Nemes célt támogatsz, ha veszel egy képet, ami egy Quimby-dalt örökít meg

2018.08.28. 13:30, rerecorder

jamborevakaoszamigosz.jpg

Kilenc fiatal grafikus egy-egy Quimby-dalt formált képpé, amiket mostantól a zenekar szeptember 7-i Budapest Park-os koncertje előttig bárki megtekinthet a helyszínen. A képekre pedig licitálni is lehet, a befolyt összeggel egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatnak.

A Quimby dalai képzőművészeti alkotásokként köszönnek vissza. A Budapest Park felkérésére kilenc fiatal grafikus illesztette képre a zenekar egy-egy szerzeményét, és ennek köszönhetően most azok is megismerhetik ezeket a számokat, akik sosem hallhatták a dalokat – a rajongók pedig úgy találkozhatnak az ismert dallamokkal, ahogy még sosem látták őket.

A felkért művészek – Biacsics Renáta, Csató Csenge, Csordás Levente, Jámbor Éva, Kalászi Benjámin, Lovrity Anna, Moravszki Kata, Szabó Zsófi és Szurcsik Erika – mindegyike sajátos, markáns látásvilággal rendelkezik, ezt keresztezték a Quimby szürreális álomvilágával.

A kiállítás augusztus végén nyílt meg a Budapest Park Pop-up galériájában, a licit augusztus 27-én indult, az egyes győztesek pedig hazavihetik a kedvenc számaikat, képen. Az online árverésből befolyt összeget teljes egészében a siketeket segítő JEL Alapítványnak ajánlották fel a részvevők.


KÉPZŐMŰVÉSZET ÉS POPZENE KAPCSOLÓDÁSI PONTJAI FÓKUSZTÉMÁNKBAN.

és az alkotások, amelyekre licitálni lehet: 

Biacsics Renáta, Unom

biacsicsrenataunom.jpg


Csató Csenge, Don Qujiote ébredése

csatocsengedonquijote.jpg


Csordás Levente, Bordély Boogie

csordasleventebordelyboogie.jpg


Jámbor Éva, Káosz Amigos

jamborevakaoszamigosz.jpg


Kalászi Benjámin, Otthontalanság otthona

kalaszibenjaminotthontalansagotthona.jpg


 Lovrity Anna, Fekete L'Amour

lovritykatafekete_l_amou.jpg


Moravszki Kata, Most múlik pontosan

moravszkikatamostmulikpontosan.jpg


Szabó Zsófi, Káosz Amigos

szabozsofiakaoszamigosjpg.jpg


Szurcsik Erika, Halleluja

szurcsikerikahalleluja.jpg

 

Címkék: quimby budapest park
https://recorder.blog.hu/2018/08/28/nemes_celt_tamogatsz_ha_veszel_egy_kepet_ami_egy_quimby-dalt_orokit_meg
Nemes célt támogatsz, ha veszel egy képet, ami egy Quimby-dalt örökít meg
süti beállítások módosítása