„Mások dalai tökéletesebbé tették az életemet” – Jason Pierce (Spiritualized)-interjú

2018.09.18. 19:03, rerecorder

spiritualized_by_juliette_larthe_preview-1440x810.jpg

Jason Pierce-ről, a brit zajos pszichedélia és spacerock egyik óriásáról élhet az a kép a zenerajongókban, hogy nehéz ember, valójában viszont – most, hogy másodszor volt szerencsénk beszélgetni vele – ismét az derült ki róla, hogy egy végtelenül rokonszenves, remek interjúalany. Oké, volt miről beszélgetni: And Nothing Hurts címmel letette az asztalra az év egyik legjobb lemezét, a Spiritualized nyolcadik albumát. A 65. Recorder magazinban megjelent interjú bővített változata következik.

Az új lemez nyitódala, az A Perfect Miracle pontosan olyan, mintha egy nagyszabású lemez gigantikus zárószáma lenne – és ezt a trükköt nem először alkalmazod.

spiritualized_and-nothing-hurt_digital-3k-album-art.jpgValaki azt mondta néhány napja, hogy a lemezen van hat-hét olyan dal, ami más albumokon záródal lenne és én nagyon hálás vagyok az ilyen dicséretekért. És valóban, több dal is akad az LP-n, amely működik elköszönésként, nagyszabású lezárásként. Amikor lemezt készítek, ez az idea mindig ott van a háttérben, legalábbis azt mindenképpen szeretném, hogy az összes dal emlékezetes legyen. Hiszen nagyon nehéz folyamat létrehozni egy nagylemezt, nagy küzdelmek vannak a megvalósítás mögött, nem szeretnék elvesztegetni semmilyen lehetőséget jelentéktelen dolgokra. Törekszem a szépségre, arra, hogy valami gyönyörűt alkossak.


Az előző lemezed hat évvel ezelőtt jelent meg és úgy tűnt, hogy a készülő alkotás nehéz szülés, azt is nyilatkoztad közben, hogy úgy érzed ez lesz az utolsó albumod, és hogy már annyi témát és ötletet megvalósítottál, hogy „nincs értelme új dolgot létrehozni, hacsak a végeredmény nem lesz jobb, mint a korábbiak.” Mikor érezted azt, hogy megéri befejezni ezt a lemezt, mert tud majd újat, akár jobbat is nyújtani?

Nem sokkal a 2012-es Sweet Heart Sweet Light után, szóval úgy hat éve elkezdtem dolgozni az új dalokon, idővel összejött egy lemeznyi belőlük, amikről azt gondoltam, hogy fel lehet venni őket, jók lesznek egy nagylemezhez, de egy idő után azt éreztem, hogy egészen pontosan ugyanott járok, ahol már jártam korábban. Hogy egyhelyben toporgok. Azt éreztem, hogy nem tudom, merre induljak tovább. Aztán két éve, 2016-ban adtunk néhány koncertet egy tizenötfős zenekarral és egy gospelkórussal, amelyeken a majdnem húszéves Ladies And Gentlemen We Are Floating In Space című lemez (1997-ben jelent meg – a szerk.) anyagát játszottuk és ez megadta a szükséges lökést ahhoz, hogy tudjam, mit szeretnék elérni. És főleg, milyen monumentális hangzással. Szerettem volna felvenni a lemezt egy olyan helyen, mint amilyen a Columbia stúdió volt (minden idők egyik legjobbnak tartott, legendásan szépen szóló stúdiója New Yorkban, amely 1981-ben zárt be – a szerk.), de persze ehhez nem találtam meg az anyagi hátteret. Így kénytelen voltam meghozni azt a nehéz döntést, hogy magam veszem fel a lemezt, otthon, a házistúdiómban, és ez a lemezrögzítési folyamat rengeteg nehézséggel járt.


Új terep volt számodra házistúdióban, egyedül dolgozni a dalokon, egyedül rögzíteni azokat. Meg kellett tanulnod, hogyan lehetséges ez, pláne az, hogy olyan hatást érj el, mintha a Columbia stúdióban rögzítetted volna az anyagot. És ez küzdelmes munka hallatszik is az And Nothing Hurts-ön, egyáltalán nem olyan, mint egy szobafelvétel.

Azért nem teljesen egyedül oldottam meg mindent, jártak hozzám hangmérnökök tanítani engem és segíteni és játszanak más zenészek is a lemezen. Számos részletet, a doboktól az énekig és a vokálokig stúdióban vettünk fel, de valóban nagyon küzdelmes volt elkészíteni a lemezt. Hetekig, sőt hónapokig kíséreteztem, hogy elégedett legyek egy-egy részeredménnyel. Azon dolgoztam, hogy elkerüljem a nyilvánvaló megoldásokat, hogy kilépjek a hagyományos keretekből, amit egy ilyen felvételi mód kínálni tud. És őszintén szólva, egy idő után már nem is akartam máshová menni rögzíteni.


spiritualized_ny.jpg


Amikor először hallottam az új lemezt, akkor egy autóban ültem és az út menti fák leveleit pont úgy sütötte a nap és fújta a szél, mint amikor az víz hullámain csillog a fény, és ez a végtelenséget nyújtó látvány tökéletesen passzolt az abszolút végtelenség érzését közvetítő zenével. Mit jelent számodra a végtelenség?

