Magyarradar + premier – Pixel Cranes: Diamond Shore EP

2018.09.25. 10:13, rerecorder

cover_5.jpg

A Pixel Cranes két kipróbált zenész közös projektje, amit néha pihentetnek, néha meg elővesznek, mint most is, amikor új EP-jüket is bemutatjuk. Alternatív sadrock!

Megalakulás éve: 2015.

Honnan: Budapest/Szeged.

Tagok: Géczi Gergő (gitár, production), Tóth András (ének, szintik); Többi hangszer számonként változó.

Stílus: Alternatív ’Sad-Rock’.

Hatások: Steven Wilson illetve a new-wave prog-rock (Gergő), John Frusciante, Pink Floyd (András) illetve mindkettőnknek: Radiohead.

Kiadók: Pluto Sound (2015-2017).

emc_2597-2.jpg

Történet: 2015-ben egy tehetségkutatón ismerkedtünk meg ahova mindkettőnket a szólóprojektjeink miatt hívtak be. Bár az elejétől fogva gyanús volt, hogy a kommersz média nem a mi műfajunk, közben rájöttünk, hogy tök jól tudnánk együtt dolgozni. Nem sokkal ezután meg is csináltuk első közös számunkat a Magánykalitkámat, illetve a Pixel Cranes kislemezt. 2016-ban aztán kisebb-nagyobb megszakításokkal egy nagylemezen dolgoztunk (melyről egy mini dokumentumfilmet is készítettünk). 2017 elején kiadtuk az Iridescence nagylemezt. Ezek után mindketten félrevonultunk a saját projektjeinkkel foglalkozni (Gergő kiadta a Sungazers-szel a Narrow Lungs EP-t, András meg a Memory Lane 5 LP-t, a No Whales-zel), ezért ekkor takaréklángra került ez a projekt. Az idei év folyamán aztán elővettük a félretett, félkész dalokat, megcsináltuk és úgy döntöttünk, hogy most kiadjuk.

album_art.jpgMegjelenések: Pixel Cranes EP (2015), Iridescence LP (2017) Diamond Shore EP (2018).

Küldetés: Megmutatni, hogy ilyen zene is van Magyarországon.

Jövőkép: Kísérletezni, felfedezni és közben minél több izgalmas dalt írni és megjelentetni. Mindemellett Andrásnak tervbe van véve egy független kiadó alapítása is. 

Mellékprojektek: Sungazers (Gergő), No Whales (András), Dead Like Dinosaurs (ez egy közös projekt volt Fazekas Mátéval, aki amúgy a Sungazers basszusgitárosa), Lowkey Kollektiv (egy elhalt törekvés egy alternatív művész szcéna létrehozására Szegeden, amiből aztán sajnos nem lett semmi, de egy albumnyi anyagot felvettünk – ennek a jövője még kérdéses).

Szexepil: Őszinte, érzelmes dalszövegek.

Legnagyobb eredmény, elismerés: -


és akkor a friss EP, amin remek indietronicás sadrock szól, és egy dalhoz tartozik videoklip, kettőhöz pedig szövegvideo is: 


fotó: 
Emil Chalhoub
lemezborító: Fábian Anna


Pixel Cranes Facebook-oldal

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650.png

 

https://recorder.blog.hu/2018/09/25/magyarradar_premier_pixel_cranes_diamond_shore_ep
Magyarradar + premier – Pixel Cranes: Diamond Shore EP

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7314261505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.