Progmetal örömünnep – a Voivod a Dürer Kertben

2018.09.24. 11:12, rerecorder

voivod_01.jpg

A kanadai Voivod számára Budapest szerencsére ott szerepel a stabil turnéállomások közt, így már sokadszor járnak nálunk, a mostani fellépésnek és turnénak azonban két különleges apropója is volt: egyrészt az új album, a The Wake, másrészt pedig az, hogy idén ünnepli a kalandos történetű zenekar a fennállásának 35. évfordulóját.

A felvezetésért a Grave Pleasures-ből kiszállt Linnea Olsson vezette, három csaj, plusz egy dobos fiú felállású Maggot Heart felelt és habár már a zenéjükben is több helyen felbukkantak voivodos hatások, Linnea egy dalok közti megjegyzése ("minden kislány álma az, hogy a Voivod előtt lépjen fel, szóval most eléggé boldogok vagyunk") tette teljesen egyértelművé, hogy ők is rajongók. Ami egyáltalán nem meglepő, a Voivod ugyanis egészen egyedülálló és technikás stílusa miatt mindig is a "zenészek kedvenc zenekara" típusú formáció volt. A klasszikus thrash metalt keverték teljesen egyedi módon a komplex, de soha nem erőltetetten túlvariált progresszív rockkal, nomeg némi punk- és hardcore-hatásokkal. A régi kedvencek mellett az új lemezről lenyomták mind a három előzetesen kiadott videós dalt és ezek is tökéletesen passzolnak a Voivod életműbe, maximum annyit lehet felróni nekik, hogy a még a 2005-ben elhunyt a gitáros és fő zeneszerző Denis D'Amour, avagy Piggy által írt klasszikusokkal ellentétben ezeknél eléggé kilógnak a dalokból a gitárszólók. Node soha senki nem értett ahhoz úgy, mint ő, hogy a metalban kötelező gitárszólókat a dalok szerves részévé tegye.

A zenekar elég sok krízist élt át a múltban, a jelenlegi felállás viszont látványosan jól működik, a koncertezés érezhetően örömzenélés nekik és ez a hangulat nagyon gyorsan átragadt a közönségre is, így tényleg olyan volt kicsit az egész este, mint valami nagy szülinapi zsúr sok régi baráttal, nomeg embertelen jó zenével.

szöveg + fotók: Frank Olivér (infinitebeat.hu)


Voivod: 

voivod_02.jpg

voivod_03.jpg

voivod_04.jpg

voivod_05.jpg

voivod_06.jpg

voivod_07.jpg

voivod_08.jpg

voivod_09.jpg

voivod_10.jpg

voivod_11.jpg

voivod_12.jpg

voivod_13.jpg

voivod_14.jpg

voivod_15.jpg

voivod_16.jpg

voivod_17.jpg

voivod_18.jpg

voivod_19.jpg

voivod_20.jpg

voivod_21.jpg

voivod_22.jpg

voivod_23.jpg

voivod_24.jpg

voivod_25.jpg

voivod_26.jpg

voivod_27.jpg

voivod_28.jpg

voivod_29.jpg

voivod_30.jpg

voivod_31.jpg

voivod_32.jpg


Maggot Heart: 

maggott_heart_01.jpg

maggott_heart_02.jpg

maggott_heart_03.jpg

maggott_heart_04.jpg

maggott_heart_05.jpg

maggott_heart_06.jpg

maggott_heart_07.jpg

maggott_heart_08.jpg

maggott_heart_09.jpg

maggott_heart_10.jpg

maggott_heart_11.jpg

maggott_heart_12.jpg

maggott_heart_13.jpg

https://recorder.blog.hu/2018/09/24/progmetal_oromunnep_a_voivod_a_durer_kertben
Progmetal örömünnep – a Voivod a Dürer Kertben
süti beállítások módosítása