Ki az a Varga Szíriusz? – A Kutya Vacsorája videópremier

2018.07.11. 18:00, Gaines

kutya.jpg

Tizenöt éves lett idén A Kutya Vacsorája, az együttes a jeles alkalmat nagyszabású bulival készül megünnepelni július 25-én. Kedvcsinálónak készült egy klip, melyben Varga Livius nem várt akadályokba ütközik a koncert megszervezésekor.

Varga Livius 2003-ban alapította meg zenésztársaival (köztük a szintén Quimbys Gerdesits Ferenccel) zenei olvasztótégelyét, A Kutya Vacsoráját, abban a rövid időszakban, amikor az anyazenekaruk szünetet tartott. A Quimby aztán visszatért, de Varga Livius az új együttesével is folytatta a munkát: rendszeresen fellépnek, 2008-ban élő nagylemezt adtak ki, majd azt követően három stúdiólemezük jelent meg, a legutóbbi idén év elején, A szerelem hétszer címmel. A szerelem témáját a kamaszos rajongástól a mámorig és féltékenységig körbejáró koncepcióra felhúzott albumon revühangulat váltakozik lendületes koncertszámokkal, bluesos, rockabillys, progrockos stílusok keverednek, szóval igaz rá az a zenei sokszínűség, ami az együttest kezdettől jellemzi.

A DENEVÉRES DAL IS EZEN A LEMEZEN SZEREPEL

A kezdet pedig, ha kiszámoljuk, tizenöt évvel ezelőttre tehető, ezt a neves jubileumot fogja A Kutya Vacsorája megünnepelni egy Barba Negra Trackben rendezett koncerttel. Az eseményt beharangozó humoros videóban, amely a zenekar és Bátori „Jim” Gábor közös munkája, a frontember telefonálja körbe ismerőseit, zenészkollégáit, hogy nem jönnének-e el vendégeskedni a koncertre. Akik aztán válogatott módokon hárítják el a felkérést. Nem akarjuk az összes résztvevőt előre ellőni, de a hívott felek közt szerepel a 30Y-os Beck Zoli és Likó Marcell (Vad Fruttik) is, a legviccesebb kifogásokat pedig Pásztor Anna és Müller Péter Sziámi vonultatja fel.


A 15. születésnapi koncertre tehát július 25-én kerül sor a Barba Negra Trackben, itt az esemény Facebook oldala, valamint a zenekar honlapja és Facebook oldala.

Jegyár: elővételben 1999, a koncert napján 2499 Ft.


A koncert kapcsán feltettünk még néhány kérdést Varga Liviusnak, a miniinterjút változtatás nélkül közöljük:

Milyen érzés betölteni a 15-öt? Ez már bőven a kamaszkor, szinte nagykorúság.

Izgalmas érzés, csupa rejtelem a következő 15.

Mit jelent neked ez a zenekar?

A lelkem egy nagy darabja.

Mivel készültök a jubileumi koncertre?

Mivel nagy dolog az. :)  Régi tagok, új zenék, régi slágerek, új csajok.

Az irónia kedvéért: volt-e olyan zenészkolléga, akit megkerestetek, hogy vegyen részt a videóban, de nem tudta vállalni?

Igen, de híres és befolyásos, szóval maxima secretum ex nihil dixi.


És akkor a videó:

https://recorder.blog.hu/2018/07/11/ki_az_a_varga_sziriusz_a_kutya_vacsoraja_videopremier
Ki az a Varga Szíriusz? – A Kutya Vacsorája videópremier

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr714106785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.