bár a pszichedelikus megközelítés megmaradt. De az alap a blues – nemcsak a szájharmonika miatt –, a nyers, mocskos fajtából. A számok két szélsőség felé tolódtak: a nyitó három egészen dalszerű lett a jammelés helyett, míg a záró Barkolepsy 28 perces. A többiben is meglévő mániákus hatás itt igazi, beszippantó, vagy inkább vonzó-taszító monomániává tud fejlődni, miközben azért kellően változatos is, végig leköt a zene. Nem érezhető erőlködés, hogy „legyen ez a zenekar mesterműve”, egyszerűen csak az lett. A lemez elkészülte után a harmonikás Big G kilépett, azóta hármasban koncerteznek.

8/10

Rónai András

https://recorder.blog.hu/2018/09/29/minimal_bogart_bark_magic_lemezkritika
Minimál Bogart: Bark Magic (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4514270261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása