Jungle: For Ever (lemezkritika)

2018.09.16. 10:14, rerecorder

jungle_1.jpg

A 2014-es debütlemezével a Szigetet is megjárt (és ott a Recordernek interjút adó) Brit-szigeteki Jungle elsőre elég jó volt, de még kissé hullámzó színvonalú, másodjára meg - kis meglepetésre - még jobb lett. A zenekar ráadásul november 13-án Pozsonyban élőben is elcsíphető.

jungle.jpgKiadó: XL Recordings / Bertus

Megjelenés: 2018. szeptember

Stílus: szofiszti funksoulpop

Kulcsdal: Casio

Egy arctalan, nemtelen, „misztikus” duó, amely lounge-os, szofisztikált, androgün r&b-popot játszik? A Rhye által 2012-ben bedobott receptet 2013-ban a brit Jungle is kifőzte és ők is egy évvel a felbukkanás után adták ki bemutatkozó nagylemezüket. Amiből kiderült, hogy – szintén a Rhye-hoz hasonlóan – a manchesteri duó igazából élőben egy soktagú, organikusan lüktető formáció, amely jól ötvözi és aztán rejti el az elektronikát a hangszeres részekkel, illetve azok mögé. A címnélküli 2014-es Jungle-anyag persze némileg erősebben gyökeredzett a hetvenes évek hangzásában, nagyjából úgy, mintha a Jamiroquai nem a kilencvenes évek elején próbálta volna lenyúlni Stevie Wondert, hanem a 2010-esekben, és acid jazzes korstílus helyett funktronicával próbálkozott volna. Na és persze a Rhye időtlenül kúl futuroretrójához képest ez nemcsak lounge-osabb, de langyosabb lemez is volt – hullámzó színvonalú, kétarcú, hangulattól függően működő kiadvány. Aztán a Jungle is sokat koncertezett (láthattuk a Szigeten is), aztán a Jungle is évekre eltűnt. Amerikába költöztek (először a dalszerző duó fele, majd a másikuk is), boldogok voltak és a napfényes Kalifornia ihlette az új dalokat. De mégsem alakult minden ragyogóan, ugyanis mindketten szakítottak barátnőikkel és a tipikus brit zenészek beleuntak az amerikai álomhajszoló életmódba, a lelketlen materializmusba. És visszaköltöztek az esős, ködös szülőföldre, kirostálták az USA-ban készült szerzeményeket és a tapasztalatokkal felvértezve újra nekiálltak a munkának. A kaland mégis megérte. A részben Kalifornia, részben a szakítások, részben pedig egy jó ötlet ihlette dalok tartalmasabbak, ízesebbek lettek a debüthöz képest, több bennük az újrahallgatási potenciál – és persze tematikusan is jobban elsüthető a sztorijuk. Az ősz eleji For Ever még elég közeli megjelenés ahhoz, hogy élénkek legyenek az emlékeink az előző évszakról, de már benne van a nyár iránti nosztalgiafaktor is, amivel a következő nyárig kúrálhatjuk magunkat. Okos. Az álomszerű eszképizmus mögül is kiérződik, hogy a debüttel szemben mostanra már meg is élték azt. És az előző eresztés bravúroskodó fúvósai után a luxusvonósok is sokkal jobban működnek ezekkel a sokkal jobb szerzeményekkel, amik konceptuálisan úgy állnak össze, mintha egy „posztapokaliptikus rádióállomás szakítós dalokat játszana és azt hallgatnánk”. Mindez szép és jó, de nagy hiba lenne nem szólni arról, hogy alighanem a Michael Kiwanuka mellett feltűnt, még mindig csak feltörekvő producer, Inflo miatt lett ennyire pazar a For Ever megszólalása. Még biztosan hallunk róla is.

8.5/10

Dömötör Endre


a lemez: 

https://recorder.blog.hu/2018/09/16/jungle_for_ever_lemezkritika
Jungle: For Ever (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr714242839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.