Albumpremier! Ligeti Gyuri Álomgyára: Kegyetlen csodák ideje

2018.08.31. 11:00, rerecorder

ligeti_gyuri_01.jpg

Ligeti Gyuri a kilencvenes évek közepén induló, hosszú és kacskaringós karrier után tavaly adta ki bemutatkozó szólólemezét, ami egyben eddigi legjobb albuma is lett, az erősen személyes Return To Alexandria után máris itt a folytatás, a Kegyetlen csodák ideje című második szólólemez, amelyet a világ leghíresebb lemezstúdiójában, az Abbey Roadon vett fel, pont akkor, amikor az azt leghíresebbé tevő Paul McCartney is ott dolgozott! Premier - a szeptember 3-án megjelenő lemez a hivatalos kiadásig csak itt hallható!

kegyetlencsodakideje_cd.jpgLigeti a magyar zenei életben először The Puzzle nevű zenekarával keltett feltűnést (sokáig Angliában zenéltek), majd a Žagar gitárosaként és a We Are Rockstars énekes-gitárosaként folytatta pályáját, hogy az elmúlt években az egyik legfelkapottabb magyar producer is legyen (dolgozott a Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a 30Y, a Twentees, a The Poster Boy, a Republic, a Kéknyúl, a Törzs, a The Luckies albumain). Tavaly pedig végre teljesen megvalósította azt a zenei világot, ami ő maga. A friss LP a Return To Alexandria folytatása, ugyanolyan személyes és ugyanúgy mindent egyedül játszott fel Ligeti: „minden hangszeren én játszom most is, mint az Alexandrián, és én is kevertem, csak a masztert csinálta Szabó Szebasztian, viszont ezután már igazi zenekarként megy tovább a projekt a lemezborítón is szereplő Ligeti Gyuri Álomgyára néven, Lahucsky Krisztina basszusgitárossal és Mikolai Petra dobossal. Ezt még azért nem a zenekar vette fel, mert ez az Alexandria folytatása, ugyanolyan személyes anyag, és szükségszerű volt, hogy mindent én játsszak. A következő lemezen viszont már a lányok is játszanak majd.”

alomgyar_02.jpgA dalszerző-zenekarvezető azt mondja a már létező felállásról, hogy „16 éves korom óta terveztem ezt a zenekart és most végre eljött az ideje, minden összeállt, hogy megcsinálhassam. A legnagyobb inspiráció a két legkedvesebb zenészem volt, akiket ma is ugyanúgy szeretek, mint mikor megismertem őket: Hendrix és Prince. Ez a gyerekkori álmom és a zene, amit mindig is akartam színpadon játszani.” 

„A lemez címe egyik legkedvesebb könyvem – Stanislaw Lem: Solarisának – utolsó mondatában található, és ez a hit, vagy „valami” jellemző az összes dalra, a szövegében és zenéjében is” – mondja a szerző a Kegyetlen csodák ideje című lemezről, amit - nem tévedés - az Abbey Roadon vett fel Szabó Balázs Zalán jóvoltából. Na jó, de hogyan került egy magyar előadó a világ leghíresebb stúdiójába? Ligeti György meséli a sztorit: „ami az, hogy régi ismerősömet, Zalánt – akinek anno még londoni korszakomban kevertem ingyen zenéjét, és ő hangmérnök lett, ráadásul annyira jó, hogy – felvették ide állásba, hangmérnökként. De nagyon tehetséges zeneszerző is, a Libido, és a Glory Hole énekes-gitárosa volt. Mivel most referenciát gyűjt, meghívott, hogy viszonozza a szívességet. Az óradíj: 1000£. Lenne...” És ha az ember az Abbey Roadon vesz fel lemezt, akkor mi tehetné az élményt teljessé? Az, hogy a hely legnagyobb élő legendája, Paul McCartney is ott dolgozik éppen. A tavaly novemberi lemezfelvétel idején pontosan ez történt Gyurival, de erről több részletet sajnos nem oszthat meg.

abbey_road_ny.jpg

ligeti_abbey.jpg

jobb oldalon Szabó Szebasztian maszterelő 

40468039_515309552214004_5647965969440571392_n.jpg

háttal Szabó Balázs Zalán hangmérnök


LIGETI GYÖRGY KEDVENC ZENÉI LEMEZTÁSKA ROVATUNKBAN.

