Egy perc nyugalom, meditatív lassításban – a Soulbreakers új klipje

2018.07.21. 09:30, rerecorder

soulbreakers.jpg

A 2013-ban alakult Soulbreakers saját meghatározása szerint heavy soult játszik, a soul-, funk-, blues- és rockelemekből összeálló zenét egy dob-gitár-basszus power trió állítja elő a két frontembernek. A 2015-ös Beat Up! című bemutatkozó nagylemezt idén tavasszal követte a Tükröd vagyok ötszámos EP, ennek címadó dala kapta a zenekar második videóját, egy meditatív hatású, lassított, vizes klipet. A Soulbreakers ma, július 21-én, szombaton lép fel a Művészetek Völgye fesztiválon

Ez a Soulbreakers második hivatalos videója, ezúttal az áprilisban megjelent Tükröd vagyok EP címadó dala adta a témát. Eredetileg csak egy szövegvideó készült volna, de a zenekar dobosa, Mózes Zoltán továbbgondolta a dolgot és két barátjával, Lukács Mihállyal (akivel már az előző Soulbreakers-klipben is dolgoztak) és Weltsch Zoltánnal nagyot gondoltak és felcipeltek az Artus színház termébe egy 700 literes akváriumot, feltöltötték vízzel, hogy aztán azt bekamerázva, bevilágítva a zenekar tagjai egyenként belemerülhessenek. „Az eredmény egy hiperlassított, slow motion-technikával felvett, szinte meditatív hatású videóklip, amely tökéletesen társul a szám hangulatához. A klip megtekintése és zenéjének hallgatása egy perc nyugalmat hoz ebbe a villódzó és harsány világba” – mondja a zenekar a végeredményről és tényleg.


és a Tükröd vagyok klipje: 


Soulbreakers Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2018/07/21/egy_perc_nyugalom_meditativ_lassitasban_a_soulbreakers_uj_klipje
Egy perc nyugalom, meditatív lassításban – a Soulbreakers új klipje

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4014126423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.