Egy londoni metróállomáson megjelent két egyforma, térben elmélyített Aphex Twin-logó. Aztán megjelent egy másik egy torinói utcán. Amikor legutóbb, 2014-ben a semmiből megjelentek Aphex-logók (egy London felett lebegő óriáslufin és New York utcáin stencilezve), akkor hosszú évek után új Aphex Twin-nagylemez követte a gerillapromót.
Az elektronikus tánczene egyik legnagyobb zsenije alighanem újra nagyobb dobásra készül, hiszen a 2014-es syro óta ezen a néven csak archív felvételeket adott ki, valamint egy EP-t 2016-ban (a Cheetah című kiadványt hetvenes évekbeli reklámhirdetésnek álcázva jelentette be), a közbe eső években pedig még obskúrus 12"-eket, kazettát, klipet és lehet, hogy nem is tőle származó megosztásokat tett közzé a Soundcloudon. A semmiből köztereken felbukkanó Aphex Twin-logó tehát valami komolyabb dolog előhírnöke, aztán persze lehet, hogy csak szívat mindenkit Richard D. James.
Ez a falba bemélyedő logó mindenesetre a napokban bukkant fel a londoni Elephant & Castle metrómegállóban (aminek közelében állítólag a kilencvenes években lakott a zenész), és a producer kiadója, a Warp megerősítette, hogy valóban hirdetésekről van szó:
VÁLOGATOTT REMEK MŰVEK - APHEX TWIN-ALBUMOLÓGIA.
Ez a másik, térben szintén pazarul besüllyesztett 3D-grafika pedig tegnap jelent meg Torinóban egy üresen álló üzlet redőnyén - különben a város novemberi Club To Club fesztiválján fellép Aphex Twin, aki több év szünet után először november 1-én, Berlinben áll majd színpadra:
ez pedig Aphex Twin tavalyi korg funk 5 című felvétele, amelyben fia hangja is szerepet kapott: