Zene 360 fokban: ilyen volt a Telekom Electronic Beats forró hotelbulija

2019.06.18. 16:00, Recorder.hu

teb2019_fent.jpg

Június második szombatján már a második hotelbulit szervezte Budapesten a Telekom Electronic Beats: a tavaly őszi belvárosi hotelfoglalás után idén egy még nagyszabásúbb, még ambiciózusabb esemény nyitotta a nyarat a legendás budai Hotel Budapest aka Körszállóban. Miközben a teraszon pusztító melegben DJ-kkel mulathattak és koktélokkal hűlhettek a legkorábban érkezők, vagy kiállták a kora délutáni nyitásra már feltorlódó sort a később befutók, a szálloda konferenciatermében a TEB Spots Talks elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen bemutatkozott a Telekom Budapest SPOTS elnevezésű programja. Természetesen pompás volt a szabadtéri parti is, mutatunk róla videót és fotókat, de a Recorder tudósítója, Jankó Bálint (Clayfeet) főleg a rendezvény zeneipari szempontból is fontos elemeire koncentrált.  

A Budapest éjszakai polgármesteri intézményéért is kampányoló Night Embassy of Budapest egyesülettel közösen tervezett Budapest SPOTS célja, hogy összegyűjtse a budapesti élet olyan közösségi helyszíneit, amelyek értéket teremtenek, a kultúrtörténeti múlt hordozói, vagy éppen pont a jövőt mutatják be. A kurátorok öt kategóriából – zene, kultúra, közösség, gasztro, misszió – válogattak helyeket az egyelőre hatvanas listára, amelyen ennek megfelelően van hajó, lemez- és ruhabolt, koncerthelyszín, uszoda, református missziós hely, talponálló, piac és csomagolásmentes bolt is.

teb2019_spots.jpg

Ahogy Német G. Dániel, a NEOBudapest képviselője elmondta, a lista célja egyrészt, hogy egyfajta iparági mérceként szolgáljon a szakma számára, másrészt összegyűjtse azokat a helyeket, amelyekre budapestiként kérdés nélkül büszkének lehet lenni. Ezért került rá például a Nehru part vagy a Szabihíd projekt, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek visszavegyék saját maguk számára a közterületeket és a vízpartot – hiszen ez is a pestiség része.

Szabó Béla, a Telekom márkaigazgatója elmondta: a Telekom Electronic Beats kinyitotta eddigi elektronikus zenei fókuszát, és kulturális életstílus-márkává válik. Ennek egyik manifesztuma a Budapest SPOTS. A programot kiegészíti egy app is: ha a Telekom Zoom kameráját a spotoknál található magentaszínű felületre irányítjuk, a legkülönbözőbb képes, videós vagy audiotartalmak bukkannak fel. 

Egyelőre csak Magyarországon találunk a magenta alatt tartalmakat, de az app mindenhol működik, a Telekom Electronic Beats pedig nemzetközi program, így a remények szerint a Zoom is el fog terjedni.

A Budapest SPOTS listája nem statikus – le is lehet róla kerülni –, emellett a következő lépésben nemcsak helyek, hanem programok is megjelennek majd rajta, illetve a jelenlegi szűk földrajzi terület is kibővül a főváros külső kerületeivel, sőt az agglomerációval is. Német G. Dániel elmondta, hogy volt olyan jelölt, aki nem akart bekerülni a nagyobb nyilvánosságot biztosító programba, mert szeretné a helyet titokként, a jelenlegi törzsvendégek számára megőrizni, és volt olyan is (az inkább atmoszférájával, mint a kávé vagy a fröccs minőségével hódító Bambi presszó), amelynek a vezetői konkrétan elhajtották a lelkes kurátort.

