Koncert közben balesetet szenvedett a Gorillaz egyik tagja

2018.07.09. 09:49, Gaines

gorillaz-wrap-festival-set-following-del-the-funky-homosapiens-stage-fall.jpg

De jól van.

A Blur frontembere, Damon Albarn és Jamie Hewlett képregényrajzoló által kieszelt virtuális zenekar, a Gorillaz rejtélyes, csalafinta gegnek indult húsz évvel ezelőtt, és meglepően hosszú életűnek bizonyult. Az eltelt időben hat lemezt adtak ki, és folyamatosan turnéznak: tavaly játszottak a Budapest Sportarénában, idén pedig a Szigeten lépnek fel. Eleinte még függöny mögött, csak a klipekben szereplő rajzfilmfigurák sziluettjével jelent meg a színpadon a zenekar, ma már azért látni is Albarnt és zenésztársait, köztük a Del the Funky Homosapien nevű rappert, aki az első nagy gigaslágerben, a Clint Eastwoodban is közreműködött. Vele történt meg az a sajnálatos incidens a csapat Roskilde fesztiválos koncertjén, hogy a szám alatt, a belépőjénél leesett a színpadról. A koncertet rövidre is kellett zárni (bár ez pont az utolsó szám volt), a rapper később a Twitteren nyilatkozta: „Jól vagyok, de egy darabig kórházban kell maradnom, amúgy remek ellátásban részesülök.”

Az esetről videó is készült, úgy tűnik, rosszul számított ki egy lépést:


ITT PEDIG A TELJES GORILLAZ SZTORI

https://recorder.blog.hu/2018/07/09/koncert_kozben_balesetet_szenvedett_a_gorillaz_egyik_tagja
Koncert közben balesetet szenvedett a Gorillaz egyik tagja

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3714101921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.