Szívünket, lelkünket beletesszük – a Recorder szerzőinek kedvenc souldalai és soullemezei

2018.08.05. 18:29, rerecorder

otis-696x391.jpg

Soul és pop fókusztémánk utolsó cikke következik. A Recorder-stáb soulos részének kedvenc souldalai, soullemezei. (Nyitóképen Otis Redding.)

A legnépszerűbb volt 1963-ban, a legjobb lemezeket adta 1971-nek, ebből lett a disco, de még a hiphop is és minden évtizedben meg tudott újulni. Mindig újjászületik és mindig nagyon népszerű. A hiphop mellett manapság is a soul uralja a popzenét. Ám a műfajt Magyarországon soha nem kezelték rangján. A 62. Recorder  magazin Soul & pop fókusztémáját egy idővonallal (a legnagyobb mérföldkövekkel) nyitottuk, jött a műfaj alapjainak bemutatása, majd ugrottunk a funktörténet felé, aztán a kilencvenes évek legfontosabb műfaji fejleményéről, a neosolulról szóltunk. A történeti vonal zárásaként pedig az utóbbi bő másfél évtized fejleményeiről. Aztán bemutattunk 33 tökéletes soul- és funklemezt az aranykorból. Most pedig vall a stáb is.

Csada Gergely

Kedvenc dal
Otis Redding
: Change Gonna Come (1965)

Ha valakinek egy dalban kéne összegeznem, hogy nekem mit is jelent a soul, akkor ez lenne az. Ahogy megszólal valahonnan nagyon mélyről egy tragédiáktól, reményvesztettségtől, szenvedéstől megtépázott szív, amelyik szép lassan egybeforr és a dal végére még el is hiszi, hogy tényleg, a világ azért szépen lassan jobb hely lesz. Feldolgozták vagy ezren (Sam Cooké az eredeti), de nekem Redding hangján az igazán tökéletes.

Kedvenc lemez
Sam Cooke
: Live At The Harlem Square Club (1963)

Kedvenc soullemezt választanom nagyjából annyira lehetetlen, mint szimplán egy kedvenc lemezt megkötések nélkül, de ha már muszáj, akkor menjünk vissza a gyökerekhez, vagyis inkább azokhoz az időkhöz, amikor már Cooke-hoz hasonló nagyságok lőtték be elég magasra a lécet, amit aztán azóta is próbálnak (inkább kevesebb mint több) sikerrel megugrani olyan sokan. Na meg, ha már egyetlen soullemez, akkor legyen az koncertfelvétel. Én századszorra is felugrok a székemből, amikor Cooke belekezd az első számba azzal a(z egyébként az egész műfaj mottójának is beillő) felkiáltással, hogy „Don’t fight it, we gonna feel it!”.


Dömötör Endre

Kedvenc dal
Otis Redding
: (Sittin’ On) The Dock Of The Bay (1968)

Nagyon szeretem a soult, minden korszakát, nem tudok egy dalt választani. A legjobb talán Sam Cooke-tól az A Change Is Gonna Come, aminek, ahogy fent írja Csada kolléga, az Otis Redding által előadott a legjobb verziója, nem csak énekben, hangszerelésben is. De ha szól a What’s Going On, közben annál se tudsz jobbat mondani. Vagy a Be Thankful For What You’ve Got? William DeVaughn egyetlen slágerét lehet felülmúlni? Még van száz másik ilyen, vagy ezer. De választottam egyet, Otis Redding ez is. Valószínűleg a legnagyobb soulénekes, nem biztos, de lehet. 1965-ben előadta a legnagyobb (nem biztos, de lehet) souldalt, a polgárjogi mozgalom himnuszát, a remény dalát. Aztán eltelt két év és sok minden változott, mert mindig minden változik, de sok minden maradt úgy, ahogyan volt, mert a dolgok olyanok, amilyenek, nem változnak. Az énekes 1967 augusztusának végén turnézott (hetekkel azután, hogy a Monterey Pop Festivalon meghódította a fehér közönséget is és új fejezet nyíl(hatot)t (volna) karrierjében), éppen két állomás között pihent, a San Francisco feletti Sausalito öblénél, a Waldo Point kikötőben ücsörgött egy vízre épített ház teraszán, 2500 mérföldre szeretett georgiai birtokától. Nézte, ahogyan a hajók becsorognak az öbölbe, aztán kihajóznak újra. És elkezdte írni a The Dock Of Bayt. Véget ért a Szerelem nyara, nem fújtak új szelek, mégsem jött el a változás: „looks like nothing’s gonna change”. Ha ez a lemondó, melankolikus hangnem nem volna elég, Redding arról is énekel, hogy úgy érzi, csak vesztegeti az idejét, sőt: „I’ve got nothin’ to live for, looks like nothin’s gonna come my way”. Novemberben felvettek egy verziót a – felesége és kiadója szerint túl popos, nem eléggé soulos – dalból, december 7-én Redding újra felénekelte ezt a szöveget, aztán három nap múlva, december 10-én lezuhant a repülőgép, ami őt és turnézó zenésztársait szállította, a trombitáson, Ben Cauleyn kívül mindenki meghalt. Redding nem volt elégedett a felvétellel, még dolgozott volna rajta, a végén például lett volna még szöveg, de helyette ideiglenesen csak fütyörészést rögzítettek. A társszerző, Steve Cropper gitáros az énekes halála után még hozzátett a dalhoz mindent, amiről korábban beszélgettek, hullámzás hangjait, sirályok énekét és valaki rendesen elfütyülte, amit Redding csak úgy odakent, de ez egy befejezetlen dal. Ez egy befejezetlen dal. És így is a világ egyik legjobb dala.

(Néhány hét múlva, 1968. január 8-án jelent meg, ez lett az első posztumusz No. 1 az amerikai kislemezlistán, és Redding egyetlen listavezető dala. Sam Cooke A Change Is Gonna Come-ja 1964-ben is csak néhány héttel azután jelent meg kislemezen és lett egy nemzedék himnusza, hogy Cooke-kal végzett egy halálos lövés.)

Kedvenc lemez
Marvin Gaye:
What’s Going On (1971)

Persze, hogy tudom, hogy az ilyen személyes kinyilatkoztatásoknak az a lényege, hogy ne valami elcsépeltre hívjuk fel a figyelmet. De persze az is cél, hogy tényleg elmondjuk, hogy mi a személyes kedvencünk. És nekem ez. Évekig csak olvastam róla, hogy milyen jó lemez, évtizedek óta nem unom, a legkisebb mértékben sem. Majdnem minden benne van, ami számít a soulban (mégha számos, a soult jól értő szaki szerint túlértékelt is – de ez minden klasszikusra igaz) és én tényleg csak nagyon kevés ilyen tökéletes folyású egységet tudok még ezen kívül említeni. Bármikor működik, nincs olyan, hogy ne tudnám hallgatni, időről időre újat is tud jelenteni és emiatt nemcsak a kedvenc soullemezem, de a tíz kedvenc albumom egyike is.


Elekes Roland

Kedvenc dal
Liam Hayes And Plush
: Take A Chance (2009)

Nem egy soulklasszikus, sőt, nem is klasszikus soul, de Liam Hayes számomra korunk egyik legcsodálatosabb művésze, és hát hívjuk indiesoulnak vagy bárminek, de nekem egyszerűen ez a dal ugrott be elsőre.


Fábián Titusz

Kedvenc dal és lemez
Arthur Alexander
: Anna (Go To Him) (1962) és The Greatest válogatás (1989)

Zseniálisan egyszerű szám, és egy annyira érett hang, az ember el sem hinné, hogy egy 22 éves kölök énekel. Ez volt amúgy az énekes legnagyobb sikere, még a Beatles is feltette az első lemezére, de ez is csak az r&b-listán jutott be a top 10-be. Alexandernek egy idő után elege lett, hogy mennyire nem veszik a lemezeit, a hetvenes évek elején hagyta a fenébe az egészet és elment buszsofőrnek. És úgy vezette azt a buszt, hogy közben az egyetlen ember volt a világon, aki elmondhatta magáról: dolgozott fel tőle dalt a Beatles, a Rolling Stones, Elvis és Dylan is. 1993-ban aztán – 21 év után – visszatért egy korrekt lemezzel, rá pár hónapra szívrohamban meghalt.


Kálmán Attila

Kedvenc dal
Baby Huey
: Hard Times (1971)

Lelkét ember így még egyszer sem előtte, sem utána nem énekelte ki.

Kedvenc lemez
Curtis Mayfield: Curtis (1970)

Lassan ötvenéves ez a lemez, és még mindig úgy szól, hogy beszarás. Az első hangtól az utolsó pillanatig lebilincsel és nem enged. Már a nyitószám úgy fejbevág, hogy rögtön selyeminges, tollas kalapos néger stricit csinál bárkiből.


Kollár Bálint

Kedvenc dal
Stevie Wonder: Living For The City (1973)

New York, rasszizmus, széttört álmok, protodiszkó, soul és r&b egy számban? Úgy, hogy később templomi prédikációkban és Public Enemy/Wu-Tang Clan-dalokban egyaránt visszaköszönt? A Living For The City mindegyik és még több, az Innervisions - és a műfaj - egyik legnagyobb gyöngyszeme.

Kedvenc album
Sam Cooke:
Live At The Harlem Square Club, 1963 (1985)

„Don't fight it - we're gonna feel it" - mondja egy ponton a soul egyik legnagyobb alakja, és igaza van: a hozzá képest nyersebb-zsigeribb hangszerelés, az olyan klasszikusok mint a Bring It On Home To Me vagy a Having A Party és a belőle áradó izgága energia nem csak a kedvenc műfaji lemezemmé, hanem az egyik legjobb élő albummá is teszik a Live At The Harlem Square Clubot


Lékó Tamás

Kedvenc dal
James Brown
: Get Up (1970)

Igazi klasszikus, bármikor megmozgat, mert túl funky.

Kedvenc lemez
Janet Jackson
: Rhythm Nation 1814 (1989)

Visszahozta a dögöt a soulzenébe. Táncolni lehetett rá és csak sláger van a lemezen.


Németh Róbert

Kedvenc dal
The Temptations
: My Girl (1964)

Csak, mert tökéletes popdal. És ha eszembe jut, nem tudom csak egyszer meghallgatni.

Kedvenc lemez
Sly And The Family Stone
: There’s A Riot Going On (1971)

Annyi mindent lehet szeretni a soul aranykorában, és az az annyi minden mind ott van ezen a lemezen. Test, lélek, lázadás, elszállás, értelem és érzelem, ösztön és tudatos kísérletezés, meg minden.


Reszegi László

Kedvenc dal
The Temptations
: Ain’t Too Proud To Beg (1966)

Ha lemeznél „újat” választottam, akkor dalnál legyen egy ősrégi. A Stones is remek feldolgozást csinált belőle, de azért ez az igazi.

Kedvenc lemez
D’Angelo
: Voodoo (2000)

Ha valamiben biztos vagyok, akkor az az, hogy ez a legjobb modernkori soullemez. Hihetetlen dalok, mennyei basszusok, remek dalok.


Rónai András

Kedvenc dal
Mr. Something Something
: The Edge (2005)

A rugalmasan hajlongó soul és a nyughatatlan, izgága afrobeat csak látszólag összeférhetetlen, valójában tökéletes elegyet alkot az (amúgy kanadai) Mr. Something Something zenéjében. Ha akarom, feltartóztathatatlan buliszám, ha akarom, túlcsordulóan érzelmes dal.

Kedvenc lemez
Bilal
: Airtight’s Revenge (2010)

A zenészek kedvenc énekese (pl. Kendrick Lamar gyakori vendége) csinálta meg a neosoul legavantgárdabb és legsötétebb lemezét, tele sokadszorra is megfejthetetlen, elképesztő részletekkel és nagy ívű dallamokkal. „Cool on the outside, hot in the middle” – mondja a szerelemről, de erre a lemezre is igaz.


Salamon Csaba

Kedvenc dal
Gil Scott-Heron
: Home Is Where The Hatred Is (1971)

Bár Scott-Heron eredetileg a gettó kilátástalanságáról énekel, de egyúttal annak az expatnek a szomorúságát is megfogalmazza, aki külföldről követi (de minek?) a gyűlöletre uszító hazai politikát és közéletet.

