Elhunyt Aretha Franklin

2018.08.16. 16:27, Gaines

aretha_1.jpg

Életének 76. évében, súlyos betegségben elhunyt Aretha Franklin, a soul királynője. Az énekesnőnél még 2010-ben operálták tumorral, azóta többször mondta vissza koncertjeit egészségügyi okokból; utoljára 2017. november 7-én lépett fel az Elton John AIDS-alapítványa létrehozásának huszonötödik évfordulója alkalmából rendezett gálaesten.

Franklin 1942. március 25-én született a Tennessee-beli Memphisben, az amerikai Dél zenei fellegvárában, a memphisi soul és blues szülőhelyén. Édesapja utazó baptista prédikátor volt, édesanyja pedig elismert zongorista-vokalista, ám Franklin tizedik születésnapja előtt elhunyt, azután a család többi nőtagja segített a felnevelésében. Zenei gyökerei a „millió dolláros hanggal” megáldott lelkipásztor édesapa prédikációiban keresendők: már tizenéves korában magával vitte körútjaira, az úgynevezett „gospelkaravánokra”, hogy templomokban énekeljen, és első lemezszerződését is ő járta ki a lányának, melynek eredményeképp megszületett az 1956-os Songs Of Faith című album.

Franklin nem sokkal később – részben Sam Cooke zenéjének hatására – átnyergelt a gospelről a popzenére, és leszerződött a Columbia Recordshoz. A lemezcég égisze alatt készült korai felvételei fel-felkerültek ugyan az R&B slágerlistákra, de ekkor még se nem aratott komoly közönségsikert, se nem tudott kiteljesedni zeneileg. 1966-ban átkerült az Atlantic Recordshoz, és a rá következő év elején születtek meg az első igazán nagy Aretha Franklin-dalok, amelyek már bátran keverik a gospel, a soul és a blues hatásokat. Az I Never Loved A Man (The Way I Love You) azonnal szupersztárrá avatta, a Respecttel pedig, amely eredetileg Otis Redding szerzeménye, a feminista mozgalom egyik jelentős himnuszát alkotta meg: míg Redding verziójában egy férfi követelt magának tiszteletet a szerelmétől, addig Franklin fordított a dalszövegen, és immár a nőnek járt ki a tisztelet a férfitól. A templom gospel éneklésen edzett, erőteljes hangjával, érzékiségével napjaink dívái is az ő nyomdokaiban járnak.

Az énekesnő a hatvanas-hetvenes években élte a fénykorát, 1968 és 1975 között zsinórban minden évben Grammy-díjat nyert a legjobb női R&B előadó kategóriájában, 1967-68 között 18 hónap alatt 11 dala került fel a slágerlisták első helyére. Olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint az I Say A Little Prayer, a Chain of Fools és a Think, és olyan előadók számait dolgozta fel, mint a Beatles, a Simon & Garfunkel, Sam Cooke és Otis Redding. 1972-ben Amazing Grace címmel dupla lemezes gospel kiadványt jelentetett meg, amely nemcsak karrierjének legsikeresebb lemeze, de a gospel műfaján belül is minden idők legtöbb eladását produkálta.

A hetvenes évek végétől a soul és a gospel felől egyre inkább a pop hangzásvilág irányába mozdult el, ebből a korszakból a Freeway Of Love-val aratta a legnagyobb sikert, de rögzített duettet George Michaellal (I Knew You Were Waiting For Me), szerepelt a Blues Brothers című filmben, és az 1998-as Grammy-díjátadón az utolsó percben ugrott be Luciano Pavarotti helyett, hogy elénekelje a Nessun dorma áriát Puccini Turandotjából. Összesen 18 Grammy-díj tulajdonosa, és több mint 75 millió eladott lemezzel minden idők egyik legsikeresebb előadója. 1987-ben ő lett az első nő, akit beiktattak a Rock And Roll Hall Of Fame-be.

Címkék: aretha franklin
https://recorder.blog.hu/2018/08/16/elhunyt_aretha_franklin
Elhunyt Aretha Franklin

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8214184905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása