Sophie: Oil Of Every Pearl’s Un-Insides (lemezkritika)

2018.08.26. 12:09, rerecorder

sophi2e-6_4_2018.jpg

Sophie a PC Music és a waporwave farvizén sodródott be a kortárs elektronikus zene fontos alkotói közé, idei első hivatalos nagylemeze az év egyik ünnepelt albuma.

sophie-oil-of-every-pearls-un-insides-1.jpgKiadó: Transgressive / [PIAS]

Megjelenés: 2018. június

Stílus: futurepop, dekonstruált klubzene

Kulcsdal: Immaterial

Sophie 2013-ban megjelent első dalának címével mintha lezárt volna egy életművet, azt mondta, hogy „semmi más mondanivalóm nincs”. Pedig az általa készített, itt még egészen hagyományos, majd egyre kicsavartabb klubzene nagyon is sokat mondott a kétezertizes évek elektronikus tánczenéjéről. Sophie maga (született Samuel Long, ma már Sophie Xeon) tényleg nem mond sokat, alig nyilatkozik, identitását is sokáig titokban tartotta – legújabb és első rendes klipjében, a friss nagylemezt beharangozó It’s Okay To Cryban viszont már megmutatja magát teljes valójában. Nyilatkozatai helyett jövőzenés dalai beszéltek, főleg arról, hogy a tánczenében mindig lesz vakmerő újítás. Sophie dekonstruált klubzenéje elsőre minimum furcsa volt, de gyorsan el lehetett hinni róla, hogy a távoli jövőben ilyen lesz a rádióból szóló legkommerszebb slágerzene. A skót dj-producer (aki sokáig Londonban alkotott, most egy ideje már Kaliforniában él) a PC Music kiadó környéki – jobb híján bubblegum bass-esnek nevezett – előadókkal (A.G. Cook, Danny L Harle, Hannah Diamond) is rokonságot mutatott, a kiadóvezető Cookkal volt is közös projektje: a Hey QT sikerdal. Sophie eurodance-szel, happy hardcore-ral, grime-mal játszó, a K-pop és a J-pop inspirációit is megidéző, sajátos, fémes, műanyag, gumiszerű hangokat kreáló technikájára azt mondja, hogy „hiperkinetikus”, jelentsen ez bármit is. Az biztos, hogy hullámvasút-élmény hallgatni dalait és azok semmihez sem foghatók. A korai gyöngyszemeket (Bipp, Lemonade stb.) egy 2015-ös minialbum, a Product gyűjtötte össze, aztán megnőtt a kereslet a producer iránt és Madonnától Charli XCX-ig, Vince Staplestől a Let’s Eat Grandmáig sokakkal kezdett kollaborálni, sokaknak írt dalt, de közben első rendes saját albumát is elkészítette. Továbblépett a rágógumi-jövőhouse-ból és Ash Koosha vagy Arca földönkívüli elektronikájával rokon, Lorenzo Senni poszttrance-ét is megidéző, énekben Ian William Craig manipulált opera-ambientjét eszembe juttató a friss anyag. Súlyos ütemek csapnak nyakon, miközben Sophie egészen személyes hatású szövegeket énekel, amiket persze a tőle megszokott módon old negédes, de szétcincált betétekkel. A lemez első fele a hardlistening mellett poszttrance-t is tartalmaz, majd úsztatós ambientre vált és a Not Okay-jel frusztrál, hogy végre jöjjön egy gigantikus könnyed sláger feloldásképp, amit még egy kilencperces csoda fejel meg zárásként. Eklektikus a debüt, mint Sophie élő szettje is volt az idei Pohodán, de olyan élmény hallgatni, mint a kilencvenes évek közepén egy előremutató Autechre- vagy Aphex Twin-lemezt: itt most bármi megtörténhet és az nagyon jó lesz.

9/10

Dömötör Endre


a remek lemez: 

https://recorder.blog.hu/2018/08/26/sophie_oil_of_every_pearl_s_un-insides_lemezkritika
Sophie: Oil Of Every Pearl’s Un-Insides (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8014200823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.