Madonna tisztelegni próbált Aretha Franklin előtt, de leginkább csak Madonna előtt tisztelgett

2018.08.21. 10:42, Gaines

madonna_4.jpg

Madonna eredetileg azért lépett színpadra az MTV Video Music Awards tegnap megtartott díjkiosztó gáláján, hogy átadja az év klipjéért járó díjat, ám mielőtt felolvasta volna a borítékból a nyertes Camila Cabello nevét (a Havana című szám klipjéért), kihasználta az alkalmat, hogy megemlékezzen egyik személyes példaképéről, a múlt héten elhunyt Aretha Franklinről. A hosszú beszéd azonban felkorbácsolta az internet népének kedélyeit.

Az énekesnő, aki úgy nézett ki, mintha nem lett volna ideje átöltözni az ozorai fellépéséről, leginkább ugyanis saját magáról mesélt, mintegy érintőlegesen említve a soul királynőjét. „Aretha Louise Franklin megváltoztatta az életemet” – fogott bele a pályakezdéséről szóló, körülményes anekdotába Madonna. „Tizennyolc évesen jöttem el Detroitból, 35 dollárral a zsebemben. Arról álmodoztam, hogy profi táncos leszek. Hosszú évek viszontagságai és nélkülözése után végül elhatároztam, hogy musical meghallgatásokra megyek.” Madonna ezek után részletesen kifejtette, miért küldték el a meghallgatásokról – „nem elég magas, túl kirívó, nincs tizenkét oktávos hangterjedelme, nem elég szép” –, míg el nem érkezett a sorsfordító pillanat, amikor is egy francia diszkósztár háttérvokalistákat és táncosokat keresett. Madonna itt kanyarodott vissza Aretha Franklinhez, ugyanis az ő slágere, a (You Make Me Feel Like) A Natural Woman eléneklésével nyűgözte le a francia producereket.

„A zongoristára néztek, aki megrázta a fejét. ’Nem kell kotta’, közöltem. ’Fejből tudom a szöveget, a dalt. A cappella fogom elénekelni.’ Láttam, hogy nem vesznek elég komolyan… miért is tették volna? Majd pont egy nyüzüge fehér csaj fogja teli torokból elénekelni minden idők legjobb soulénekesnőjének a dalát? Ráadásul kíséret nélkül? Mire én: ’Madonna vagyok, baszki!’ Na jó, nem is ezt mondtam, mert akkor még nem voltam Madonna.” Végül feltette a költői kérdést a közönségnek, hogy vajon miért is mondta el mindezt, és az utolsó fél percben megköszönte Aretha Franklinnek, hogy annyi embert – köztük őt magát – inspirálni tudott.

ARETHA FRANKLIN TÍZ LEGJOBB ALBUMA

Egyértelmű, hogy Aretha Franklin valóban nagyon fontos volt Madonna számára – ráadásul Franklin pont Madonna születésnapján hunyt el –, és a gesztus szép lett volna, csak a hangsúly tolódott el kínosan, ahogy arra rengetegen fel is hívták a figyelmet a neten.

Az énekesnő vélhetőleg még idén év vége előtt visszatér egy portugál hatásokat tükröző új lemezzel.

https://recorder.blog.hu/2018/08/21/madonna_tisztelegni_probalt_aretha_franklin_elott_de_leginkabb_csak_madonna_elott_tisztelgett
Madonna tisztelegni próbált Aretha Franklin előtt, de leginkább csak Madonna előtt tisztelgett
süti beállítások módosítása