A Karlovy Vary-ban díjazott Virágvölgy című road movie rendezőjével, Csuja Lászlóval beszélgettünk a hazai színészek tragédiájáról, Enyedi Ildikó hatásáról, és a magyar filmtörténet legkirályabb karaoke-jelenetéről, amelyben a kemping illuminált népe énekli, hogy jó, jó, jó, jó nekem. A frissen megjelent 64. Recorder magazin Filmrecorder rovatának cikke következik.
Milyen szabályokat találtatok ki magatoknak a film megvalósításával kapcsolatban?
A képi koncepciót Vass Gergely operatőrrel alakítottuk ki. Csak kézikamerával forgattunk, eredeti helyszíneken, keveset világítottunk és akkor is inkább a helyi fényeket használtuk. Az volt a cél, hogy legyen egy nyersessége, közvetlensége a beállításoknak, ne érezze azt a néző, hogy belenyúltunk. Ezen túl az is célunk volt, hogy a kereteken belül túlmutasson a rögreálon a képi világ és legyen egy költőisége az anyagnak.
Nehéz hatásosan használni a zenét filmben, de hatásosan nem használni zenét még nehezebb. A Virágvölgyben nincs filmzene. Macerás volt tartanod magad ehhez a koncepcióhoz?
Egyáltalán nem, mert úgy képzeltük el, hogy karakteres diegetikus zenéket fogunk használni.
Sok szám csendül fel a filmben, milyen szempontok szerint választottad ki őket?
Leginkább a szocio közeg határozta meg. Hogy ott az emberek mit hallgatnának. Néhányszor ellenpontozom a zenével a jelenet hangulatát. Például bírom azt, amikor egy éteri hangú lánynak megy a folkzenéje a rádióban egy munkásbuszban és közben köhög az egyik utas. Van egy jóféle feszültsége annak, hogy ülnek a melósok a buszban, ahol valószínűleg büdös van, és akkor van ez a gondtalan nyugati lány, aki egy laza kis dalt énekel.
Berényi Bianka és Csuja László a Virágvölgy forgatásán |
Kétszer is halljuk az Ocho Macho Jó nekem című számát: egyszer egy buliban, majd pedig egy össznépi karaoke jelenetben. Miért pont ezt a számot tetted meg a film himnuszának?
Egyrészt mert kapcsolódik a boldogságkereséshez, másrészt mert benne van a mai magyar életérzés. A sírva vigadunk, a felhangolt melankólia... Egy vidéki kempingben pálinkától full bebaszva ordítani, hogy „Nem rezeg már bennem semmi sem”. Nagyon közel érzem magamhoz ezt az életérzést.
Mesélj kérlek erről a karaoke-jelenetről!
A délegyházi Nomád kempingben vettük fel. Elképesztő mázlink volt, mert a kempingezők látták, hogy készülődik valami, hallották a zenét, már kicsit be voltak rúgva és beültek. Onnantól elkezdtünk csinálni egy bulit, kábé tizenkétszer játszottuk le a számot, úgy a negyedik-ötödikre megtanulták, és nem unták meg, hanem mindig újra meg újra teljes erőbedobással énekelték.
Elképesztően jó hangulat kerekedett, olyan, ami miatt jó Kelet-Európában lenni. Hirtelen annyira fel tudnak oldódni emberek. Biankát megkértem, hogy viselkedjen úgy, mint egy rocksztár. Mágikus este volt, hálás vagyok a kemping lakóinak, hogy együtt bulizhattunk.
Berényi Bianka a Virágvölgy karaoke-jelenetében |
Két amatőrre, Berényi Biankára és Réti Lászlóra bíztad a filmed főszerepeit, és korábban hangoztattad, hogy rossz véleménnyel vagy a magyar színészoktatásról. Miért esik annyira nehezére a magyar színészeknek, hogy természetesen viselkedjenek a kamera előtt?
Ehhez szükség lenne erős személyiségekre! Ezt kerestük a casting során. Az a probléma, hogy a magyarországi kőszínházi struktúrában olyan emberekre van szükség, akiknek a személyisége feltölthető mindenféle szereppel. „Ne hozzál sokat kívülről, legyen egy szakmai biztonságod, és majd a próbafolyamat alatt összerakod.” Kábé ez az elvárás. Az oktatás emiatt nem személyiség építésre, hanem személyiség bontásra specializálódik. Azokat az embereket, akik erős egyéniségek, vagy nem veszik föl, vagy állandóan borzasztó súrlódások érik, vagy valahogy feloldódnak.
Van egy fontos tantárgy a színművész szakokon, az a neve, hogy „színészmesterség” – fura szó, mintha a színészet olyan lenne, mint a vízszerelés. Szerintem a mesterségbeli részét egy hosszú hétvége alatt meg lehet tanulni. A többi a személyiségen múlik, érzékenységen, kreativitáson, figyelmen, a világra való nyitottságon. Ezek a srácok évekig bent aszalódnak egy sötét lyukban, amit próbateremnek hívnak. Nem csoda, hogy üres tekintettél fognak kikerülni. Persze, tisztelet a kivételnek!
Berényi Bianka a Virágvölgy forgatásán |
Nem is tudnak ez ellen tenni a színészek?
Az a tragikus tapasztalatom, hogy a színész kiszolgáltatott. Aki bekerül egy kőszínházi közegbe, nehezen tudja megtartani az integritását. Hogy ezeket mondom, biztos utálni fognak néhányan.
Nem akarsz kurzust tartani a színművészetin?
Ehhez még nincs meg a kellő tapasztalatom, de a hosszú távú terveim közt szerepel az, hogy színészekkel foglalkozzak. Remélem, hogy az egyetemek egyszer majd radikálisan megváltoztatják a színészképzését és komolyabban veszik azt, amit Jeles András, Halász Péter vagy Schilling Árpád képvisel. Amíg nem, addig ez marad – ismétlem, tisztelet a kivételnek és itt főleg az idősebb generációkra gondolok.
Csuja László (jobbszélen) és a Virágvölgy stábja a film díszbemutatóján a Karlovy Vary-i filmfesztiválon |
A Virágvölgy személyes film?
Személyes, de ez nem azt jelenti, hogy az életem valamely momentumát vittem vászonra. A kiváló Szilágyi Zsófiával értek egyet, ő is beszélt erről egy interjúban. Azokkal az ügyekkel foglalkozik a Virágvölgy, amik érdekelnek, és olyan formában, ahogyan érdekelnek. Nem igazodtunk sémákhoz, de megpróbáltuk megismerni őket.
Enyedi Ildikó most az, aki a legnagyobb hatással van a fiatal magyar filmesekre. Neked milyen nehéz pontokon segített átlendülni?
A fontos döntéseknél tanácsokat adott. Például két évvel ezelőtt már elindulhatott volna a forgatás, a stáb készült rá, de nem volt meg a női főszereplő. Ildikó segített abban, hogy elég erőm és bátorságom legyen elmondani a producereknek és a stábnak azt, hogy ezt most nem tudjuk elkezdeni.
A Virágvölgy című film augusztus 30-án kerül majd a magyar mozikba, mi már láttuk Karlovy Varyban, itt olvasható róla a lelkes kritikánk.
interjú: Varga Ferenc
header fotó: Valuska Gábor / MNF.hu