Szabó Béla beszélt a következő, szeptember 19. és 21. között sorra kerülő Telekom Electronic Beats fesztiválról is, ahol bemutatják a budapesti zenei szubkultúrákról (eddig a punk-hardcore-ról és a hiphopról) dokumentumfilmeket készítő Budapest Underground új filmjét, amely a budapesti elektronikus underground zene színtereit járja körbe Frankhegytől a Katlanon és a Cinetripen át a Tilos partykig. Emellett várható egy meglepetés is, ami szintén a zenéhez és a helyekhez kapcsolódik – de ez egyelőre titok.

teb2019_kerek2.jpg

A nap másik beszélgetésén Budapest, Pozsony, Prága és Varsó éjszakai nagykövetei beszélgettek a fővárosok éjszakai kihívásairól. Iveta Chovankova, a pozsonyi önkormányzat éjszakai polgármester projektjének vezetője a biztonságot látja a legnagyobb problémának – a közelmúltban lövöldözések sokkolták a várost, amire a rendőrség erőteljes fellépéssel és üzenetekkel reagált. A város célja, hogy mindenki biztonságban érezze magát, de úgy, hogy közben a rendőrség ne zaklassa a szórakozókat.

Varsóban a túl sok pénz megöli a független kezdeményezéseket – mondta el Artur Wojtczak, aki újságíróként a lengyelországi klubkultúrával foglalkozik. Egyes újonnan alakuló hatalmas klubok megtehetik, hogy a legmenőbb nemzetközi produkciókat hívják el, és ez – a Varsó környékén egyre szaporodó fesztiválokkal együtt kinyírja a lengyel főváros klubéletét. Emellett jellemző az is, hogy ott a 40 év felettiek már nem járnak klubokba – sőt nem is nagyon tehetnék, mert sok helyen a face control miatt be sem engedik őket.

A panelbeszélgetés egyetlen hivatalos éjszakai polgármestere, a prágai Jan Štern a budapesti bulinegyedből is jól ismert problémákat sorolt: a város túlzsúfolt, éjszaka is ellepik a turisták, a belvárosból az Airbnb kiszorítja a helyieket és így tovább. Sok barnamezős területet lehetne hasznosítani az éjszakai élet számára is. Ezzel Német G. Dániel is egyetértett – a környék szigorításai miatt Budapesten egy négyzetkilométerre koncentrálódik 300 szórakozóhely, ennek a jelenségnek minden negatívumával. Mindketten az éjszakai közlekedés sűrítését látják az egyik megoldásnak, egész éjjel járó metrót szorgalmaznak – így a külső kerületek is elérhetőek lennének, ahol megjelenhetnének új helyek, ötletek, produkciók. Minden résztvevő hangsúlyozta, hogy nemcsak a turistákra kell gondolni, az éjszakai élet az ott lakóknak is kell hogy szóljon. Ámen.

teb2019_kerek.jpg

A Telekom Electronic Beats egyik küldetése, hogy szokatlan, a nagyközönség számára ritkán elérhető helyszíneken szervezzen emiatt is nehezen feledhető eseményeket – ilyen helyszín a mára megkopott eleganciájú, de még mindig elképesztő kilátással bíró, harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt a szocialista régió egyik legmenőbb hoteljének számító Körszálló is, ahol például annak idején először lehetett Budapesten Coca-Colát kapni. Az esemény szervezői a szálló legfelső, 15. emeletén kilenc szobát rendeztek be a Budapest-tematika különféle művészeti és popkulturális értelmezéseivel – tanúi lehettünk többek közt kávéház-színházi jelenetnek párbajra hívással, megnézhettük Szabó György plakátjait, belekóstolhattunk a Mézes Mackó vészjósló pincérének retrómenüjébe, de volt bakelites hetvenes évek, aranyfüggönyös Titkos üzenet, és a város két alternatív jövőjébe is belepillanthattunk VR-szemüveggel.

Öt órányi TEB-videó kintről: https://www.youtube.com/watch?v=kn6y2dPtBdY

És a két kerekasztal bentről: https://www.youtube.com/watch?v=YxGJPTZBhJQ

teb2019_vinyls.jpg
teb2019_waiting.jpg

teb2019_party.jpg

teb2019_baby.jpg

teb2019_party3.jpg

teb2019_party4.jpg

teb2019_tower_1.jpg

(Parti- és konferenciafotók: Soós Bertalan)

https://recorder.blog.hu/2019/06/18/zene_360_fokban_ilyen_volt_a_telekom_electronic_beats_forro_hotelbulija
Zene 360 fokban: ilyen volt a Telekom Electronic Beats forró hotelbulija
süti beállítások módosítása