A legjobb élő rapper – Kendrick Lamar

2018.08.06. 11:08, rerecorder

1523973730032875-prev-kendrick-lamar_5.jpg

Van egy ilyen mánia a hiphopban, hogy mindig tudni kell, hogy ki éppen a best rapper alive. Manapság egyértelműen Kendrick Lamar viseli a címet: „senki más nincs még a közelében sem”mondta róla Vince Staples, aki pedig nem arról ismert, hogy kritikátlanul benyalna bárkinek. A 2018-as Sziget szerdai, augusztus 8-i nyitónapjának és a friss, 64. Recorder magazin címlapjának sztárjáról mesélünk.

Sikerek, slágerek, sorok

section_80.jpgKissé megfoghatatlan, hogy mi kell ehhez a címhez (a Complex magazin itt sorakoztatta fel mind év legjobb élő rappereit 1979 és 2017 között). Feltétel például a kereskedelmi siker – ez a hiphopban jóval fontosabb tényező, mint a rockzenében, ahol nem csodálkoznánk azon, ha valaki egy csak szubkulturálisan elismert zenészt nevezne a legjobb rockénekesnek, gitárosnak és a többi. A hiphopsztárok jellemző eredetmítoszába (az utcáról a gazdagságba), illetve az „utcai hitelesség” fogalmába azonban mélyen bele van építve az, hogy az igazán nagy rappereket sokan hallgatják. Márpedig Kendrick Lamar 2012 óta három platinalemezt adott ki (a 2012-es good kid, m.A.A.d. City és a 2017-es DAMN. háromszoros platina), illetve legutóbbi három lemeze a Billboard-lista első helyére jutott, beleértve a 2016-os untitled unmastered. című gyűjteményt is. Mindkét értelemben sikeres volt az idei, erősen hozzá köthető Black Panther filmzenealbum is. Nem kérdés az sem, hogy kijár neki a headliner pozíció a fesztiválokon, mondjuk a Szigeten.

good_kid.jpgSlágerekkel viszont gyengébben áll, csak a Humble jutott az első helyig. Viszont mélyen beépültek a popkultúrába egyes sorai, pedig kifejezetten nem az a rapper, aki az úgynevezett one linerekre utazik: a történetmesélésről, költői képeiről, egész lemezeket átfogó víziókról ismert inkább. De azért: „Bitch, don’t kill my vibe!”, „Halle Berry or hallelujah”, „We gon’ be alright”, „I’m the biggest hypocrite of 2015”, „Sit down, be humble” és így tovább. Nem különösen erősek ezek önmagukban, de a számok kontextusa és Lamar karizmája mégis eléri, hogy jól idézhető és egyértelműen hozzá kötődő sorok legyenek. Na meg ott van az, hogy „I pray my dick get big as the Eiffel Tower / So I can fuck the world for seventy two hours”!


Hatás és elismerés

Kicsit trükkös a zenei hatás kategória is. Ha azt nézzük, hogy kinek van több utánzója, milyen számok jutnak jellemzően a slágerlista élére, akkor például Future simán lenyomja Kendrick Lamart. (A best rapper alive cím korábbi viselője, Lil Wayne szintén.) De azért az feltűnő, hogy az utóbbi évek hiphopjában megszaporodtak az átfogó koncepció vagy történet köré épülő, nagyszabású albumok, és ez biztosan nem független az ő sikerétől (és ellene megy annak, ami ma a popzenében általában történik). A neosoul és kisebb mértékben a jazz megerősödése, vagy legalábbis láthatósága is biztosan sokat köszönhet a 2015-ös To Pimp A Butterflynak. És érdekes a mából visszanézve meghallgatni a Swimming Pools (Drank) című 2012-es számát: nem nehéz meglátni benne a ma annyira elterjedt, nyomott „buli”-slágerek elődjét, csak Lamarnál akkor még az alkohol volt az, ami ma másoknál a nyugtató.

to_pimp.jpgSzükséges még a legnagyobb rapper címhez a pályatársak és a kritika elismerése is. Előbbihez legyen elég annyi, hogy Dr. Dre mentoráltja, és 2011-ben Snoop Dogg és The Game jelentette be egy koncertjén, hogy mostantól ő viszi tovább a nyugati parti hiphop fáklyáját – egy hónappal az első nagyobb figyelmet kiváltó 2011-es Section.80 LP megjelenése után, még bőven a világhódítás előtt.

A kritikusok pedig nem bírnak hibát találni benne. Na jó, egyszer az Uproxx hiphopoldalon megjelent egy cikk Kendrick Lamar rappelése majdnem tökéletes – de van egy idegesítő szokása címmel, ami még árulkodóbb, mint a Metacritic-pontszámok. (Ez a szokás amúgy az, hogy néha nem bír ellenállni a hosszú és jól hangzó szavaknak akkor sem, ha nincs értelmük a szövegben.) Az nem kérdés, hogy a tízes évek legjobb lemezeinek listáin bérelt helye lesz a csúcsokon, legfeljebb azon érdemes izgulni, hogy amikor (már nemsokára!) ezeket összeállítgatják, akkor melyik album jön ki a legjobban a kanonizációs folyamatból.


