A Spotifyon csak a hiphop kell a népnek

2018.08.28. 10:40, Gaines

spotify_drake.jpg

A streaming szolgáltató idén is közzétette a nyár legtöbbet hallgatott dalainak listáját, amiből arra a nem meglepő következtetésre juthatunk, hogy a hiphop dominálja a közízlést, bár az azért így is érdekes, hogy milyen mértékben szorított ki majdnem minden más műfajt.

Főleg Amerikában brutális a hiphop túlsúlya: Drake hat helyet csípett meg a húszból, plusz egy hetediken vendégszerepel, a nyár elején elhunyt XXXTENTACION négyszer bukkan fel a listán, a SoundCloud rap egy másik képviselője, Juice WRLD a második leghallgatottabb track, sőt még Kanye West is felkúszott a 15. helyre. A lista élén mind az USA-ban, mind nemzetközileg Drake In My Feelings című slágere áll, részben a számot övező virális őrület miatt, részben mert a Spotify orrba-szájba reklámozta a Scorpion című lemezt, de tény, hogy elképesztően sokan, több mint egymilliárd ember streamelte világszerte. A nemzetközi listán előkelően végzett még Cardi B is, ezüstérmes lett a Maroon 5-val közös dalával, a Girls Like You-val, a dobogó harmadik helyére pedig saját szerzeményével, az I Like It-tal állhattot fel.

MI MINDENT ADOTT NEKÜNK A STREAM?


A húszas listákon tényleg nagyítóval kell keresni az olyan dalokat, amiknek semmi köze nincs a hiphophoz vagy az rnb-hez: a trance-mester Tiësto is azért került fel, mert ott üdvözölheti a közreműködők között Post Malone, mint ahogy a Maroon 5 sem a saját zsánerük érdemei miatt ilyen hallgatott. A kevés kivételek közé tartozik a 5 Seconds of Summer ausztrál pop-rock himnusza, a Youngblood, bár ebben is több a pop, mint a rock, illetve az is leszűrhető, hogy ha a popslágerek nem hiphop beütésűek, akkor elektronikus alapokkal még helyzetbe kerülhetnek, erre jó példa Selena Gomeztől a Back To You, valamint a Calvin Harris / Dua Lipa és a Clean Bandit / Demi Lovato párosok klubszámai. De az amerikai piacon még ezek is megritkultak az előző évekhez képest, amikor a Twenty One Pilots vagy az Imagine Dragons még felfért ott a legjobb tíz-tizenöt közé. A tavalyi első helyezett Despacito utódja, a Te Boté című spanyol dal remixe is csak a nemzetközi listán került be a legjobb húsz közé.


Az első helyezett:


Cardi B + Maroon 5:


És az új Despacito:

Címkék: drake spotify cardi b
https://recorder.blog.hu/2018/08/28/a_spotifyon_csak_a_hiphop_kell_a_nepnek
A Spotifyon csak a hiphop kell a népnek

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2814207493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.