Amber Smith video session-trilógia vol. 2: Merciful Sea

2018.06.20. 16:35, rerecorder

dy7i0915.jpg

Bő egy éve, 2017 áprilisában megjelent az amber smith New című hetedik, egyik legjobb albuma, amelyhez készült két hagyományos videoklip (a Cape című a Recorderen debütált), most pedig egy olyan élő video session, amelyet mindig is szeretett volna a zenekarvezető, Poniklo Imre. A három videót e hét három különböző napján mutatjuk be, a Pyrrhic Victory után íme, a B-oldalas dalként is több figyelmet Merciful Sea.

„Az egész session onnan jött, hogy már nagyon régóta szerettem volna az amber smith-szel is egy ilyet csinálni. Sőt, a 2012-es lemezünk megjelenése körül is tervben volt, meg is lett hirdetve, és épp nálatok lehetett közönségnek jelentkezni (nevet) – aztán betegség miatt utolsó pillanatban le kellett fújnunk” – mesélt az ötletről a frontember, aki a dalok és a felvétel hátteréről is szólt: „A tavalyi lemezhez két klip ugyan készült, de azt éreztem, sőt érzem is, még mindig kevesekhez jutottak el ezek a dalok. Én az egyik legjobb albumunknak tartom. Úgyhogy két számot játszottunk a lemezről (Pyrrhic Victory és Someday). A középső dal, a Merciful Sea 2013 -ban jelent meg az Another Way, csak online kiadott kislemez kvázi B-oldalaként – ha ez meg jelent barmit mostanság. Akkor eléggé semmilyen szituban volt az amber smith, Oszkár basszusgitáros épp elment, Toof épp érkezett. Ez amúgy az ő egy korábbi demója, így csak felvettük mellékesen. Azóta az egyik kedvencem lett, és több figyelmet érdemelne ez is, sokszor saját akusztikus koncertjeimen is játszom, szóval ez is bekerült ebbe a video sessionbe. Szintin Seltsam Jani, a Meztelen Diplomaták gitárosa segített be, aki egy éve koncerteken is szintizik alkalmanként.”

A teljesen live video session képeit Sinco Jim, a hangot a Klusters-es Barcsa Balázs rögzítette, a forgatás helyszínéről pedig szintén Poniklo Imre mesélt a Recordernek:  „Amikor belevágtunk, sokat gondolkodtunk, hogy hol vegyük fel, szóba jött több stúdió is, ahol ilyeneket csináltak már. De aztán rájöttünk, a próbatermünk kényelmesebb, otthonosabb környezet. Több mint tíz éve vagyunk itt, legalább négy amber smith-lemez dalai itt születtek, sőt az egyik szó szerint: a 2012-es cím nélküli album felét itt is rögzítettük.”


Íme a három élő video session közül a második, mai premier, a Merciful Sea


valamint a remek New című 2017-es nagylemez: 

 

 

 

Amber Smith Facebook-oldal

fotó: sinco.hu

https://recorder.blog.hu/2018/06/20/amber_smith_video_session-trilogia_vol_2_merciful_sea
Amber Smith video session-trilógia vol. 2: Merciful Sea

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8014060809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.