A rothadás végéből a rothadás éve (de még nincs vége) – Bobafett végre vinylen is!

2018.06.18. 19:00, rerecorder

bobafett_lada_cut.jpg

Június 22-én érkezik a Trottel Records kiadásában Bobafett legújabb kiadványa, a Kotorszky című album, amely az utóbbi pár évben hanghordozóra nem került Bobafett-számokból válogat egy lemeznyit. Ez a változatos anyag – hardcore/punk/rap-specialitás – nyolcszámos vinylen és tizenkét számos cd-n lesz kapható, limitált kiadásban. Mutatjuk a két legfrissebb Bobafett-dalt, amit kommentált is az előadó.

boba_kotorszky.jpg2008-ig visszamenőleg az Aludni fogtál?, a Bagolyköpet, a Cipőre jobb mint a szemrehányás című albumokon többnyire Bobakrome zenei alapjaira írta Bobafett a szövegeket, de ezen a kiadványon szinte mindegyik számnak más-más szerezte a zenéjét. Trackkilla Romániából, Zest Franciaországból, Hencz Csabi (ex-Necropsia) Debrecenből, Lord Iron Livah Veszprémből (ő a csapat gitárosa is), Szárnyasfejvadász Győrből, Atrow Mátészalkáról. A borítót Untune és Csabi készítette, a maszterelés Direct munkája.

Az Új Kotorék Szeretet-sorozat, az Utópija, a Hátam mögött Soros György stb. mellett helyet kapott pár régebbi szerzeménynek (Nénike, Por, Közmondás) egy-egy új változata is. A vinyl- és cd-borítók szövegkönyvet is tartalmaznak és matricák szintén járnak a lemez mellé, amit underground lemezboltokban vagy a Trottel Records-tól lehet majd beszerezni.

Bobafett két legfrissebben publikált új dala az elmúlt hónapokban jelent meg: A rothadás éve eredetileg azért készült, hogy A rothadás vége címmel vessen véget egy korszaknak, de helyette A rothadás éve lett – igaz még nincs vége az évnek!”


Az A Kalapos című szám pedig a Kotorék szeretet-sorozat legújabb darabja, azaz Bobafett kutyaszeretetének újabb dalos megnyilvánulása, Jancsika nevű tacskójához címzett szeretethimnusz, ehhez ezt fűzte hozzá a szerző: „.A Kotorék Érdekképviselettől jöttem. A feladatom, hogy az unokáit meggyőzzem, hogy tacskókkal játszogatva vidámabb az élet, mint egy szobában nyomkodni egy PlayStation4-et.


A Kotorszky című kiadvány első példányai a június 24-i lemezbörzén vásárolhatók meg a Dürer Kertben a Trottel standjánál.


BOBAFETT ITT BESZÉLT RÉSZLETESEN A RECORDERNEK POLITIKA ÉS ZENE, ELŐADÓK ÉS POLITIKA VISZONYÁRÓL.

http://www.trottel.hu/

https://www.facebook.com/bobafett13/

https://recorder.blog.hu/2018/06/18/a_rothadas_vegebol_a_rothadas_eve_de_meg_nincs_vege_bobafett_vegre_vinylen_is
A rothadás végéből a rothadás éve (de még nincs vége) – Bobafett végre vinylen is!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9314056556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása