Július 6-8. között másodszor önálló Ladyfest Budapesten – itt a teljes program és szervezői kommentár

2018.06.18. 22:00, rerecorder

fb-borito_esemeny_72dpi_nagy.jpg

A tavalyi remek első önálló budapesti Ladyfest után idén is lesz a női alkotókra koncentráló fesztivál, július 6-8. között ismét a Gólyában – alább a teljes program és minden fontos információ a főszervezőtől, Simai Pannitól.

Simai Panni sok más mellett mesélt a programról, a szervezésről és a koncepcióról is, íme. 

„Ez már a második önálló Ladyfest. A tavalyit lendületből vittük tovább, idén sokkal többet gondolkodtunk azon, hogy pontosan mi az, amit szeretnénk képviselni, és hogy merre akarunk tovább haladni a jövőben.

Idén háromnaposra bővül a fesztivál, végig a Gólyában leszünk, azon egyszerű oknál fogva, hogy szeretjük azt a helyet, és az ez utolsó év, hogy a Gólya még azon a helyen áll, ahol most.

A koncepciónk változatlan, szeretnénk, ha lenne arra tér, hogy minél több női előadó megmutathassa magát.

Ami szembetűnő (ám nem annyira meglepő) volt ebben az évben a jelentkező zenekarokkal kapcsolatban az az, hogy sokkal több live act és dj jelentkezett, mint zenekar, aminek persze ugyanannyira örülünk. Lesz többek között queer rap duónk (Miss Andry & Miss Understood), ígéretes lofi-lányzenekarunk (DISCO NAP), német/osztrák electro-experimental-pop (UMA), nem létező rajzfilm létező zenéje (hórukk), és unknown child Erikát is sikerült évek után elkapnunk egy koncertre, de ezen kívül még lesz egy rakás előadónk, szóval csak a helyhiány miatt nem sorolok fel mindenkit.

Szokták kérdezni, hogy hogyan döntjük el, hogy kik léphetnek fel és kik nem. Amilyen egyszerűen hangzik az, hogy női előadókat támogatunk, annál több fejfájást okoz annak eldöntése, hogy ebbe milyen fellépők férnek bele. Azt a részét eldönteni, hogy tetszik-e az előadó zenéje, viszonylag egyszerű, de azt, hogy akkor a Ladyfest koncepciójába belefér-e vagy sem, az már más kérdés.

keszladyfestbudapest2018_web_72dpi.jpg


Azoknál a projekteknél, amiket egy ember alkot, könnyű dolgunk van, ám zenekaroknál utána szoktunk kérdezni, hogy ki írja a zenét, és mik a szerepek a zenekaron belül. Persze nincsen egyértelmű szabályunk a döntésre, mert minden eset más.

A szervezőcsapat változatlan, Molnár Dorina készíti az arculatunkat, és ő a felelőse a kiállításnak, Neményi Lillával a koncerteket intézzük, ők ketten pedig a zine-t csinálják együtt, én meg minden mást. A zine-ről annyit érdemes talán elmondani, hogy ebben az évben inkább magazin-jellegű lesz, interjúkkal és rövid kritikákkal.

A kiállításról pár szó: három kiállítónk lesz, Szekeres Laura és Kiss Klára párban fogja bemutatni közös fotógyűjteményét, amely a japán vabi-szabi irányzatot követve az emberi test tökéletlenségeivel foglalkozik. Másik kiállítónk, Arláth Krisztina két installációt és egy szobrot fog elhozni, amelyek közös pontja a patriarchális társadalomtípus mindennapos abszurditásának kifigurázása személyes élmények narratíváján keresztül.

Workshopjaink és beszélgetéseink idén is lesznek, ráadásul nagyon izgalmasak és hasznosak! Nita (imanexperiment, Rrriot nerdz) Ableton-workshopot fog tartani kezdőknek, Németh Franciska előadást tart „Falcótól Fluorig – nők ábrázolása a rádióslágerekben” címmel, de lesz „Zene, női szerepek, afrikai identitás” panelbeszélgetésünk, és a Mondd végig! csapata fog női zenészekkel beszélgetni a tapasztalataikról.”


Az idei Ladyfest Facebook-eseményoldala


A koncertek, fellépések részletes programja:

KONCERTEK

Péntek (07. 06.)
18:45 White Joy ◾ https://soundcloud.com/kitti-orszagh/witches-sabbath
20:00 DISCO NAP ◾ https://youtu.be/xuERmh033to
21:00 Doggos ◾ https://youtu.be/bkIlhSxsM54
22:00 Miss Lucifer 
00:00 llll 
02:00 NYXA ◾ https://soundcloud.com/nyxamrgn

Szombat (07. 07.)
19:45 Martus  https://martusmusic.bandcamp.com/
21:00 Miss Andry & Miss Understood ◾ https://youtu.be/Qgk4l2T8Mxg
22:00 The Anahit ◾ https://soundcloud.com/theanahit
23:00 embrau ◾ https://soundcloud.com/embrau
00:00 Vnuka 
02:00 Juli Gerdner ◾ https://soundcloud.com/julia-gerdner

Vasárnap (07. 08.)
17:45 Unknown Child ◾ https://unknownchild.bandcamp.com
19:00 Lissomist ◾ https://lissomist.bandcamp.com
20:00 hórukk ◾ https://soundcloud.com/user-877722233-289927970
21:00 Anne Shirley Supersad ◾ https://anneshirleysupersad.bandcamp.com
22:00 Lazy Calm Raga ◾ https://soundcloud.com/lazycalmraga


és néhány további kedvcsináló fotó a tavalyi eseményről:

19146263_437636416607770_7390739450155913840_n.jpg

19148894_437637083274370_2029781128578701556_n.jpg

19225094_437635986607813_7276632482890055247_n.jpg

19225209_437637073274371_8311225160150893707_n.jpg

19225259_437635453274533_7960020233477403012_n.jpg

19225868_437635116607900_7598933099845530301_n.jpg


fotók: Gréta Bartyik

Címkék: program ladyfest
https://recorder.blog.hu/2018/06/18/julius_6-8_kozott_masodszor_onallo_ladyfest_budapesten_itt_a_teljes_program_es_szervezoi_kommentar
Július 6-8. között másodszor önálló Ladyfest Budapesten – itt a teljes program és szervezői kommentár
süti beállítások módosítása