Lent indítható a lemez, itt pedig a szerző kommentárjai a dalokhoz: 


1. Psssszt!

Ez a dal magáról a valódi, mély, nem sekélyes Kapcsolatról es kapcsolódásról szól, ami az emberi létezés oka és értelme.


2. Míg a Föld megáll

Mivel tényleg az Alexandria folytatása ez a lemez, bármennyire is más a zenei stílus, aki ismeri azt a lemezt, minden szót érteni fog ebből a dalból.


3. Mindenki 1

Ez tulajdonkeppen az az Ars Poetica, amiről ez a zenekar, meg az egész életem újra szól, de az Alexandria kapcsán beszeltem hosszan erről a visszatérésről, úgyhogy most nem is mondanék többet... :)


4. Össze-vissza

Ez az egók egymás ellen feszüléséről, arról a se veled-se nélküled kapcsolatról szól, amit szerintem sajnos mindenki ismer. 


5. Valahol...

Ez egy bátorítás mindenkinek, aki valahol pontosan tudja, csak nem sejti, hogy mi az igazi út, amerre mennie kell az életében, de túl sok a „jó barát”, aki mindenfele tanáccsal ellátja és mivel ez a fizikai egy sokkal valóságosabbnak tűnő valóság, mint a szív valósága, ezért inkább hajlamosak vagyunk erre hallgatni, sem mint a szívünkre. De mindig arra kell és akkor semmi bajunk nem lehet az életben.


6. Jöjjön!

Ez egy régebbi dal újrafelvétele, ezt nem tavaly írtam, de pontosan arról szól, amit a szöveg mond, még ha néhol gnosztikusnak is tűnik, szó szerint értelmezhető, ahogy majdnem minden dal a lemezen egyébkent. Amikor egy kapcsolat rosszra fordul, az ember az éghez fordul segítségért.


7. Nem várunk

Ez tulajdonkeppen maga az éghez fordulás.


8. Mit követtünk el...?

Ez a dal azt járja körbe, hogy hogyan fordulhat valami a nagyon jóból rosszba, hogy kerülhetünk az Égből hirtelen a Földre, és ilyenkor vannak emberek - mint például én - akik belemegyünk karmikus kérdésekbe is.


9. Higgy bennem!

Ez a dal a Mindenki egy érzésnek az egyéni megvalósulását írja le. Azt az érzést, amikor minden teljes az ember életében. Ez egy levél helyetti üzenet és néhány „látomásom” szerepel a szövegben.


10. Csillagfényben

Ez pedig ugyanennek az érzésnek a gyakorlati megvalósításáról szól, a jövőt a jelenbe hozva és kifejezve azt, hogy az egész világegyetemmel egyek vagyunk, ami nem létezhetne nélkülünk, bármennyire furcsa lehet ezt így olvasni.


a zenekar első koncertje a frontember szülővárosában lesz, Facebook-eseményoldal


és akkor a szintén remek második Ligeti Gyuri-szólólemez, már Ligeti Gyuri Álomgyára néven, a Kegyetlen csodák ideje


nyitókép és lemezborító:
Jancsikity Gergely
fotó a láynokról: Hinkelmann Alexandra

Ligeti Gyuri Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2018/08/31/albumpremier_ligeti_gyuri_alomgyara_kegyetlen_csodak_ideje
Albumpremier! Ligeti Gyuri Álomgyára: Kegyetlen csodák ideje

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1514213629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.