Kedvenc lemez
Erykah Badu
: Baduizm Live (1997)

Nem jobb lemez, mint a Baduizm vagy a Mama’s Gun, de előbbi ezotErykus, baduista világnézete és utóbbi társadalomkritikus/önértékelési küzdelmei közti vízválasztó pillanatot örökíti meg. Hasonlóan D’Angelo Live At The Jazz Cafe-jéhez, feldolgozásokkal tiszteleg a stílus nagyjai, Chaka Khan és Roy Ayers előtt, de a koncert gerincét adót Baduizm is instant klasszikusként hat. Olyan lenyűgöző a közönséggel való szimbiózisa, hogy még húsz év elteltével is lélegzetvisszafojtva figyeljük, ahogy a szemünk előtt egy pillangóvá reinkarnálódik.


Soós Csaba

Kedvenc dalok
Minnie Riperton
: Les Fleurs (1970)

Először a 4hero előadásában hallottam a dalt, amiről fogalmam sem volt, hogy feldolgozás, de a minimum Csomolungmaként tornyosuló, gigantikus refrén már akkor is lenyűgözött, és azóta is mindig, de természetesen már Minnie Riperton 1970-es, varázslatos tálalásában. 

Handsome Boy Modeling School: Sunshine (1999)

Mivel nincsen kedvenc soullemezem, ezért még egy dalt választottam, ami ha a szigorú műfaji kereteket vesszük, nem is annyira klasszikus soul, hiszen hiphopos alapon lüktet, de mivel a hiphop a soulból is nőtt ki, és az ének is erősen soulos, ezért itt a helye. És nemcsak azért, mert olyan közreműködők rakták össze, mint a Gorillazból is ismert Dan The Automator, a Beastie Boys billentyűse, Money Mark vagy John Lennon fia, Sean, hanem mert egy szuper szám, aminek a refrénjében nem egy, hanem legalább öt nap fénye szűrődik át a leengedett redőnyökön keresztül, főleg amikor megszólalnak a fúvósok.


Szabó Sz. Csaba

Kedvenc dal
Jimmy Cliff
: Let’s Dance (1968)

Hú, hát ezt a számot én egyszerűen imádom, végig megy ez a kapkodós, motorikus dobolás, visítanak a fúvósok, a művész úr eufórikusan üvölt, a végén meg tényleg elszabadul a  p o k o l. Kábé már attól leizzadok, ha csak meghallgatom. Jamaica a legjobb!!!

Kedvenc lemez
Cody Chesnutt
: The Headphone Masterpiece (2002)

Ezzel bajban vagyok, mert pont a hetvenes évek klasszikusai nem érdekelnek annyira, és azok a soullemezek, amiket az elejétől a végéig szeretek (első Millie Small, 1980-as Diana Ross, Street Songs, ArchAndroid stb.) igazából nem is soullemezek, vagy nem csak azok. Ez is inkább valami furcsaság nagyjából Curtis Mayfield és a Guided By Voices között, ami kicsit így el is kallódott az elmúlt 16 évben (nekem is rég jutott már eszembe, sajnos), viszont nagyon is megérdemli a figyelmet.


Varga Zsófia

Kedvenc dal
Gil Scott-Heron
: Angel Dust (1978)

A YouTube algoritmusa az elmúlt fél évben lépten-nyomon bedobta következő számnak, én meg alkalomról alkalomra jobban örültem neki. De ha már Scott-Heron, nézhetnénk a Revolution Will Not Be Televisedot is, vagy azt, hogy részben miatta lett national holiday Martin Luther King születésnapja, mindenképp több figyelmet érdemel.

Kedvenc lemez
Sly And The Family Stone
: There’s A Riot Goin’ On (1971)

What’s Going On? There’s A Riot Goin’ OnGreil Marcus Mystery Trainjének olvasásakor a Sly Stone-os fejezet közben újra meg újra ezt a lemezt hallgattam, és a könyvvel együtt pláne nem lehet nem szeretni, nyers, intenzív, király.

Címkék: soul soul és pop
https://recorder.blog.hu/2018/08/05/szivunket_lelkunket_beletesszuk_a_recorder_szerzoinek_kedvenc_souldalai_es_soullemezei
Szívünket, lelkünket beletesszük – a Recorder szerzőinek kedvenc souldalai és soullemezei
süti beállítások módosítása