A művész szupersztár

untitled.jpgA best rapper alive tiszteli a tradíciót, ahonnan jön, de előre is viszi a kultúrát. Kendrick Lamar esetében ez egy, a rockban jól ismert szerepkör átvételét jelenti (nem véletlen, hogy a rockzene felől érkezők leginkább őt ismerik el a mai hiphopban): a művész szupersztárét. Minimum ötven éve tudjuk, hogy ez a kettő nem zárja ki egymást, még ha ízléstől függően esetleg valamelyik korábbi évtizedre tesszük is azt, hogy mikor váltak el egymástól (és fajzott el a popzene). A valóság ezzel szemben az, hogy soha nem tűnt el ez a figura.

Kendrick Lamar esetében a művész leginkább a költő; mindig el kell mondani róla, hogy „irodalmi értékűek” a szövegei. Ha valaki kicsit is figyelt az iskolában, ismerős lesz neki a fejlődésregény vagy az allegória fogalma (utóbbi mondjuk a hosszan kibontott pillangós kép); nem nehéz felismerni mondjuk a biblikus példázatok megidézését, és még könnyebb a To Pimp A Butterfly egyre hosszabban elhangzó versének strukturáló hatását észrevételezni. Mindezek egyértelműen elhelyezik Lamart a „művész” kategóriában, a ráismerés elégedettséggel töltheti el a hallgatót, de persze az számít, milyen tartalommal tölti meg ezeket a kereteket. (Bár gyakran találkozhatunk olyan írásokkal, amik már attól hasra esnek, hogy mondjuk egy lemez számai között oda-vissza utalások találhatók, netán az egész egy történetet mond el, hú!)

Mint ahogy az olyan „üzenetek”, hogy például mások tiszteletéhez önmagunk elfogadásán át vezet az út, és ennek része annak elfogadása is, hogy honnan jöttünk – csak akkor lesznek többek közhelynél, ha meg kell dolgoznunk értük, nekünk, hallgatóknak Lamarral együtt, aki segít, akár azzal is, hogy nehézzé teszi az utat.


Több mint technika

damn.jpgTechnikai értelemben kérdés nélkül Kendrick Lamar a legjobb ma, vagy inkább valaha. Aki csak messziről ismeri a hiphopot, talán nem is sejti, hogy a műfaj rajongói milyen aprólékos gonddal képesek feltérképezni a rímképleteket, osztályozni az egy- vagy többszótagos, belső vagy sorvégi rímeket, alliterációkat satöbbi. Lamar ezek bonyolultságában élen jár, no meg az egy ütem alatt lepörgetett szótagok számát is emberfeletti magasságokba képes emelni. Játszi könnyedséggel vált egyik flow-ról a másikra, és bátran, sokszínűen igazítja a szövegritmust az ütemhez, vagy téríti el tőle.

Különféle figuráknak, illetve személyisége, fejlődése különböző oldalainak ad más-más hangot, olykor magát nem kímélve. De ez az eljárás mást jelent nála, mint mondjuk Nicki Minajnál; ez mutatja meg alapvető világlátását. Ahogy a Pitchforkon Jayson Greene találóan megfogalmazta: „Lamar egyszerre akarja mindenki történetét elmesélni. Azt akarja, hogy mindent egyszerre lássunk, hogy olyan zavartak és kimerültek legyünk, mint ő maga, és így valamit átélhessünk az ő igazságából.”


Játék a ritmussal

black-panther.jpgSzintén túlmutat a puszta technikán az, ami szerintem a legjobb a zenéjében: hogy mennyire zenei módon használja gazdag trükkjeit. Ha elvonatkoztatunk a szövegtől, parádés ritmikai játékokban gyönyörködhetünk; ha pedig figyelünk a szövegre, kiderül, hogy ezek gazdagítják, erősítik, megjelenítik a mondanivalót. Legalábbis számomra Kendrick Lamar hallgatásában ez jelenti a legfőbb örömöt. Figyelni a Backseat Freestyle bepörgéseit és nyújtásait. Azt, ahogy good kid... leggengszteresebb száma, a m.A.A.d. city első részében a leginkább hagyománytisztelő flow-t választja, aztán a második tételben sokkal inkább leszakad a ritmusról; amikor pedig a sötét múlt és az „intelligens” és „ártatlan Kendrick” közti ellentéthez ér, kikezdi a hangja emberi voltát, integritását. Azt, ahogy az XXX pörgős, szirénázós részében mintha le akarná gyorsulni a ritmust, míg a záró, lassú részben mintha egy hajszállal mögötte kullogna. Az életmű csúcsa ebből a szempontból eddig az Alright szaggatott alapjával eljátszó, kiszámíthatatlan, erre-arra gördülő-kanyargó, sűrűsödő-ritkuló-megszakadó flow-ja, ami aztán mindig szépen megérkezik oda, hogy minden rendben lesz – de vajon tényleg ez az üzenete a dalnak, vagy az ellenkezője?

Szóval a best rapper alive mindez együtt, és még valami. Ahogy a legjobb hiphopkritikus, Jeff Weiss írta: „Egy korban, amikor úgy tűnik, hogy semmi sem fontos, Kendrick elérte, hogy azt érezzük: itt valami fontos történik.”

Rónai András

https://recorder.blog.hu/2018/08/06/a_legjobb_elo_rapper_kendrick_lamar
A legjobb élő rapper – Kendrick Lamar

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5614164283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.