Filmrecorder. Az európai mozi királyi házaspárja - Penélope Cruz és Javier Bardem

2018.08.13. 13:28, vferi

header_9.jpg

Ők az európai film Brangelinája, sőt Beyoncé és Jay Z-je, hiszen rendületlenül együtt vannak. 26 éve forgatták első közös filmjüket és 10 éve házasok, Almodóvar, Woody Allen, Asghar Farhadi és a Coen testvérek állnak sorban, hogy velük dolgozhassanak és a filmvilág minden elképzelhető díját bezsebelték már. Duplaportré Penélope Cruzról és Javier Bardemről a Recorder Magazin 64. számából.

FELFEDEZŐJÜK - Penélope-ot és Javiert is Bigas Luna fedezte fel és a Sonka, sonka volt mindkettőjük első főszerepe és az első közös filmjük. A kislányuk keresztneve is Luna. 

Penélope Cruz: Mindössze 18 éves volt, amikor a Sonka, sonkát forgatta, Lunával később még egyszer forgatott, A meztelen Mayát. Közben egy másik legendás spanyol rendező is a felfedezőjének tekinthette magát; Fernando Truebával háromszor dolgoztak együtt; első filmjük, a Belle epoque rögtön Oscart nyert, legutóbb pedig három éve forgatták együtt Magyarországon a La reina de Españát.

sonka.jpg

Javier Bardem: Lunával egy trilógiát hoztak létre együtt a kilencvenes évek legelején, amelynek a Sonka, sonka a középső és legjobb darabja volt. Előtte a Lulú, utána pedig az Aranyhere is erősítette Bardem latin macho imidzsét. Közben feltűnt egy Almodóvar-filmben is, meglepő módon, jóval előbb, mint Penélope; az 1991-es Tűsarokban volt egy aprócska szerepe.

ALEJANDRO AMENÁBAR - spanyol nyelvű filmjeik közül mindkettőjük karrierjében egy-egy Amenábar-film világsikere hozta el a fordulópontot 

PC: Az 1997-es Nyisd ki a szemed! felejthetetlen agybarúgása rögtön Hollywoodba katapultálta Cruzt és Amenábart is. Tom Cruise újraforgatta a filmet, megtartva Penélope-ot, a spanyol rendező angol nyelvű bemutatkozásához pedig rendelkezésre bocsátotta akkori feleségét, Nicole Kidmant – ők jártak jobban, a Más-világ remekmű lett, a Vanília égbolt pedig egy fura remix.

vanilia_belso.jpg

JB: Ramon Sampedro, a három évtizeden keresztül az eutanáziáért harcoló spanyol férfi története álomprojekt volt rendezői és színészi szempontból is. Bardem ugyan húsz évvel fiatalabb volt, mint a szerep megkívánta volna, de mégis letaglózó alakítást nyújtott, amit világszerte díjeső követett, A belső tenger a legjobb külföldi filmnek járó Oscart is megnyerte.

MAGÁNÉLET - Az 1992-es Sonka, sonka óta jó barátok voltak, de csak 15 évvel később, a Vicky, Cristina, Barcelona forgatásán jöttek össze 

PC: Miután Tom Cruise otthagyta érte Nicole Kidmant, Penélope-ot szinte minden hollywoodi szereplőtársával hírbe hozták. A pletykák szerint járt Matt Damonnal, Matthew McConaughey-vel, Nicolas Cage-dzsel és Orlando Bloommal is. Bardemmel nyolc éve házasok.

010_a7a12130_157.jpg

JB: Bardem lényegesen visszahúzódóbb életet élt és különválasztotta a szakmát a magánéletétől; tíz évig Cristina Payés volt a menyasszonya, akinek semmi köze a filmekhez, A belső tenger forgatásán viszont állítólag összejött Belén Rueda színésznővel. Cruzzal diszkrétek; két gyermeküket óvják a nyilvánosságtól.

DÍJAK - a filmvilág legfontosabb díjai közül mindketten nyertek már jó párat angol, spanyol, francia és olasz nyelvterületen is 

PC: Spanyolországban tíz jelölésből háromszor nyert Goya-díjat, a cannes-i filmfesztiválon a Volver többi szereplőjével együtt kapták meg a legjobb női alakítás díját, az olasz nyelvű Ne menj el! pedig az olaszok legrangosabb filmátadóján diadalmaskodott. Idén életműdíjjal is jutalmazták a francia César-átadón.

volver_skyfall.jpg

JB: Goyára kilencszer jelölték és ötször nyert (olyan kevésbé ismert filmekért is, mint a Napfényes hétfők vagy a Szájból szájba), Velencében kétszer, Cannes-ban pedig egyszer lett övé a legjobb férfi alakítás díja és azon kevesek közé tartozik, akit még egy James Bond gonosz szerepért (Skyfall) is jelöltek díjakra, többek között BAFTÁ-ra.

OSCAR - a legfontosabb filmes trófeát egy év különbséggel nyerték el, mindketten elsőként a spanyol színészek között és mindketten angol nyelvű szerepért a legjobb mellékszereplők mezőnyében 

PC: Négy év alatt háromszor jelölték; a Volverért (2009) főszereplőként, a Vicky, Cristina, Barcelonáért (2009) és a Kilencért (2010) pedig a mellékszereplőként. Az Akadémia viszont elszalasztotta a lehetőséget, hogy az előző évi nyertesként szereplőtársa és akkor már vőlegénye adja át neki a szobrot Woody Allen filmjéért.

kilenc_vennek.jpg

JB: 2001-ben a Mielőtt leszáll az éj főszereplőjeként kapta első jelölését, majd hét év múlva a Nem vénnek való vidék hátborzongató mészárosaként minden díjkiosztót végigtarolt és simán megkapta az Oscart is. 2011-ben a Biutiful volt az első spanyol nyelvű filmért bezsebelt Oscar-jelölése.

ALMODÓVAR - ők hárman a spanyol mozi kirakatemberei, de útjaik egyszerre eddig csak egy filmnél keresztezték egymást

PC: Ő Almodóvar leghíresebb és legkitartóbb múzsája, jelenleg Dolor y gloria címmel épp az ötödik közös filmjüket készítik elő. Penélope saját bevallása szerint Almodóvar filmjei láttán határozta el, hogy színésznő lesz és a Volver avatta Sophia Loren- vagy Gina Lollobrigida-szintű színészistennővé.

eleven_megtort.jpg

JB: A Tűsarokbeli feltűnése után még hat évet kellett várni, hogy végre főszerepet kapjon egy Almodóvar-filmben, az Eleven húsban, ami kakukktojás az életműben, többek között a megszokott színészek hiánya miatt. Érdekes módon Cruz is ekkor volt új arc Almodóvarnál, de Bardemmel nincs közös jelenetük. 

CORMAC MCCARTHY - a kortárs amerikai irodalom óriásának ultranyomasztó műveihez előszeretettel nyúlnak Hollywoodban

PC: Penélope a legnagyobb hollywoodi bukásai közül kettőt is McCarthy sztorijainak köszönhet. A Vad lovak adaptációját állítólag Harvey Weinstein tette tönkre folyamatos újraszabdalási igényeivel, A jogász leghálátlanabb szerepéből pedig senki sem tudott volna többet kihozni.

jogasz.jpg

JB: Bardem is ott bohóckodik A jogászban, de sokkal inkább a legnagyobb tengerentúli sikere kívánkozik ide; a Nem vénnek való vidék, ami nem csak, hogy a legjobb McCarthy-adaptáció, de a Coen testvérek gyöngyszemekben gazdag életművének is az egyik egyértelmű csúcspontja.

KÖZÖNSÉGFILMES PRÓBÁLKOZÁSOK - az európai művészfilmek és az amerikai kultrendezők miatt minőségsznobnak tűnhetnek, pedig a Karib-tenger franchise sem derogált nekik 

PC: Johnny Depp-pel tíz évvel a Betépve után, már Oscar-díjas szupersztárként forgatott újra A Karib-tenger kalózai negyedik részében, de ekkoriban kétségbeesetten próbált nyitni az amerikai mainstream irányába és még olyan fura vígjátékszerepeket is elvállalt, mint a Zoolander 2, a Szex és New York 2 vagy az Agyas és agyatlan.

karib.jpg

JB: A Karib-tengeri kalózkodás neki sem maradt ki, de a sorozat alkonyán, a megbukott ötödik részben tűnt fel. Egy időben Hollywood latin lovert is próbált belőle farigcsálni, így kötött ki Julia Roberts mellett az Ízek, imák, szerelmekben, de sokkal jobban állt neki a gonoszkodás az új évezred legjobb James Bondjában, a Skyfallban.

CSÚFOS BUKÁS - Penélope-ot utálták, amikor megérkezett Hollywoodba, Javier pedig az utóbbi években futott bele pár szerencsétlenségbe  

PC: Az imént emlegetett komédiái sem sültek el túl jól, de ott legalább nem ő volt a főszereplő. Első angol nyelvű szerepei viszont szinte mind csúfosan megbuktak; a Vad lovak, a Corelli kapitány mandolinja, a Gótika és a Szahara egytől-egyig azt jelezték, hogy jobban teszi, ha visszamegy Spanyolországba.

bukta.jpg

JB: Az utóbbi években az angol nyelvű filmjei sorra elhasaltak, majd Sean Penn világmegmentő ostobaságát, Az utolsó próbát röhögték körbe a kritikusok a cannes-i filmfesztiválon. Utána pedig jött az Anyám! Jennifer Lawrence-szel és a nézők egyáltalán nem tudtak mit kezdeni a bizarr műfajegyveleggel. 

IDEI FILMBIOGRÁFIÁK - a Pablo Escobarról szóló életrajzi filmben ismét együtt szerepeltek, Penélope pedig a tévében is kipróbálta magát

PC: Ryan Murphy tévébirodalma a legnagyobb mozisztárokat is képes átcsábítani a képernyőre, így nem csoda, hogy Penélope is élt a lehetőséggel, hogy csatlakozzon az American Crime Story csapatához Donatella Versaceként. Túl szép volt a szerepre, de a jellegzetes hanghordozást és akcentust lazán megoldotta.

escobar.jpg

JB: Pont egy tévésorozat miatt volt nehéz komolyan venni az elnagyolt és karikatúraszerű Escobart, hiszen a Narcos sokkal elegánsabban és alaposabban feldolgozta ezt a történetet. Cruz meglepően ripacs a női főszerepben, de Bardem meggyőzően hozza a drogbáró fizikalitását és pszichopata-sármját.

szöveg: Onozó Róbert

https://recorder.blog.hu/2018/08/13/filmrecorder_az_europai_film_kiralyi_parja_penelope_cruz_es_javier_bardem
Filmrecorder. Az európai mozi királyi házaspárja - Penélope Cruz és Javier Bardem

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5514177383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.