A magyar kozmoszból az észt klubokba. mïus, Lilly Among Clouds és Girls In Pearls a CAFe Budapest fesztiválon.

2018.09.24. 13:30, Gaines

mius_cafe.jpg

(X) Az elektronikus zene három különböző stílusirányzata kerül terítékre október elején az A38 Hajón. Ami közös bennük, az a kreativitás, valamint az egyedi női hangok, amelyeket most a CAFe Budapest fesztivál hoz össze egy este erejéig.

A headliner a mïus, azaz Álmos Gergely szólóprojektje, amely 2011-ben még nem szólóprojektként indult, hanem Horányi Júliával közösen működött, és adott ki két lemezt is. 2015-ben aztán feloszlott a duó, és attól kezdve már csak a civilben építészként és filmes díszlettervezőként dolgozó férfitag vitte tovább a nevet. A női vokálok azonban ezután sem tűntek el a mïus zenéjéből, sőt: a berlini Sonar Kollektiv által gondozott Eigengrau című nagylemez, az azt követő Isola EP, és a 2018-as Twentytwo 22 által alkotott kozmikus trilógiában felcsendült Hegyi Dóri, Jónás Vera, Laura Hahn és Kasia Kowalczyk hangja, és egy férfiszólam is csatlakozott hozzájuk (Raf Skowroński).

A trilógia Álmos Gergely elmondása szerint zenei kúrát jelentett számára, a mélyponttól „a gyógyulás alatti elszigetelődésen” át a lehetőségek felismeréséig, ilyesfajta reménnyel végződő utat járhatnak majd be a koncertre látogatók is. Többek közt olyan számokkal, amelyeket nemzetközileg is lelkesen fogadtak az utóbbi években: a Torsót a BBC 6 premierelte, míg az idei nagylemez egyes dalait külföldi remixerek vették kezelésbe. Hegyi Dóri (Ohnody) és Raf Skowroński a CAFe Budapest-koncerten is ott lesz, amelynek látványvilágát az Attaray Visual fogja szolgáltatni absztrakt formák vetítésével.

Tavalyi A38-as mïus-koncertrészlet Rafal Skowrońskival:

A Walls című szám az Isola EP-ről:

A háromrészes koncert három európai nemzetet ölel fel, tőlünk nyugatról a német Lilly Among Clouds jelentkezik be grandiózus, szélesvásznú popzenéjével. Elisabeth Brüchner 2015-ös EP-jén (Lilly Among Clouds) és 2017-es nagylemezén (Aerial Perspective) olyasfajta melankolikus, romantikus érzelmi szélsőségeket bejáró, sodró lüktetésű popdalokat jegyez, amelyekben a Florence And The Machine és Lykke Li hatásai egyértelműen felfedezhetőek. Zeneileg is, de énekhangban aztán végképp Florence Welch teatralitását idézi, így nagyszabású buli ígérkezik, csak a változatosság kedvéért most nem Londonból, de még csak nem is Svédországból, hanem egy ötvenezer főnél kevesebb lakosú, dél-németországi városból, Straubingból.

A The Only One klipje Lilly Among Cloudstól:

Akusztikus session:

A keleti elektropopot pedig egy észtországi zenekar fogja képviselni. A Girls In Pearls a belassult végéről fogja meg a dream- és szintipopot, hol a nyolcvanas évek andalító, lustán hömpölygő klubslágerei, hol a kilencvenes évek chillout/lounge-elektronikája iránt nosztalgiázik. Viveli és Vivi Maar (igen, ők egy ikerpár) az észt tévé gyerekkórusában kezdtek énekelni, majd komolyzenei és jazzénekesi képzést kaptak, és még csak néhány éve zenélnek együtt, egyszóval friss, egzotikus, korszellembe illő produkció lesz ez a szintipop a Baltikumból.

A Girls In Pearls az Eesti Laul nevű észt dalversenyen:

Az All In élő változata:


A mïus, a Lilly Among Clouds és a Girls In Pearls október 6-án, este fél nyolctól foglalják el az A38 Hajó színpadát. Jegyek itt kaphatóak. Facebook-eseményoldal.

Az október 5-től 21-ig tartó CAFe Budapest többi programja itt böngészhető.

A 2018-AS CAFE BUDAPEST TOP 10 ZENEI ESEMÉNYE


Hallgatnivalónak pedig itt a mïus idei lemeze:


Itt pedig a Lilly Amoung Clouds-album:

https://recorder.blog.hu/2018/09/24/a_magyar_kozmoszbol_az_eszt_klubokba_m_us_lilly_among_clouds_es_girls_in_pearls_a_cafe_budapest_fesz
A magyar kozmoszból az észt klubokba. mïus, Lilly Among Clouds és Girls In Pearls a CAFe Budapest fesztiválon.

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1014259875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.