Gyönyörű kérdés, félek, hogy a válaszommal csak tönkreteszem. Zenészként az egyik legnagyobb rádöbbenés az volt számomra, amikor rájöttem, hogy egy megjelentetett dal többé nem az enyém, hanem bárkié lehet. És ez egy furcsa, de gyönyörű dolog a zenében. Hogy a közönségé a zene. Évekig dolgozol rajta, addig csak te ismered, de amint megjelenik, utána már bárki hordozhatja magával szintén évekig, és jelenthet neki nagyon sok mindent, amire a szerző esetleg nem is gondolt. És ez rám is igaz, Bach, Brahms, Jerry Lee Lewis, vagy akárki más, akit nagyon szeretek, tökéletesebbé tették az életemet a zenéjükkel. Mások dalai az életem részévé váltak, alakították a személyiségemet. Azt is ahogyan járok, ahogyan beszélek, ahogyan viszonyulok másokhoz, egyáltalán azt, aki vagyok. Sőt, nyilván azt is, hogy milyen dallamokat találok megnyerőnek, amikor írok. És ez a zene igazi csodája.


A lemez második száma, az I’m Your Man egyfajta reflexió Leonard Cohen azonos című dalára? Ez a te verziód arra, hogy ki is vagy valójában?

Egy újságíró barátom mondta, hogy ez a dal közelebb van a valós személyiségemhez, mint bármelyik korábban írt dalom. De persze egyáltalán nincs köze Cohenhez, a címadás csak a lustaságomat tükrözi, viszont egyáltalán nem is bánom, hogy felmerül a neve a dal kapcsán.


A lemez jó része az elfogadásról szól, legyen az életkori kérdés, betegség, bármi nagy vagy kis dolog az ember életében. Ugyanakkor a lemez tónusa alapján azt mondanám, hogy ez az eddigi legoptimistább lemezed. Jól hallom vagy félrehallom?

Optimista vagyok mostanában, még ha nagyon sok minden épp az ellenkezőjét is válthatná ki belőlem. Persze nem kerülöm a sötét témákat sem, de összességében nemcsak optimista hangzása van a lemeznek, hanem a dalok efelé a szemlélet felé is tartanak.


spiritu_tartalomjegyzekhez_mondjuk_img_8618_1.jpg


Azt nyilatkoztad, hogy rengeteg klasszikus zenei művet hallgattál az And Nothing Hurt elkészítéséhez. Mik voltak ezek? És milyen más zenét hallgatsz mostanában?

Az egyik oka, hogy nem akarok többé lemezt készíteni, az, hogy amikor dalokat veszek fel, akkor azt annyira megszállottan teszem, hogy azért hallgatok más zenéket, hogy kitaláljam, ezt vagy azt a hangzást hogyan érték el. És ez tönkreteszi számomra a zenehallgatást, pedig imádom, az egyik legjobb dolog az életben. Van tízezer lemezem, és amikor zenét hallgatok, akkor minden értelmet nyer, a zenében helyükre kerülnek a dolgok. Viszont az elmúlt két évben nem tudtam így zenét hallgatni, nem tudtam élvezni, mert egyre megszállottabban készítettem az új albumot, csak technikai részletek miatt hallgattam mások zenéit. És ez őrület, hiszen a zeném nem fogja megváltoztatni a világot. De most megjelenik végre és újra hallgathatok zenét rendesen.


A zeneiparban ma már a normális, magától értetődő, hogy feloszlott zenekarok újraalakulnak és koncertezni kezdenek, netán lemezt is készítenek. Ugyanakkor sok esetben hervasztó látni, hogy valaki évtizedekkel később próbálja újra ugyanúgy eljátszani a régi dalait. Nyolcvanas évekbeli zenekarod, a noise-rockúttörő Spacemen 3 újraindulására semmi jel nem mutat, épp ezért is kérdezem, hogy szerinted mások – túl a pénzen – miért térnek vissza a múlthoz és te miért nem fogsz?

Annyi minden érdekel az életben, de az, hogy visszatérjek a huszonéves kori önmagamhoz, a legkevésbé sem. Őrült pénzeket ajánlottak, hogy térjen vissza a Spacemen 3, de nem fogunk tudni úgy játszani, mint amikor tizenkilenc évesek voltunk. Nem lesz olyan, miért tennénk úgy, mintha sikerülne? És akkor mi értelme? Most sokkal inkább izgat az, hogy végre élőben is megszólalnak majd az új lemez dalai, mert azokat tényleg apró részekből rakosgattam össze, mint egy puzzle-t. De a közelgő turnén végre egy rendes zenekarral szólalnak meg és ez még nekem is nagyon izgalmas.

interjú: Dömötör Endre
fotó: Juliette Larthe


INDULÁS, SPACEMEN 3, KORAI SPIRITUALIZEDOK - ELSŐ INTERJÚNK PIERCE-SZEL A 2012-ES LEMEZ IDEJÉBŐL.


a friss lemez: 

https://recorder.blog.hu/2018/09/18/_masok_dalai_tokeletesebbe_tettek_az_eletemet_jason_pierce_spiritualized_-interju
„Mások dalai tökéletesebbé tették az életemet” – Jason Pierce (Spiritualized)-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6514247935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása